KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Cyd Charisse (1921-2008)
• N. N.: A Lorna csendje nyerte el az EP filmdíját
JAPÁN '68
• Vágvölgyi B. András: Erósz és mészárlás
• Stőhr Lóránt: A fantázia forradalma Oshima, Terayama, Wakamatsu
• Varró Attila: Pandemónium Mozi Art Theatre Guild
PAUL NEWMAN
• Takács Ferenc: A bilincs és a mosoly Paul Newman
CARPENTER
• Varga Zoltán: Szörnytársaságban John Carpenter műfajai
• Dargay Marcell: Miki egér és a minimalizmus Carpenter filmzenéi
VELENCE
• Schubert Gusztáv: A díjbirkózó szíve Velence
TRUFFAUT
• Ádám Péter: François Truffaut – 3. rész A férfi, aki szerette a mozit
EMBER JUDIT
• Fekete Ibolya: A legbetiltottabb Ember Judit
• Bikácsy Gergely: Újmagyar siralmak Ember Judit
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: A talkshow-paradoxon Késő esti beszélgetőműsorok Amerikában
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Helyben hagyva Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
KRITIKA
• Kolozsi László: Szétfoszlik és elpereg Fövenyóra
• Báron György: Poppy és Scottie autóba ül Hajrá, boldogság!
• Barotányi Zoltán: Az ember, aki hol volt, hol nem volt A félelem hatalma; Hol az ördögben van Oszama bin Laden?
• Vajda Judit: Vétkesek közt cinkos Lorna csendje
• Tüske Zsuzsanna: Női kontroll Kaméleon
MOZI
• Nevelős Zoltán: Égető bizonyíték
• Schreiber András: Vicky Cristina Barcelona
• Kolozsi László: Érzékeny pont
• Parádi Orsolya: Kínzó együttlét
• Forgács Nóra Kinga: Good
• Varró Attila: A quantum csendje
• Tüske Zsuzsanna: Kínzó közelség
• Donáth Mirjam: Szikraváros
• Baski Sándor: Nói Albinói
• Vajda Judit: Csíkos pizsamás fiú
• Klág Dávid: Film Noir
• Sepsi László: Hazugságok hálója
• Csillag Márton: Csereüvegek
• Pápai Zsolt: Jack, Jack
DVD
• Varga Zoltán: David Cronenberg korai filmjei
• Alföldi Nóra: Holtak naplója
• Pápai Zsolt: Az őrület fészke
• Géczi Zoltán: A sógun szamurájai

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jay és Néma Bob visszavág

Takács Ferenc

 

A címben megjelölt személyek képregényhõsök. Pontosabban olyan képregényhõsök, akiknek képregénybeli életét Hollywood átlopni készül a film mûvészetébe: képregényfilmet forgatnak róluk. Persze nem velük, hanem filmszínészekkel. S persze õk is azok: filmszínészek. Csak játsszák, hogy nem azok, hanem képregényhõsök. Mégpedig tökös képregényhõsök: elindulnak Hollywoodba, hogy megakadályozzák önnön filmi metamorfózisukat, leszámoljanak az õket megfilmesítõ rendezõvel, az õket játszó filmszínészekkel, az õket kisemmizni próbáló producerrõl pedig leszedjék a nekik, életbeli mintáknak járó lét.

Ezt a megfilmesítés-ellenes hadmûveletet filmesítette meg Kevin Smith: filmje film a filmrõl, Hollywood Hollywoodról, anti-Hollywood anti-Hollywoodról (és keresztbe is: anti az eredetirõl, eredeti az antiról). Belepakolt minden paradoxont életrõl és mûvészetrõl, én és szerep többszörösre bonyolított rövidzárlatairól, a médiafikciót továbbfikcionalizáló más médiafikciókról, a filmes fikció köldöknézõ metafikcionalitásáról. Mindezt megszórta játékos önutalásokkal: a szereplõk idõnként kikacsintanak, sõt kibeszélnek a nézõtérre, jelzik a beavatottaknak, hogy film az egész, játék. S persze ugyanezek a beavatottak élvezettel ismerik fel a más filmekbõl vett idézeteket, a Majmok bolygójából, a Csillagok háborújából, a Batmanbõl, és még ezer más helyrõl egybehordott részleteket.

Tombol tehát a filmben az önreflexió. Pontosabban sokadik reprízét tartja: a legtöbb fogással már a 8 és 1/2-ben találkoztunk, amivel pedig nem, azt már Altman is csupán parodisztikusan merte alkalmazni 1992-es filmjében, A játékosban. Ezúttal egy napjainkra már tökéletesen kifáradt klisé paródiájának a paródiáját látjuk, de sajnos már ez is fáradt, hiába ment le vele a rendezõ szubkulturális kutyába, a Beavis és Buttheaddel bejelölhetõ világ sem élénkíti fel a közhelyet. De a viccek azért nem rosszak, a szöveg, noha kép- és szólamkészlete túlnyomórészt s meglehetõs egyhangúsággal a fellációs és anál-fallikus karakterû szexualitásé, szintén tûrhetõ, a filmen el lehet vihorászni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2431