KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/március
KRÓNIKA
• N. N.: A 40. Magyar Filmszemle díjai
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Egy slukk New York Spike Lee rebellisei
• Géczi Zoltán: Lent, a Mississippi szívében Blues és film
• Schreiber András: A bőrszín prófétája Oscar Micheaux
• Orosdy Dániel: Virgil Tibbs Amerikája Forró éjszakában
TINIFILMEK
• Hirsch Tibor: A megszelídített dúvad Tinivámpírok
• Sepsi László: Dzsihád-generáció Kamaszhorror
• Varró Attila: A kéreg alatt Coraline és a titkos ajtó
• Alföldi Nóra: Az ártatlanság kórja High School Musical
SZKRIPT-HORROR
• Kolozsi László: Hollywoodi elsősegély Lidércnyomás forgatókönyvre
• Hamar Péter: „Az isten homloka” Móricz, a forgatókönyvíró
MOZITREND
• Deák Dániel: A mozi térben él tovább
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Zsenik a ponyván
• Harmat György: A sztár ezeregy arca
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A mások pokla
• Schubert Gusztáv: Totálkár Koccanás
• Barotányi Zoltán: Ez az a sótörés? Fonyó Gergely: Made in Hungaria
• Wostry Ferenc: Szép remények Gettómilliomos
MOZI
• Nevelős Zoltán: A felolvasó
• Kolozsi László: Kilencedik mennyország
• Pápai Zsolt: Akaratlanul
• Baski Sándor: A világ nagy, és a megváltás a sarkon ólálkodik
• Schreiber András: A Baader–Menhof csoport
• Tüske Zsuzsanna: Kétely
• Margitházi Beja: Marcela
• Varró Attila: Largo Winch
• Vajda Judit: Hét élet
• Forgács Nóra Kinga: Téli utazás
• Ádám Péter: Tintaszív
DVD
• Hungler Tímea: Nosferatu/A vámpír árnyéka
• Teszár Dávid: Meghallgatás
• Pápai Zsolt: Az igazság malmai
• Alföldi Nóra: A hiba nem az ön készülékében van

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pilátus és a többiek

Harmat György

 

Jelentős közép-kelet-európai rendezők Nyugaton leforgatott filmjei ritkán jutottak (juthattak) idejében e régió nézői elé: a Pilátus és a többiek, Andrzej Wajda 1972-es nyugatnémet filmje sem kivétel. Holott bemutatható lett volna, hiszen az ideológiai ellenőrzéstől megszabadult rendező még csak ki sem használta a kínálkozó lehetőséget, hogy A Mester és Margarita bulgakovi evangéliumát a szocializmus politikai szatírájává aktualizálja. A filmbéli Golgota nem valamely szovjet provinciában emelkedik, hanem egy nyugatnémet nagyváros autópályája és szeméttelepe között. Még fantasztikusabb, zseniálisan kiválasztott helyszín az, ahol a farmernadrágos Jesuát Pilátus elé vezetik: a helytartó és az Embernek Fia egy ókori erődítményre emlékeztető hatalmas gyárépület betéglázott ablakokkal, benyílókkal tagolt fala előtt ácsolt színpadon találkozik. (Wajda lengyel szülészei bibliai és modern jelmezekben, a 60-as évek avantgárdé színjátszásának szellemében játszanak. Egyáltalán, a film egésze a szabadtéri teátrumok előadásait idézi föl, anélkül, hogy egy percre is veszítene filmszerűségéből.)

Amikor Máté levágja Jesua holttestét a keresztről, fehér trikójára rákopírozódik Krisztus, „a szupersztár” arcmása: e korunkbeli Veronikakendő szimbolikusan újfent megerősíti, az evangélium ez alkalommal a „fogyasztói társadalommal” szembesül. Igaz, a rend és a lázadás főtémájára hangszerelt történet mifelénk keservesen ismerős motívumokkal gazdagodik: a corpust nyom nélkül eltüntetik a Jézus-hívők elől; Júdás nem önkezével vet véget életének, Pilátus öleti meg titkosszolgálatának vezetőjével, „a tanítványok nevében”. Látható: a Pilátus és a többiek „tézisfilm”, nem mentes némi didaktikától, nem egy jelenete közhelygyanús.

Példának okáért ott a film prológusa. A vágóhídon a juhok karámja előtt egy bárány sétálgat szabadon. Wajda riporterként vele készít interjút: ő a főnök. Az a feladata, hogy megnyerje társai bizalmát. Nem könnyű a többieket meggyőznie arról, hogy áldozatuk önnön érdekeiket is szolgálja majd. Mentegetőzését nem először halljuk: „Valakinek ezt is el kell végeznie, az utódom nálam csak rosszabb lehetne.” A „főnök” mindenesetre életben marad (hogy kezelésbe vehessen egy újabb csoportot), míg a többieket lemészárolják. Megmenti az irháját, de nem lesz szabad. A vágóhídról ki nem juthat. Mindez közhely. De hát itt kezdődik a film hatalma, a kép, a kivéreztetett állatok gyomorkavaró látványa, megújíthatja az elkoptatott szóképet („mint birkákat a vágóhídra”). A Pilátus... egynémely „közhelye” ma, 18 évvel a film elkészülte után is a húsunkba vág.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4736