KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/április
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: A fiúk mozija Játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Párhuzamos történet
• Pápai Zsolt: Apró titkok kihantolása
• Baski Sándor: Bátorságpróba Dokumentumfilmek
MAFFIA-MOZI
• Nevelős Zoltán: Gyilkos kompánia Gomorra
• Wostry Ferenc: Itáliát látni és meghalni Olasz zsaruk
JARMAN
• Béresi Csilla: Angyali párbeszéd Derek Jarman és a Színek könyve
HERZOG, A KALANDOR
• Győrffy Iván: Szélsőségek között Werner Herzog dokumentumfilmjei
RAJZ-AMERIKA
• Varró Attila: Tabló a vázlattömbön Watchmen: Az őrzők
• Szabó Dénes: A mesének vége Tex Avery 100
• N. N.: Tex Avery stúdiói
• Schreiber András: Rágcsáló az örökkévalóságnak Miki egér 80 éve
ELLENVÉLEMÉNY
• Forgács Iván: Illatozó hervadtság Kelet-Európai elsőfilmesek
KÖNYV
• Baski Sándor: Ponyvaportré Wensley Clarkson: Quentin Tarantino
• Horeczky Krisztina: Fivérek és nővérek Tim Burton: Rímbörtön
KRITIKA
• Tüske Zsuzsanna: Fiúk a roncstelepről Intim fejlövés
• Csillag Márton: Budapest origami Papírrepülők
• Gorácz Anikó: A tékozló apa Apaföld
• Dercsényi Dávid: Biztonsági mentés Papírkutyák
MOZI
• Schreiber András: Isteni szikra
• Parádi Orsolya: Miért éppen Minnesota?
• Forgács Nóra Kinga: Oly sokáig szerettelek
• Varró Attila: Berlin Calling
• Baski Sándor: Elrabolva
• Sepsi László: A túlvilág szülötte
• Pápai Zsolt: A bűn árfolyama
• Alföldi Nóra: Egy boltkóros naplója
• Vajda Judit: Spancserek
• Klág Dávid: Zack és Miri pornót forgat
• Fekete Tamás: Ellenállók
E-MOZI
• Galambos Attila: Együttlét
DVD
• Pápai Zsolt: Parancsra tettük
• Alföldi Nóra: Tesó-tusa
• Klág Dávid: Nim szigete
• Kovács Marcell: És hamarosan a sötétség

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Kor-képek 1945-47

Szabadságolt túlélők

Bán Zoltán András

Egy revelatív fotóalbum: benne van mindaz, ami koalíciós korszak filmvásznáról hiányzott.

 

Nem vitás, szenzációs kötetet kaptunk kézbe a Vince Mátyás által vezetett Magyar Távirati Iroda jóvoltából. Kielégültségünk türelmetlenségbe csap át, ha belegondolunk, hogy ez csak kezdet, és az 1945–47 között készült képek többnyelvû, remek kronológiával, névmutatóval felszerelt gyûjteményét majd több hasonló követi. Repesve várjuk a folytatást.

 

*

 

A rendelkezésre álló 30 ezerbõl, több mint kétszáz fényképet rak elénk a szerkesztõ, Féner Tamás. Az anyagot újságokból kiollózott idézetekkel megfejelt ciklusokba rendezve adja (és egyetlen bíráló megjegyzésünk itt lehet, miszerint túl sok a fejezet, és ezért egyesek mindössze pár fotót tartalmaznak), és e 33 fejezetke magába foglalja voltaképpen az 1945–47 közötti magyar történelem egészét. Mert noha a befogadáskor mûvészetté alakítjuk, aligha vitás, hogy dokumentumgyûjtemény ez legkivált, a korszak fénybe fagyott lenyomata. Megjelennek a pártok, a mai szemmel felfoghatatlan létszámú nagygyûlések, választási rendezvények, melyeken önelégülten peckeskednek a híres és kevésbé híres politikusok, a pufók Rákosi majd’ szétveti mellényét magabiztosságában, Nagy Imre szemüvege becsillog, egyszerûen nem lát minket, de így mi sem láthatjuk szemét, annál inkább a szemünkbe néz a szintén szemüveges Lukács, és megvillan emlékezetünkben régi szerelme, Seidler Irma szava, miszerint Gyuri maróan csúnya volt; itt ragyognak a nagy mûvészek, Jávor persze az élen, kétszer is, egyszer Vorosilov fogadásán húzatja a cigánnyal, úgy, ahogy csakis õ tudta, megteremtve ezzel a Horthy-világ egyik emblémáját, mely – lám! – koalícióképesnek bizonyult; és aztán egyik ellenlábasa, az elkötelezett színmûvész, a kommunista Major Tamás, kétszer õ is, egyszer szavalóként (József Attilát?), máskor a fasiszta III. Richárdként; Gobbi Hilda, aki – mi sem természetesebb! – a romeltakarítás munkájában vesz élénk részt; és aztán a nagy léhák, a Latabár testvérek, arcukon a történelmietlen gumimosoly, mely ekként kissé becketti; Kisfaludi Strobl Zsigmond, aki förtelmes Szabadság-szobra fáklyavivõjét szoborja éppen, és aztán az egész apoteózisaként egy névtelen, a fénybe tündériesen fellibbenõ balett-táncosnõ – a háttérben a Szabadság-szobor. És bár hazug a kép és mélyen ideologikus (Rév Miklós munkája), mintha ez lenne a kötet egyik meghatározó tenorja – persze azért ne feledkezzünk meg róla, hogy a képek nagy részét a kommunista befolyás alatt álló MAFIRT (Magyar Filmipari Rt.) szállította.

És mégsem teljesen torz ez az összkép, inkább „színhelyesnek” mondható, bár az összes kép fekete-fehér. Mert összes borzalmával együtt (a nyilasok nyilvános felakasztása, a háborús bûnösök perei, a kommunisták gátlástalan hatalomszerzése, a város romokban, feketézõk, vetkõztetõk az éjszakában, kitelepítések, a mûvégtagok felpróbálása, szovjet katonák minden épület elõtt – ki-ki tegye hozzá a maga átélt vagy csak hallomásból ismert rémségét), mégis a szabadság, a friss lélegzetvétel és az esély kora volt ez a három év. Ne feledjük: a Budapesti tavasz címû film alapvetõen árnyalatlan és fals történelemábrázolásának végén mégis hitelesen – katartikusan?! – csengtek a kis újságáruslány rikkancskiáltásai: „Megjelent a Szabadság! Itt a szabadság!”. És akinek ez túl vonalas, annak figyelmébe ajánlom Petri versét, mely történetesen szintén egy fotóról beszél: Egy fényképrõl, melyen kezet ráznak (1948. június 12. Rekviem a magyar demokráciáért). A költõ által felidézett képen Szakasits Árpád és Rákosi látható, a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésének szentesítésekor. Petri kommentárja egyértelmû: „Hát: így végzõdött, mi épphogy elkezdõdött.” Keserû sor, de a hangsúly most az elkezdõdött szóra tenném. Mert noha „épphogy”, de valami kétségkívül elkezdõdött ezekben az utólag aljasnak és a szovjetek által véglegesen ellenõrzöttnek ítélt években; és akik benne éltek, természetesen még nem láthattak a jövõbe. A nyilas mocsok után az ország egy része valóban felszabadulásként, soha vissza nem térõ lehetõségként élte meg e három évet, noha aztán rájött tévedésére. Márai késõbbi jellemzése tökéletes: „És voltak sokan, akiket származásuk vagy meggyõzõdésük miatt üldöztek a közelmúltban: ezek számára a szovjet hadsereg érkezése egyértelmû volt a felszabadulással – mindaddig, amíg megtudták, hogy most már szabad raboskodniuk a szovjet gyarmatbirodalmában.” De ez még hihetetlen távolságban volt – egy évnyire! Most még az ifjúi lendület, az újrakezdés dacos mámora a rengeteg fénykép éltetõ eleme. Ahogy az egyik képen a lakatos a mozdonyhoz nyúl, abban van valami rodcsenkói, Käthe Kollwitz-i plaszticitás – a munka pátosza. A vonat tetején batyuzók sem mint árdrágítók vagy feketézõk jelennek meg, hanem mint a lebírhatatlan életvágy megtestesítõi, miként a Garay téri árusok. Mintha szabadságon lett volna az egész ország, de persze legelõbb Budapest, itt készült a legtöbb kép, és az itteni hangulat meghatározó. Felejthetetlen a Hõsök tere szoborcsoportja, az elõtérben száradó fehérnemûvel; a történelem bronzbajszú vitézei, honfoglalói lovai helyes megvilágításba kerülnek a nagymosás perspektívájából. Az általános szabadságban – mely most egyidejûleg Freiheit és Urlaub, Holyday és Freedom, Vacance és Liberté –, akár a szabadságolt túlélõk, lázas és értelmes tevékenységbe kezdtek az emberek. A tied az ország, magadnak építed jelszava ekkor még nem cinikus aljasságként hangzott. De a legfontosabbat megint Márai mondja ki idézett csodálatos memoárjában (Föld, föld!...). „De most, amikor a magasból megláttam a romokat, ahol nemrég éltem, megértettem, hogy a mélyben, a nyomorúság és enyészet közepette, a történelmi szemétdombon nemcsak az otthonom semmisült meg, hanem elpusztult egy karikatúra.” Megszabadulás volt ez számára, mert végre megsemmisült a karikatúra, melyet jobb híján Horthy-rendszernek nevezhetünk. Ekkor még úgy tûnt, a gúnyrajz kiradírozható.

És a fotósok ugyanebben a kissé szellemileg spicces hangulatban, irigylésre méltó non chalance-szal élték meg helyzetüket. A kötet elején portrékat láthatunk a könyvben legtöbbet szereplõ fényképeszekrõl. Ez több mint jó ötlet; ez az hommage egyrészt emléket állít alakjuknak, másrészt dokumentálja munkakörülményeiket, érzületeiket. Hogy milyen szabad légkörben dolgoztak, jól illusztrálja az egyik, szinte dadaista beállítás: Bartos Péter fotóriporter egy elértéktelenedett pengõbankjeggyel gyújt pipára. És az elsõ helyen közölt portré szimbolikus címû: Bauer Sándor, a MAFIRT 17 éves fotóriportere a Szabadság téren. Egy vidám nagykamasz mosolyog bele kollégája kamerájába, kezében fegyverként villan meg a fotómasina: ember és gép egyként tudja, hogy van mit fényképeznie.

 

Kor-képek, 1945-1947, Magyar Távirati Iroda, Budapest, 2004; 363 oldal, 5900 Ft


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1822