KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sötét bűnök

Ray Donovan

Orvos a műtőasztalon

Roboz Gábor

A Showtime népszerű sorozata a sztárok rejtett világába nyújt betekintést.

Erős high concept-sorozathoz nem kötelező valamilyen nyakatekert ötlettel előrukkolni: például egy foglalkozás is megteszi, amit a fikció még nem nyűtt el, ugyanakkor kellően izgalmas ahhoz, hogy egyből felkapjuk rá a fejünket. A Ray Donovan tavalyi premierje előtt valószínűleg kevés néző szókincsében szerepelt a „fixer” kifejezés, a nemrég harmadik évadra is megújított széria azonban sokakkal megismertette a celebvilág azon munkásembereit, akik nélkül a sztárok nagy bajban lennének, a gálákon viszont már nem szívesen mutatkoznak velük. A tizenkét részes szezonokból álló sorozat ráadásul rögtön csavar is egyet az alapötleten: címszereplő főhőse olyan fixer, aki a Los Angeles-i gazdagok és híresek válogatott problémáit (holttest az ágyban, stb.) rutinosan megoldja, saját családi mizériáival azonban nem boldogul.

Az HBO hosszú életű Törtetőkjével szemben a Ray Donovan nem szatirikus megközelítéssel mutatja be a Hollywood-környéki színészek, producerek, sportolók és mások fényűző birodalmát, inkább harsány gesztusoktól és tolakodó önreflexiótól mentes, könnyen átélhető drámát kínál egy diszfunkcionális család hétköznapjairól. A Showtime-sorozatot jegyző Ann Biderman jó érzékkel ismerte fel, hogy ebben az egzotikus világban szinte bármilyen konfliktus (félrelépés, gyilkosság, stb.) eleve érdekesebbnek tűnik, és nem is fektet nagy hangsúlyt ezekre a szituációkra. A Ray Donovan alapvetően nem az „egy epizód, egy ügy” szerkezetre épít, nem egy Nagy Leleplező Show arról, milyen erkölcsi fertő L.A., a szex- és erőszakábrázolás terén is megelégszik a minimummal, a fókuszt másra viszi át. A sorozat a népes Donovan család nyűgjeinek bemutatására koncentrál, szinte minden családtag saját cselekményszálat kap (szorult annyi humor a szériába, hogy ne csapjon át melodrámába), és a hollywoodi mércével nagyjából középosztálybelinek számító família problémái rengeteg néző számára ismerősek lehetnek. Nem véletlen, hogy a nálunk szeptemberben indult első évad végére már teljesen háttérbe szorulnak Ray megbízásai, és a sorozatban fel-felbukkanó thriller-jelenetek ritkán kapnak akkora hangsúlyt, hogy eltereljék a figyelmet a szereplők magánügyeiről.

A karizmatikus Liev Schreiber által alakított címszereplő a hard-boiled magánnyomozók örököse: sokat látott, de keveset beszél, nem tud nem borostás lenni, jó morcosan néz, szereti az italt és hűvös profizmussal végzi a munkáját. Foglalkozásából adódóan persze nem egészen az erkölcs védelmezőjeként jelenik meg, adott esetben a gyilkosságtól sem riad vissza, és a házastársi hűséget sem érzi kötelező érvényűnek. Ezzel együtt már a kezdetektől fogva rokonszenves karakter, köszönhetően annak, hogy egy igencsak traumatizált család fejeként igyekszik vigyázni két szerencsétlen, felnőtt öccsére (az egyik Parkinson-kórban szenved, a másikat gyerekkorában molesztálta egy pap, azóta alkoholista), hogy az apjuk helyett az apjuk legyen. Az első részből azonban kiderül, hogy húsz év után kiengedik a börtönből az apát, Mickey Donovant, aki egykor családja rovására leginkább bűnözői karrierjére koncentrált, most pedig próbál vezekelni és visszakéredzkedni szerettei közé. A sorozat gerincét Ray és Mickey konfliktusa adja, amit persze nagyban bonyolít, hogy a „tékozló apa” amolyan szerethető szemétláda, aki Rayen kívül gyakorlatilag az összes Donovan szívébe képes visszalopni magát.

A Ray Donovan kedvező fogadtatásában visszatérő elem a meglepettség, hogy a fokozottan maszkulin széria mögött egy női alkotó áll, pedig egy cseppet sem váratlan, hogy a Mann-féle Közellenségek és a Terepen nagyra tartott zsarusorozata után Ann Biderman egy ilyen szériával csatlakozik a sorozat-szerzőnők egyre népesebb táborához (Lena Dunham (Csajok), Jenji Kohan (Orange is the New Black), Michelle Ashford (Masters of Sex).Biderman a Terepenhez hasonlóan ezúttal is karakterközpontú szériával áll elő, és a feltűnően zsúfolt nyitórész után lassít a tempón, hogy részletesen kidolgozhassa sokszálú cselekményét, amelyet a minőségi tévészériáktól manapság már elvárható, mozis színvonalú képi világgal ruház fel. A Ray Donovan ugyanakkor a kicsit is tapasztalt bűnfilm-, illetve sorozatkedvelők számára semmi meglepővel nem szolgál, élvezeti értékét tehát leginkább az határozza meg, nézőként mennyire hoznak minket lázba a realista családi drámák, függetlenül attól, milyen kulissza előtt zajlanak.

 

Ray Donovan – amerikai, 2013. Készítő: Ann Biderman. Kép: Matthew Jensen. Szereplők: Liev Schreiber (Ray Donovan), Jon Voight (Mickey), Eddie Marsan (Terry), Paula Malcomson (Abby). Gyártó: Showtime. 720 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 35-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11915