KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/január
BRIT NOIR
• Kovács Marcell: Fekete szurok Brit noir
• Sepsi László: Férfitársaságban Guy Ritchie gengszterfilmjei
FRED KELEMEN
• Forgách András: Hattyú szénhalmon Fred Kelemen
• Csillag Márton: Az ember árnyéka Beszélgetés Fred Kelemennel
NÉMET ÓLOMIDŐK
• Földényi F. László: Törékeny önismeret A Baader–Meinhof-ügy
IZRAEL MOZIJA
• Kolozsi László: A harag földje Izraeli filmek
• Gorácz Anikó: Filmterápia Libanoni keringő
TRUFFAUT ÉS TATI
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 4. rész
• Bikácsy Gergely: Hulot úr évszázada Jacques Tati, a marslakó
FORGATÓKÖNYV
• Krigler Gábor: Sorvezetők A filmírás oktatása
• Baski Sándor: Adaptáció Hogyan írjunk közönségfilmet?
MOBILTÉVÉ, NETMOZI
• Deák Dániel: Tévézzünk a hálóban! Net-tévé
• Schreiber András: A kalauzhal tudathasadása Maroktévé, mobilmozi
• Gorácz Anikó: Eljövendő e-jövő Net-mozi
KRITIKA
• Hungler Tímea: Anno Domina Báthory
• N. N.: Filmek Báthory Erzsébetről
• Csillag Márton: Az előző rész tartalmából Valami Amerika 2.
MOZI
• Varró Attila: A hercegnő
• Vajda Judit: Mexikói képeslap
• Kolozsi László: Cselek
• Baski Sándor: Veszélyes Bangkok
• Sepsi László: A zsaruk becsülete
• Tüske Zsuzsanna: Nők
• Fekete Tamás: A törvény gyilkosa
• Pápai Zsolt: Transsiberia
• Klág Dávid: Rec
• Kárpáti György: Halálos közellenség 1-2
• Forgács Nóra Kinga: Frost/Nixon
• Nevelős Zoltán: Sukiyaki Western Django
• Géczi Zoltán: Vexille
DVD
• Pápai Zsolt: A tolvaj
• Alföldi Nóra: Áramlat
• Varga Zoltán: Psycho II, Psycho III
• Varró Attila: A repülő guillotine

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Intervenció

Báron György

 

Gennagyij Poloka filmje 1968-ban készült, s csak jó két évtized elteltével kerülhetett le arról a bizonyos „polcról”. S akárcsak Gelman, Aszkoldov, Muratova és a többiek dobozból előkerült filmjei, ez is rádöbbenti a nézőt: milyen mély és erőteljes filmkultúra volt a Szovjetunióban a kulturális apály éveiben, a föld alatt virágozva, a kíváncsi szemek elől gondosan elrejtve. Alig valószínű – ha egyáltalán a cenzorok indokait találgatni érdemes –, hogy a betiltás fő oka a főszereplő személye, Vlagyimir Viszockij lett volna, bár a polcra kerüléshez gyakorta kicsiny, ép ésszel fölfoghatatlan ürügy is elegendő. Valószínűbb, hogy a film szabad, friss és jóízűen szemtelen hangvétele válthatta ki a kulturális perzekutorok rosszallását. Mert a film a szovjet társadalom egyik legfontosabb „eredetmítoszáról”, a forradalmat követő győztes polgárháborúról szól, első látásra csöppet sem ájtatos, szakrális hangnemben. Mégis, hűen az eredeti forradalmi eszményekhez: fiatalosan, szertelenül és meghökkentően szabadon. Abban az őszinte tekintélyromboló modorban, ahogyan a korai szovjet avantgárd nagyjai fogalmaztak. Az első képsorokon látható rikító színházi plakáton, mely az Intervenció című Lev Szlavin színmű megtekintésére buzdítja a nagyérdeműt, aligha véletlenül tűnik fel egy pillanatra Mejerhold neve: az ő avantgárd színháza lehetett e film egyik ihletője. A másik pedig Bertolt Brecht: az elidegenítő effektusok és politikai dalművek teoretikusa.

„Drámai bohózat énekkel, tánccal, lövöldözéssel arról, hogy mindenki Napóleon akar lenni” – tudatja velünk a film alcíme, majd felgördül a függöny, s a színpadon a Patyomkin nevezetes lépcsője tárul elénk, hangsúlyozottan díszletszerűen, rajta fölfelé masírozik, kegyes tánclépésekben, az intervenciós hadsereg. Köztük nők bajusszal, férfiruhában – „micsoda férfiak!”– sóhajt fel ábrándosán egy unatkozó úriasszony –, a franciák soraiban pedig megannyi Voltaire, Balzac, Georges Sand menetel. Az elrajzolt díszletvilág az expresszionista filmeket idézi, a stílus azonban inkább Kandinszkij mértani formáira emlékeztet. Egy célgömb rajzolatú teremben például fehér tiszt ül a célkereszt közepén, és vadul különböző dobokat ver; egy menekülő ósdi autó különös termek tucatjain száguld át, nyomában az üldözőkkel, a szobák némelyikében emberek ülnek az asztaloknál, s ugrálnak el ijedten az autós üldözés elől. A bankrabló anarchistákat jócskán meglepi, hogy az öreg portás sorra leüti mindnyájukat, míg végül – hangos „szétaprítom!” kiáltással – termetes asszony teszi ártalmatlanná és cumit dug a szájába. A széfek szakértője, mikor minden álkulcsa csődöt mond, végül fogpiszkálóval nyitja ki a banktrezort, a széfajtó mögött azonban hálószoba látható, melynek ágyán az igazgatónő hentereg az egyik tiszttel. A másik trezorral sem járnak jobban: revüszínpadra nyílik, félpucér görlök emelgetik lábaikat. Ilyen és ehhez hasonló képtelenségek sora az egész film. „Kérdem én magát – panaszkodik az öreg zsidó patikus –, hová tűntek a régi jó betegségek. Csak a sebesülések. Két éve már, hogy nem végeztem vizeletvizsgálatot. Az embereket nem érdekli a vizeletük. Csak a forradalom.”

A szovjet némafilm-remekek óta nemigen tudok filmről, amely hívebben adná vissza a hősi idők naiv pátoszát, a forradalom „diszkrét báját”, mint Poloka alkotása. Az Intervenció olyan felbolydult világot ábrázol, melyben a régi értékek már szétfoszlottak, újak még nem kristályosodtak ki. E fölbolydult világot – melyben senkit sem érdekel már és még a vizelete – megriadt polgárok, mord katonák, sanda haszonlesők és lánglelkű forradalmárok népesítik be. A rendező rokonszenve kétségkívül az utóbbiaké: a cserfes kis forradalmár-lányé, a rendíthetetlen komisszár-asszonyé és Voronové, a bolsevik hősé. Voronovot Viszockij játssza, lehetetlen nem gondolnunk az ő személyes sorsára is, amikor a börtönben saját dalát énekli: „És vár rád a fekete láda, a fa-öltöny, fiúk, fiúk!” Viszockij már nem érhette meg a film bemutatóját, pedig e nagy színésznek kevés igazán jó filmben adatott meg szerepelnie. Jó újra látni őt a húsz év előtti képeken, újra hallani rekedtes énekét, s tudni, hogy valahol az égi filmszínházban, Mejerhold, Majakovszkij és Brecht társaságában, lábukat lógázva egy nadrágba bújtatott felhőről, ha némi keserűséggel is a szívükben, de talán örülnek az Intervenció váratlan megkerülésének.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4949