KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Cyd Charisse (1921-2008)
• N. N.: A Lorna csendje nyerte el az EP filmdíját
JAPÁN '68
• Vágvölgyi B. András: Erósz és mészárlás
• Stőhr Lóránt: A fantázia forradalma Oshima, Terayama, Wakamatsu
• Varró Attila: Pandemónium Mozi Art Theatre Guild
PAUL NEWMAN
• Takács Ferenc: A bilincs és a mosoly Paul Newman
CARPENTER
• Varga Zoltán: Szörnytársaságban John Carpenter műfajai
• Dargay Marcell: Miki egér és a minimalizmus Carpenter filmzenéi
VELENCE
• Schubert Gusztáv: A díjbirkózó szíve Velence
TRUFFAUT
• Ádám Péter: François Truffaut – 3. rész A férfi, aki szerette a mozit
EMBER JUDIT
• Fekete Ibolya: A legbetiltottabb Ember Judit
• Bikácsy Gergely: Újmagyar siralmak Ember Judit
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: A talkshow-paradoxon Késő esti beszélgetőműsorok Amerikában
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Helyben hagyva Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
KRITIKA
• Kolozsi László: Szétfoszlik és elpereg Fövenyóra
• Báron György: Poppy és Scottie autóba ül Hajrá, boldogság!
• Barotányi Zoltán: Az ember, aki hol volt, hol nem volt A félelem hatalma; Hol az ördögben van Oszama bin Laden?
• Vajda Judit: Vétkesek közt cinkos Lorna csendje
• Tüske Zsuzsanna: Női kontroll Kaméleon
MOZI
• Nevelős Zoltán: Égető bizonyíték
• Schreiber András: Vicky Cristina Barcelona
• Kolozsi László: Érzékeny pont
• Parádi Orsolya: Kínzó együttlét
• Forgács Nóra Kinga: Good
• Varró Attila: A quantum csendje
• Tüske Zsuzsanna: Kínzó közelség
• Donáth Mirjam: Szikraváros
• Baski Sándor: Nói Albinói
• Vajda Judit: Csíkos pizsamás fiú
• Klág Dávid: Film Noir
• Sepsi László: Hazugságok hálója
• Csillag Márton: Csereüvegek
• Pápai Zsolt: Jack, Jack
DVD
• Varga Zoltán: David Cronenberg korai filmjei
• Alföldi Nóra: Holtak naplója
• Pápai Zsolt: Az őrület fészke
• Géczi Zoltán: A sógun szamurájai

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A város hercege

Hegyi Gyula

 

Zavarbaejtően hatásos munka ez a film: ha sejtjük is közben, hogy a kalandfilmek jól bevált fogásait ismétli, izgalmas cselekménye könnyen magával ragad minket, feszültsége bizony a tapasztaltabb mozilátogatót is a zsöllyéhez szögezi. Utólag nehéz elhinnünk, hogy csaknem három órán keresztül szinte pisszenés és feszengő mocorgás nélkül néztük végig a mesét, dehát e filmet nem is azért készítették, hogy utólag tűnődjünk és tusakodjunk rajta. Sidney Lumet magas szintű professzionizmusa akkor is elismerést érdemel, ha netán egészen másfajta filmes ideálok vonzanak minket. A város hercege nem rokonszenvünkre épít, nem tűnődő választásokon alapuló ízlésünket célozza meg: örök kalandvágyunkat, mohó cselekményéhségünket, nyers kíváncsiságunkat használja ki.

Bűn az élet, olvassuk olykor metrón, autóbuszon a fogantyúba kapaszkodó öklökre tetovált jelmondatot: s amennyire igyekszünk odébbhúzódni a konkrét öklöktől, olyannyira szeretnénk mégiscsak megtudni valamit ama másik világról, ahol tételes bűnöket követnek el egyértelműen azonosítható emberek, akik ország-világ előtt vállalják is, hogy az életből ezt tartják a legfontosabbnak. Sidney Lumet ezt a tetovált jelszót bővíti ki, olyan társadalom nyomasztó vízióját teremtve meg, melyben már az egész világ alvilág, ahol a bűnt üldözők, a bűnt megítélők és a bűntől rettegők életét is a bűn határozza meg. Mindez látványos és érdekfeszítő: ám ugyanakkor megnyugtatóan távoli is, nekünk, nézőknek nincs más dolgunk, mint hogy dupla helyárért végignézzük a kerek és befejezett történetet. Nekik a bűn az életük, nekünk a mozi, sajnos és szerencsére.

A film a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás világa körül forog. Az ifjú nyomozó, aki a kábítószerüldöző csoport főnökeként valóban „a város hercege”, élet-halál ura a kiszolgáltatott és lepusztult kábítósok között, előbb-utóbb maga is szükségszerűen besározódik az alvilág üzleteitől és ügyleteitől: akárcsak minden más rendőr e film félelmetes-apokaliptikus New York-jában. A hagyományos erények, s még a hagyományos bűnök is alárendelődnek itt a mindenható kábítószernek: a Keresztapa bonyolult rítusokat követő stratégiáit ebben az alvilágban régesrég félresöpörte már a legdurvább mohóság, a legnyersebb erőszak, a legfélelmetesebb kiszolgáltatottság. S mindenki kiszolgáltatott valaki másnak: az alapító atyák által hozott ódon és nemesveretű törvények csak arra jók, hogy aki éppen vesztésre áll, az akár törvényes úton is „elintézhető” legyen. Ha valami különbség mégis van a szereplők között, az annyi, hogy míg a kábítósok, a rendőrök és a kisebb-nagyobb gengszterfőnökök csak saját öklükben és leleményükben bízhatnak, addig a magasabb régiókba tartozó ügyészek, bírák, szövetségi nyomozók akár a törvényt is segítségül hívhatják a félreállítandók ellen. S bonyolult módon talán valóban az igazság érdekében, épp csak tökéletesen másképp, mint ahogy a jog bekötött szemű istenasszonya valaha is elképzelhette volna.

A naturális részletek, a narkós alvilág iszonytató közelképei ellenére a filmet persze az amerikai kommerszét olyannyira jellemző érzelgősség áztatja át, habár tagadhatatlanul korszerű összeállításban és adagolásban. A bűnözők és a bűnbe sodródott, korrumpált zsaruk könnyes-szentimentális „bajtársiassága”, a családi élet oltárszerű tisztasága, a feliratokba sűrített közhelyek pátosza, a bölcs és jóságos bíró happy endet megfogalmazó ítélete a jól bejáratott érzelmességet tükrözi: de olyan nyers és nyomasztó közegben, melyben szinte önkéntelenül is szomjúhozzuk ezt, tehát már-már meg is hatódunk tőle. Az alvilágnak így hát, mint szinte mindenfajta filmben, végül mégiscsak megteremtődik a maga romantikája: s minél félelmetesebb mélységek fölött lebeg, annál nehezebb ellenállni a csábításának. E romantika végső soron azt sugallja, hogy a nyilvánvaló bűnöket elkövetők mégiscsak emberibbek és rokonszenvesebbek, mint a törvény és a társadalom csúcsán ítélkezők: s ebben éppúgy van tagadhatatlanul jogos társadalom-bírálat, mint korszerűre festve is avitt gengszterromantika. A film egy epizódjában a megvesztegetett detektívek a Bolondok hajója vetítésére váltanak jegyet nejeikkel: ahogy az a film vígan összemosta az antifasizmust és a kulisszahasogató giccset, úgy ez a produkció is magabiztosan olvasztja össze az alvilág által túszul ejtett társadalom hiteles kritikáját és a szentimentális fogások sorozatát.

Treat Williams lenyűgözően alakítja a város hercegét s talán van abban is valami rejtett tanulság, hogy a Hair szelíden és kedvesen kábítózó hippi-Bergerjét most rettegett és rettegő zsaruként, a pokoli szer haszonélvezőjeként és szerencsétlen áldozataként látjuk viszont. Döbbenetes tény, de tény, hogy az amerikai új kommersz ragyogóbbnál ragyogóbb színészi alakítások sorozatát eredményezte: Robert de Niro, Dustin Hoffman, Al Pacino és mások mellett most Williams nevét is megjegyezhetjük.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/02 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6198