KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Óh, Argentína

Szemadám György

 

Úgy tűnik föl: világszerte egyre nagyobb a divatja az „ötvenes évek” címszavával jelölt, inkriminált 5-6 évnek. Persze érthető, hisz az akkori gyermekek mára középkorú férfiak, tiszteletreméltó apák lettek, akik – kicsit mindig sajnáltatva magukat – élvezettel dédelgetik gyermekkori emlékeiket, gyermekeiktől pedig elvárják, hogy a mitikus idők tanúinak kijáró tisztelettel figyeljenek rájuk. Egy olyan generáció jellegzetes attitűdje ez, mely túl korán, s minden átmenet nélkül lett infantilis fiatalból szenilis öreggé. Ez az argentin film is 1950 és 1952 között játszódik, s ha a számunkra sokszor érthetetlen politikai utalásokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor arról szól, ami ekkoriban történt a 11-13 éves kisfiúval, Juancitoval. Vele pedig csupa olyan dolog történik, ami egy ilyen korú kisfiúval történni szokott, s ami velünk is megtörtént, vagy megtörténhetett volna. Egyszóval: igen nehéz itt elkerülni a közhelyszerű szituációk közhelyesen érzelmes tálalását. A film – a visszaemlékezések mozaikszerű töredékességének megfelelően – lazán kapcsolódó epizódok füzéréből áll. Ebben jobb-rosszabb epizódszereplők mozognak, akik azt a kiszolgáltatott és szánalmasan önhitt kispolgári réteget jelenítik meg, melyet a rendező oly megértő humorral figyel, s amelyben néha feltűnik egy-egy hrabali figura is. Gondolok itt Miguel bácsira, aki vaskereskedésének közepén ágálva terjeszti „forradalmi” eszméit, a svájcisapkás, joviális cipőboltosra, aki postagalambok lábára kötözött nitroglicerines kapszulákkal akar merényletet elkövetni, vagy segédjére, a szép lelkű és szép arcú amatőr színészre, aki megható dilettantizmussal szavalja mindig ugyanazt a verset. Aztán feltűnnek még a szereplők közt olyan jól bevált típusok is, melyek talán túlzottan is ismerősek: a gyermektábor sípos-pálcás smasszere, a nagyszájú-erélyes délszaki anya és az erélytelen, szemüveges apa kettőse, vagy a farriszálva ellibegő kedves kurva, aki az ilyen – Juancitóhoz hasonló – kisfiúknak mindig megengedi, hogy megfogják a mellét. Hát igen! A film láttán talán túl gyakran jut az ember eszébe Fellini neve, s főleg az Amarcord világa...De hát a 11-13 éves kiskamaszok problémái is annyira hasonlóak mindenütt. Tudjuk: szörnyű életkor ez! Még szerencse, hogy akkoriban, Miguel bácsi átmeneti bebörtönzése és az apa halálának ellenére is, oly megbízhatóan ugyanúgy működött minden, s ugyanolyan maradt mindenki. Ebbe a családiasan biztonságos világba valóban csak az első hosszú nadrág hozott forradalmi változást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4908