KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Cyd Charisse (1921-2008)
• N. N.: A Lorna csendje nyerte el az EP filmdíját
JAPÁN '68
• Vágvölgyi B. András: Erósz és mészárlás
• Stőhr Lóránt: A fantázia forradalma Oshima, Terayama, Wakamatsu
• Varró Attila: Pandemónium Mozi Art Theatre Guild
PAUL NEWMAN
• Takács Ferenc: A bilincs és a mosoly Paul Newman
CARPENTER
• Varga Zoltán: Szörnytársaságban John Carpenter műfajai
• Dargay Marcell: Miki egér és a minimalizmus Carpenter filmzenéi
VELENCE
• Schubert Gusztáv: A díjbirkózó szíve Velence
TRUFFAUT
• Ádám Péter: François Truffaut – 3. rész A férfi, aki szerette a mozit
EMBER JUDIT
• Fekete Ibolya: A legbetiltottabb Ember Judit
• Bikácsy Gergely: Újmagyar siralmak Ember Judit
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: A talkshow-paradoxon Késő esti beszélgetőműsorok Amerikában
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Helyben hagyva Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
KRITIKA
• Kolozsi László: Szétfoszlik és elpereg Fövenyóra
• Báron György: Poppy és Scottie autóba ül Hajrá, boldogság!
• Barotányi Zoltán: Az ember, aki hol volt, hol nem volt A félelem hatalma; Hol az ördögben van Oszama bin Laden?
• Vajda Judit: Vétkesek közt cinkos Lorna csendje
• Tüske Zsuzsanna: Női kontroll Kaméleon
MOZI
• Nevelős Zoltán: Égető bizonyíték
• Schreiber András: Vicky Cristina Barcelona
• Kolozsi László: Érzékeny pont
• Parádi Orsolya: Kínzó együttlét
• Forgács Nóra Kinga: Good
• Varró Attila: A quantum csendje
• Tüske Zsuzsanna: Kínzó közelség
• Donáth Mirjam: Szikraváros
• Baski Sándor: Nói Albinói
• Vajda Judit: Csíkos pizsamás fiú
• Klág Dávid: Film Noir
• Sepsi László: Hazugságok hálója
• Csillag Márton: Csereüvegek
• Pápai Zsolt: Jack, Jack
DVD
• Varga Zoltán: David Cronenberg korai filmjei
• Alföldi Nóra: Holtak naplója
• Pápai Zsolt: Az őrület fészke
• Géczi Zoltán: A sógun szamurájai

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Macskafogó 2. – A Sátán macskája

Egér-jaj

Csillag Márton

A nemzedéki kultuszfilm túltenyésztett folytatása alig ad hozzá valamit a mítoszhoz, de profi technikai megoldásaira nem lehet panasz.

 

Oldalakon át lehetne értekezni arról, hogy az 1986-os Macskafogó miért emlékezetesebb egy egész generáció számára a rendszerváltásnál, annak dacára, hogy a film cselekménye nem több egy egyszerű kémtörténetnél, ráadásul egy olyan időszakban készült, amikor a szürkegazdaságot többre értékelték a szürkeállománynál – a szürke egerekről nem is beszélve. Bár a korabeli kritika nem lelkesedett érte, Ternovszky Béla és Nepp József munkája sikerrel szólította meg azokat a nézőket, akik a hangalámondásos videókazettáknak köszönhetően tisztában voltak a legújabb hollywoodi vívmányokkal, és „népművelési” értelemben a Lajtán túlra kacsingattak, ugyanakkor az anyatejjel együtt szívták magukba a „pannóniás” humort, ezért minden szóvicc felért számukra egy dobozos kólával. Nem elhanyagolható tényező, hogy az alkotók a megosztott világot macskák és egerek háborús terepeként ábrázolták, és a „mindig van nagyobb hal” elvet követve ravasz módon egy gépkutyával vetettek véget a konfliktusnak; a világpolitikailag inkorrekt kerettörténetnél azonban az átlagnézőt jobban érdekelte az akció és a humor, az izgalmat és félelmet keltő macska–egér kohabitáció. Az alapos tervezésnek és gondos kivitelezésnek köszönhetően a Macskafogó legalább olyan tökéletes lett, mint a címadó mechanikus eb, és idővel megszelídített nézőt, kritikust egyaránt. A korábban ismeretlen, mégis ismerősként ható figurák népmesei hősként vonultak be a köztudatba, és lettek egyszerre a vasfüggöny mögüli elvágyódás és a magyar találékonyság szimbólumai.

A Macskafogó folytatásának előkészítésekor az alkotóknak – amennyiben tartani akarták magukat saját magas mércéjükhöz – mindenekelőtt két tényezőt kellett volna figyelembe venniük: azt, hogy már maga az elvágyódás is egyfajta, az ismeretlen iránti nosztalgia, ezért az új történetnek kerülnie kell a nosztalgikus kikacsintásokat, és merőben újat kell mutatnia; valamint hogy az animációs műfaj fejlettségét (lásd: Pixar, Dreamworks) ismerve egy poénnak minden korosztály számára működnie kell, ráadásul a mai gyerekek képzettebbek gegek terén, mint egy átlagos művelődési ház igazgatója. Miként azok a nagy stúdiók, melyek folytatások gyártására adják fejüket, Ternovszkyék is inkább biztosra mentek, és a bevezetett néhány új figura mellett jobbára díszletelemként használták a már ismert szereplőket, avagy népnyelven szólva „kihozták Bobbyt a zuhany alól”. A figuragondozás és cselekménybonyolítás terén az alkotók nem tettek többet Grabowskinál, aki az új történetben nem csinál mást, mint beolajozza a rozsdás Macskafogót, és az ellenség megtévesztése kedvéért a mellkasára firkant egy kettes számot, mintha a XXI. században az újrahasznosítás nemcsak művészeti, de (geo)politikai irányzatot is jelentene. Ami egyébként nem áll távol az igazságtól. És a TernovszkyNepp páros legnagyobb erénye éppen abban a képességükben rejlik, hogy sosem állnak távol az igazságtól: egyetlen poénnal egyszerre tudnak reflektálni az adott szituációban megbúvó komikumra, egy társadalmi jelenségre és annak a macska–egér világon belüli kifordított szerepére. Akárcsak a Toy Story vagy a Shrek alkotói, akik vélhetően sokat tanultak a Pannónia Filmstúdió filmjeiből, hiszen a párhuzamos valóság (igazság) bemutatását takaró „alvilágfestés” inkább európai animációs-, mint Disney-hagyomány.

Sem tanulságosság, sem poénsűrűség, sem pedig a technikai megoldások terén nem lehet panasz a Macskafogó 2.-re, a hagyományos 2D-animációs technikát ugyanis organikus módon elegyíti a 3D-s megoldásokkal, mint tette azt a Disney a Szépség és a szörnyeteg és Az oroszlánkirály esetében, ahol a látványos, szabályos terek és tömegjelenetek megjelenítésékor fordultak a számítógéphez némi segítségért. Jó animátorok keze alatt ez nem hoz minőségi romlást, hiszen nem kell feltétlenül tűt, cérnát és gyűszűt ragadni, ha szépet akarunk varrni, mert a megfelelő anyag megválasztásával és pontos előrajzolással a varrógép is tökéletesen elvégezheti munkánkat. Arra kell csak ügyelnünk, hogy a cselekmény felvázolásakor ne bízzuk magunkat gépekre és panelekre, mert úgy járhatunk, mint a Macskafogó 2. alkotógárdája: túltenyésztett műfaji elemekkel és túltenyésztett sztárszereplőkkel zsúfolt kalandfilmet kapunk, mely nem tesz hozzá többet a mítoszhoz néhány doboz alvadt vérkonzervnél. A Macskafogó-sorozat eljutott arra a pontra, hogy nyugodtan elkészülhet a harmadik rész, mert a történet már nem szent és nem sérthetetlen.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9271