KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nathalie második élete

Parádi Orsolya

La délicatesse – francia-svéd, 2011. Rendezte: Stéphane Foenkinos, David Foenkinos. Írta: David Foenkinos. Kép: Rémy Chevrin. Zene: Emilie Simon. Szereplők: Audrey Tautou (Nathalie), François Damiens (Markus), Bruno Todeschini (Charles), Mélanie Bernier (Chloé). Gyártó: 2.4.7. Films / StudioCanal. Forgalmazó: Ristretto Distribution. Feliratos. 108 perc.

Nehéz elhinni, hogy az autóbalesetben váratlanul életét vesztő, tökéletes François helyét bárki is betöltheti Nathalie szívében. Pedig a lány családja és barátai örülnének, ha háromévnyi gyász után végre történne vele valami, a munkamánia elhatalmasodásán túl. A francia-svéd vegyes vállalatnál a főnöke próbálkozik ugyan elcsábítani a pezsgős vacsora után, de hiába. Ekkor lép be a képbe az elsőre jelentéktelen és csúnya, nagydarab svéd munkatárs, Markus, és elcsattan egy váratlan csók, ami mindenkit meglep. Főleg Nathalie-t, aki adja. Annyira valószerűtlen, hogy hiába tudja a néző, ebből románc lesz, nem hiszi el. És ez talán a Foenkinos testvérek filmjének legnagyobb erőssége. Amellett, hogy a francia-svéd kulturális különbségeket igen szórakoztatóan tálalja, megkapó bájjal mesél arról, hogy egy bizonyos élettapasztalat birtokában már tényleg a külalak burka mögé lát az ember, ha megnyugvást és életre szóló partnert keres.

Szerencséje van Audrey Tautou-nak, mert a legutóbbi gyengécske limonádé, a Mosás, vágás, ámítás után ismét egy igazi drámai szerepben mutathatja be, mit tud. És azért is, mert François Damiens a partnere, aki a közelmúltban számos francia és belga vígjátékot dobott fel fizimiskájával és tehetségével – ott a Szívrablók, a Finánc a pácban vagy korábban a JCVD. A széles fogsorú, benga belga karakterszínész itt szerelmes bohóc. Olyan esendő, mint egy gyerek, és úgy néz át rajta mindenki, hogy muszáj azonosulni vele. Mégsem szerencsétlen, mert ahogy a film egyik legzseniálisabb jelenetében a féltékeny főnök részegen kifakad: van humora. Emellett poétikus lelkű, és ami a legrosszabb, még udvarias is.

A néhol kissé leülő, de összességében jó tempójú és szívből szerethető romantikus komédia nem csak arról győzi meg a nézőt, hogy van élet a halál után is, hanem hogy néha a legfurcsábbnak tűnő párosítás a nyerő kombináció.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11204