KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/március
KRÓNIKA
• N. N.: A 40. Magyar Filmszemle díjai
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Egy slukk New York Spike Lee rebellisei
• Géczi Zoltán: Lent, a Mississippi szívében Blues és film
• Schreiber András: A bőrszín prófétája Oscar Micheaux
• Orosdy Dániel: Virgil Tibbs Amerikája Forró éjszakában
TINIFILMEK
• Hirsch Tibor: A megszelídített dúvad Tinivámpírok
• Sepsi László: Dzsihád-generáció Kamaszhorror
• Varró Attila: A kéreg alatt Coraline és a titkos ajtó
• Alföldi Nóra: Az ártatlanság kórja High School Musical
SZKRIPT-HORROR
• Kolozsi László: Hollywoodi elsősegély Lidércnyomás forgatókönyvre
• Hamar Péter: „Az isten homloka” Móricz, a forgatókönyvíró
MOZITREND
• Deák Dániel: A mozi térben él tovább
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Zsenik a ponyván
• Harmat György: A sztár ezeregy arca
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A mások pokla
• Schubert Gusztáv: Totálkár Koccanás
• Barotányi Zoltán: Ez az a sótörés? Fonyó Gergely: Made in Hungaria
• Wostry Ferenc: Szép remények Gettómilliomos
MOZI
• Nevelős Zoltán: A felolvasó
• Kolozsi László: Kilencedik mennyország
• Pápai Zsolt: Akaratlanul
• Baski Sándor: A világ nagy, és a megváltás a sarkon ólálkodik
• Schreiber András: A Baader–Menhof csoport
• Tüske Zsuzsanna: Kétely
• Margitházi Beja: Marcela
• Varró Attila: Largo Winch
• Vajda Judit: Hét élet
• Forgács Nóra Kinga: Téli utazás
• Ádám Péter: Tintaszív
DVD
• Hungler Tímea: Nosferatu/A vámpír árnyéka
• Teszár Dávid: Meghallgatás
• Pápai Zsolt: Az igazság malmai
• Alföldi Nóra: A hiba nem az ön készülékében van

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Parker

Roboz Gábor

Parker – amerikai, 2013. Rendezte: Taylor Hackford. írta: Richard Stark regényéből: John J. McLaughlin. Kép: J. Michael Muro. Zene: David Buckley. Szereplők: Jason Statham (Parker), Jennifer Lopez (Leslie), Michael Chiklis (Melander), Wendell Pierce (Carson). Gyártó: Incentive Filmes / Current Entertainment. Forgalmazó: ProVideo. Feliratos. 118 perc.

Donald Westlake gazdag bűnszerzői életművének legvirulensebb történetei kétségkívül a Richard Stark álnéven írt Parker-sztorik, amelyekből korábban hét játékfilm (legutóbb a Visszavágó) és nemrég stílusos képregény is született, sőt a hosszú széria 1962-es nyitóregényéből adaptált A játéknak vége a modernista gengszterfilm egyik csúcsteljesítményének számít. Stark vékonyka ponyvái csupasz prózájú heist-regények szűkszavú rablófőhőssel és feszes sztorikkal, és a 2000-ben kiadott Flashfire is pont ilyen, a története fő helyszínéül szolgáló Palm Beach-ről ráadásul különösen szép totálokat lehet készíteni. A könyv tehát ideális alapot biztosított egy mellébeszélést nélkülöző Jason Statham-mozihoz, a rendezői székbe ültetett Taylord Hackford (Az ördög ügyvédje) pedig olyan megbízható kismester, akinél egy pillanatra sem merült fel a veszély, hogy egyéni látásmóddal kívánja vászonra vinni a forrásművet.

A Parker címszereplőjét aktuális társai egy sikeres meló után új balhéba akarják csábítani, de miután nemet mond, belelőnek párat és a folyóba lökik. Ez remekül megágyaz annak, hogy a kórházba kerülő Statham-figurának kinőjön a borostája és felmenjen a vérnyomása, és a folytatásban annak lehetünk szemtanúi, hogy az akciósztár jelenléte hogyan visz finom műfajváltást az alapszövegbe. A minimalista gengsztersztoriból jellegtelen akciómozit forgató alkotók azért aránylag hűek a cselekményhez: a finálét leszámítva alig írják át, csak Starknál jóval korábban érvényesítik a nézőpont-váltogatást (így J. Lo is többet illegetheti magát), és felpörgetik a tempót. A közel két órás adaptáció egyértelműen mutatja, hogy Hackford tényleg nem egy Boorman (de még csak nem is egy Helgeland), és csak azt a kérdést hagyja megválaszolatlanul, hogy ehhez a Statham-mozihoz miért volt szükség épp egy Parker-sztorira.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11383