KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/január
BRIT NOIR
• Kovács Marcell: Fekete szurok Brit noir
• Sepsi László: Férfitársaságban Guy Ritchie gengszterfilmjei
FRED KELEMEN
• Forgách András: Hattyú szénhalmon Fred Kelemen
• Csillag Márton: Az ember árnyéka Beszélgetés Fred Kelemennel
NÉMET ÓLOMIDŐK
• Földényi F. László: Törékeny önismeret A Baader–Meinhof-ügy
IZRAEL MOZIJA
• Kolozsi László: A harag földje Izraeli filmek
• Gorácz Anikó: Filmterápia Libanoni keringő
TRUFFAUT ÉS TATI
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 4. rész
• Bikácsy Gergely: Hulot úr évszázada Jacques Tati, a marslakó
FORGATÓKÖNYV
• Krigler Gábor: Sorvezetők A filmírás oktatása
• Baski Sándor: Adaptáció Hogyan írjunk közönségfilmet?
MOBILTÉVÉ, NETMOZI
• Deák Dániel: Tévézzünk a hálóban! Net-tévé
• Schreiber András: A kalauzhal tudathasadása Maroktévé, mobilmozi
• Gorácz Anikó: Eljövendő e-jövő Net-mozi
KRITIKA
• Hungler Tímea: Anno Domina Báthory
• N. N.: Filmek Báthory Erzsébetről
• Csillag Márton: Az előző rész tartalmából Valami Amerika 2.
MOZI
• Varró Attila: A hercegnő
• Vajda Judit: Mexikói képeslap
• Kolozsi László: Cselek
• Baski Sándor: Veszélyes Bangkok
• Sepsi László: A zsaruk becsülete
• Tüske Zsuzsanna: Nők
• Fekete Tamás: A törvény gyilkosa
• Pápai Zsolt: Transsiberia
• Klág Dávid: Rec
• Kárpáti György: Halálos közellenség 1-2
• Forgács Nóra Kinga: Frost/Nixon
• Nevelős Zoltán: Sukiyaki Western Django
• Géczi Zoltán: Vexille
DVD
• Pápai Zsolt: A tolvaj
• Alföldi Nóra: Áramlat
• Varga Zoltán: Psycho II, Psycho III
• Varró Attila: A repülő guillotine

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Femme Fatale

Demóna

Freud a Disney-kastélyban

Zsubori Anna

A Csipkerózsika új Disney-variánsa a nők jogainak visszaszerzéséért folytatott háború történelmének esszenciája.

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Freud nevű pszichológus, akiről Lifton a következőt állította: „Minden nagy gondolkodónak van legalább egy fehér folt az életművében. Freud esetében ez a nő volt.” Noha Freud saját bevallása szerint soha nem értette meg a nőket, fallosz központú elmélete tovább erősítette a női szerepekről alkotott hímsoviniszta felfogás létjogosultságát, feltüzelve a nőmozgalom egyébként sem alvó sárkányát. Mindazonáltal bizonyos elképzelései (például a férfiak kasztrációs félelme, a fallikus anya vagy a Medusa-fej motívuma) alátámasztani látszottak a női nemtől való évszázadok óta meglévő félelmet, amelyet csak tovább növelt a feminizmus XX. századi szörnyetege.

A patriarchális társadalmakban a nők évezredeken át történő elnyomásának oka az ismeretlentől való félelemre vezethető vissza. A nő gyakran ellenségként, illetve a rémület forrásaként tűnik fel, sőt ahogy Campbell megjegyezte a The Masks of God-ban: „Minden emberi társadalomban megtalálható a szörnyű nőiség koncepciója, azaz olyan nők, akik megbotránkoztatóak, rémisztőek, szörnyűek és nyomorúságosak.” A nőktől, pontosabban a női nemi szervtől való rettegés egyik megjelenési formája a számos nép kultúrájában megtalálható „vagina dentata” legendája – amelynek egyik szimbolikus reprezentációja az olyan út, amely tüskékkel borított és így veszélyes a rajta keresztülhaladó férfira nézve –, illetve ennek egyfajta ellenpárjaként felfogható fallikus anya figurája, amelynek abszolút manifesztációja a boszorkány-karakter hosszú orrával és ujjaival.

 

 

Feministák a Disney-filmekben

 

A félelmetes nő megjelenítése kedvelt téma a különféle médiumokban, így a tömegfilmben is, a némafilmes vampoktól az erotikus thrillerek „fekete özvegy”-éig: a Disney alkotásokban legtöbbször boszorkányként szerepel. Ezek a Disney-hárpiák nem csupán koronként változóak, de az idő múlásával egyre iszonytatóbbá válnak: a Hófehérke és a hét törpétől az ezredfordulóig akár a feminizmus különböző korszakaira irányuló konzervatív reakció egyes állomásainak is tekinthetők.

A feminista mozgalmak jóllehet sokszínűek voltak, mindazonáltal egy viszonylag egységes célt próbáltak megvalósítani, nevezetesen a nők helyzetének jobbítását és jogegyenlőséget a férfiakkal. Bár Amerikában 1930 augusztusában ünnepelték a női választójogok megszerzésének tizedik évfordulóját, a gyengébb nem társadalmi pozíciója meglehetősen ingatag volt még. Ebben az évtizedben jelent meg a mára klasszikussá vált Disney alkotás, az 1937-es Hófehérke és a hét törpe, amely egyrészt megjeleníti a női életút sorsdöntő alternatíváját – karrier vagy család –, illetve a férfiaknak (közelebbről a Disney-stúdiónak) a feminizmus első hullámára vonatkozó ellenérzését. A Királynő megtestesíti mindazokat a sikereket, amelyeket a nőmozgalom addig elért, sőt a film ennél is továbbmegy: az antagonista nem csak önálló gyakorlója a politikai hatalomnak, de egyenesen képviselője, lévén ő az ország uralkodója. Hófehérke ugyanakkor a tökéletes háziasszony mintapéldánya, aki mos, főz, takarít, és ha kell csípőre tett kézzel fegyelmezi meg a (gyermek) törpéket. Ráadásul a mostoha öntudatos és vonzó, külsejét az adott kor szépségideáljai és a mozivászon királynői, Dietrich és Garbo ihlették, így nem meglepő, hogy vesztét éppen narcisztikussága, a jellegzetes női attribútumnak tekintett hiúság okozza. A Királynő erőteljes feminista karakter, aki ugyanakkor boszorkány-alakjában csontvázszerű ujjaival és hosszú orrával a fallikus anya tökéletes megfelelője. Manifesztációja mindannak a félelemnek, amit a feminizmus térhódítása és a potens nő imázsának megjelenése kiváltott a társadalomban, de leginkább a férfiakban.

A feminizmus második hulláma (a ‘60-as évek elejétől a ‘80-as évek kezdetéig) elsősorban a nők szexuális jogaira fókuszált, többek között a fogamzásgátló tabletta megjelenésének köszönhetően, amitől a nők karriertervezése lényegesen könnyebbé vált. Mickey egér atyjának Csipkerózsikája 1959-ben ébredt fel álmából és Demóna, a film antagonista főszereplője a női mozgalom második korszakával kapcsolatos félelmek két dimenziós reprezentánsa lett. Egyrészt független és természetfeletti erők birtokosa, azonfelül külsejében egy vámpírhoz hasonló, ami szorosan összefügg a vérrel – utalva az életerő elszívására –, továbbá a fejdíszén található szarvak és az elmaradhatatlan botja egyértelműen fallikus szimbólumok. Női vámpírként alakja óhatatlanul felidézi az agresszív női szexualitást, amely a filmben több formában is jelen van: a kastély körüli tüskebokor a vagina dentata egyik klasszikus ábrázolása, amelyen csak az a férfi juthat keresztül sértetlenül, akit az igaz szerelem vezérel. Demóna végzete jelképes, hiszen sárkány formájában éri a halál, amit a herceg idéz elő azzal, hogy kardját beledöfi a testébe. Demóna karaktere tehát egyfajta femme fatale, rémületes figurája pedig mindazon félelmek inkarnációja, amelyet a társadalom fenyegetőnek talált a nők szexuális jogaikért vívott harcában.

A nőmozgalom harmadik korszaka (térhódítása a ‘90-es évekre tehető) leginkább a média által közvetített hamis női előítéletek ellen lázadt fel, mindemellett az individuum fontosságát hangsúlyozták. Az 1989-es A kis hableány a sztereotípiák veszélyes hatására hívja fel a figyelmet, továbbá kiemeli annak a folyamatnak fontosságát, amelynek során az egyén rátalál a saját hangjára. Ursula, a film negatív főszereplője félig polip és félig ember, külsejében talán a legrémisztőbb női antagonista a Disney-univerzumban. Testének alsó része Medusa fejét idézi (a női nemi szerv klasszikus reprezentánsa, amelynek látványától a férfi kővé dermed, mind rémületében, mind a vágytól), polipcsápjai többszörös pénisz szimbólumok és a kasztrációra utalnak. Az Ariellel kötött üzlet keretében mégsem a hableány szépségét kéri a varázslatért cserébe, hanem a hangját, amely egyben jelképezi a hercegnő és rajta keresztül minden nő személyiségét. Disney-Octopussy azáltal karikírozza a női sztereotípiákat, hogy ironikusan a külső, a szép arc és a testbeszéd jelentőségét emlegeti, mint a férfi meghódítására szolgáló fegyvereket. A tengeri boszorkány pusztulása is allegorikus, hiszen halálát a testén áthaladó a herceg által vezetett hajó hegyes orra – újabb fallikus szimbólum – okozza. Ursula tehát hiába férfiasabb az összes hímnemű karakternél – jelképesen több pénisszel rendelkezik – a ‘90-es évek Disney filmjeiben nő nem kerülhetett ki győztesen a férfiakkal vívott harcból.

 

 

Demóna és Mickey egér

 

Az idei Demóna a nők jogainak visszaszerzéséért folytatott háború történelmének esszenciája. A film az ötvenöt évvel korábbi Csipkerózsika gonosz női karakterének háttértörténetét meséli el, hangsúlyozottan női szemszögből. Az új feldolgozásban Demóna kislányként tűnik fel, és a tény, hogy egy meseszerű birodalomban állatokkal játszik máris hasonlatossá teszi őt bármelyik Disney-hercegnőhöz. Szerelembe esik egy fiúval, aki később elárulja őt, hogy politikai hatalomra tehessen szert és király legyen. A filmben tehát a nő égi tündér, eredendően jó, míg a férfi földi ember és a gonosz alakjában van jelen. Stefan a siker érdekében brutális eszközökhöz folyamodik, vaslánccal vágja le Demóna szárnyait: a fémből készült láncok és hálók a független nők rabbá tételét jelképezik. Szárnyaitól való megfosztása után Demóna karaktere gyökeres változásokon megy át: dühödt feminista királynővé alakul. Körülötte szó szerint kő kövön nem marad, korábbi játszópajtásai hódolattal borulnak le előtte, elsötétedő külseje is tükrözi a lelkében zajló folyamatokat és vámpírhoz teszi hasonlóvá. Amíg a szárnyak a szabad lelket szimbolizálják – angyaloktól a tündérekig –, addig a vámpír a lélek nélküli testet jelképezi: azáltal, hogy Stefan elvette Demóna szárnyait, a lelkétől fosztotta meg őt.

A film második felében azonban a királynő antagonistája fokról-fokra visszavedlik pozitív hősnővé (egy ponton még saját átkát is megpróbálja visszavonni), hála Stefan leánygyermekének, aki felébreszti benne a szeretet érzését, míg végül az ifjú herceg helyét is átveszi, nem csupán az emblematikus csókjelenetben, de a záróképek oltáránál is. A happy endhez azonban elengedhetetlen, hogy Demóna megvívja végső küzdelmét a királlyal: a rajzfilm eredeti sárkány-attribútuma ezúttal nem több felesleges hatáselemnél (nem is ő maga a sárkány, csupán férfiszolgáját változtatja azzá), a győzelmet egyedül visszaszerzett szárnyai hozhatják el. Az Angelina Jolie által alakított karakter a XXI. századi nő tökéletes megtestesítője, hím-független és öntudatos, akit a férfi elárult, megbéklyózott és megfosztott lelkétől, végül mégis győzedelmeskedik felette. A Disney-birodalom boszorkány-alakja levedlette egysíkú bábját és főhősként többdimenziós főnixként született újjá, ábrázolva azt a folyamatot, ahogy a bukott vérszívóból végül megváltó angyal lesz. Annak idején Freud nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mit akarnak a nők, Mickey egér viszont könnyedén megadja a feleletet. Add vissza a szárnyait, hogy az évtizedek óta szőtt történet végén kimondható legyen a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”.

 

Demóna (Maleficent) amerikai, 2014. Rendezte: Robert Stromberg. Írta: Linda Woolverton. Kép: Dean Semler. Zene: James Newton Howard. Szereplők: Angelina Jolie (Demóna), Elle Fanning (Csipkerózsika), Sharlto Copley (Stefan), Sam Riley (Diaval). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 97 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11771