KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/április
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: A fiúk mozija Játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Párhuzamos történet
• Pápai Zsolt: Apró titkok kihantolása
• Baski Sándor: Bátorságpróba Dokumentumfilmek
MAFFIA-MOZI
• Nevelős Zoltán: Gyilkos kompánia Gomorra
• Wostry Ferenc: Itáliát látni és meghalni Olasz zsaruk
JARMAN
• Béresi Csilla: Angyali párbeszéd Derek Jarman és a Színek könyve
HERZOG, A KALANDOR
• Győrffy Iván: Szélsőségek között Werner Herzog dokumentumfilmjei
RAJZ-AMERIKA
• Varró Attila: Tabló a vázlattömbön Watchmen: Az őrzők
• Szabó Dénes: A mesének vége Tex Avery 100
• N. N.: Tex Avery stúdiói
• Schreiber András: Rágcsáló az örökkévalóságnak Miki egér 80 éve
ELLENVÉLEMÉNY
• Forgács Iván: Illatozó hervadtság Kelet-Európai elsőfilmesek
KÖNYV
• Baski Sándor: Ponyvaportré Wensley Clarkson: Quentin Tarantino
• Horeczky Krisztina: Fivérek és nővérek Tim Burton: Rímbörtön
KRITIKA
• Tüske Zsuzsanna: Fiúk a roncstelepről Intim fejlövés
• Csillag Márton: Budapest origami Papírrepülők
• Gorácz Anikó: A tékozló apa Apaföld
• Dercsényi Dávid: Biztonsági mentés Papírkutyák
MOZI
• Schreiber András: Isteni szikra
• Parádi Orsolya: Miért éppen Minnesota?
• Forgács Nóra Kinga: Oly sokáig szerettelek
• Varró Attila: Berlin Calling
• Baski Sándor: Elrabolva
• Sepsi László: A túlvilág szülötte
• Pápai Zsolt: A bűn árfolyama
• Alföldi Nóra: Egy boltkóros naplója
• Vajda Judit: Spancserek
• Klág Dávid: Zack és Miri pornót forgat
• Fekete Tamás: Ellenállók
E-MOZI
• Galambos Attila: Együttlét
DVD
• Pápai Zsolt: Parancsra tettük
• Alföldi Nóra: Tesó-tusa
• Klág Dávid: Nim szigete
• Kovács Marcell: És hamarosan a sötétség

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Árvai Jolán (1947–2001)

Kamondi Zoltán

 

Dzsolika elment.

Találunk majd új producert, munkatársat jóban-rosszban, barátot, segítőt, megy majd tovább az élet – de értünk, filmjeinkért, ügyünkért mindent vállaló elkötelezettsége; a magát komolyan soha nem vevő, játékos, de tévedhetetlen taktikai és stratégiai érzéke; már-már félszegen és kicsit körülményesen elmondott, de mindig zseniális ötletei; értő mosolya és cinkos pillantása nélkül minden más lesz.

Legboldogabbnak akkor láttam, amikor azt mondhatta, milyen tehetséges valaki, okos, mint a nap, hú, de jó filmet csinált. Vártuk a vágószobában, vetítőben az új filmmel, a telefon mellett, amikor egy forgatókönyvet adtunk oda. Nagyon izgultunk. Nem is annyira a véleménye miatt – ami mindig pontos volt, időnként kíméletlen, de csak azzal, akit igazán szeretett –, nem is amiatt, hogy odaadja-e, megszerzi-e a még szükséges pénzt, hanem, hogy örül-e. Nem tetszett neki? Azt mondta, hogy tetszik, de nem örül. Nem ad pénzt? Ad, de nem boldog. Az ilyen film nem készült el.

’85-ben kitalálta, hogy producer lesz. Sehol nem volt még a rendszerváltás, viszont voltak teljhatalmú állami filmstúdiók, Filmfőigazgatóság főcenzorral, központi bizottsági tagok által irányított egyetlen állami tévé. Mosolyogtak, mosolyogtunk rajta. Ő is nevetett. A producerasszony. Nem kapott irodát a tévében. Az elnöki folyosóra vitetett egy íróasztalt. Ott fogadott minket, onnan intézte az ügyeinket. Egy hét múlva volt szobája. Néhány év múlva már mindenki hozzá járt pénzért. Tizenöt éven keresztül alig készült úgy rangos film, hogy ne lett volna része benne.

Érezte a tehetséget, az értéket, a lehetőséget, és szeszélyesen elzárkózott tervektől, amelyekben nem hitt. Csak – mondta. Ösztönös volt, érzéki a döntéseiben, mindig nő. Tartalmat és rangot adott egy addig nem létező szerepkörnek. Az anyaproducer.

Mindig segített. Ha elakadtunk a munkában, ha eltévedtünk az életben, magánéleti válságokban, zavaros pénzügyekben, ha harcolni kellett az igazunkért. Mindenben. Sosem engedte, hogy viszonozzuk. Mindig visszahúzódott, a háttérben maradt, finoman, elegánsan. Nem engedte, hogy segítsünk, akkor sem, amikor talán nagy szüksége lett volna a szeretetünkre. Csak azt engedte meg, hogy boldoggá tegyük azzal, amit csinálunk, írunk, leforgatunk. Ha boldog volt, tudtuk, hogy jó a film, a snitt, az írás, hogy tehetségesek vagy tisztességesek voltunk. Az öröme volt a mércénk tizenhat éven keresztül.

Szeretett hinni valamiben, létrehozni valamit, kibontani valakiből a maximumot, lehetőséget adni. Sziporkázó erő sugárzott belőle, ha akart valamit. Nem lehetett gyöngének, butának, tehetségtelennek, bizonytalannak lenni mellette.

Energia-bomba volt. Törékeny, visszahúzódó szerénység. Ellentmondás? Igen, érzéki és izgató paradoxon. Alkotásra csábított.

Több tucatnyi film, díj és siker lett az eredménye a körülötte lévő izzásnak, zsongásnak, pörgésnek. Eredményes, szép pálya. Nem ez volt fontos számára, talán nem is érdekelte.

Kívüle ki fogja tudni még olyan biztosan, hogy egy filmben nem az a néhány ezer méter celluloid számít, a vele nyerhető siker, esetleg pénz, hanem a befektetett energia, tehetség, áldozat, emberi minőség, és az, ami mindebből látszódik majd a vetítővásznon?

Dzsolika elment. De nem lépett ki az életünkből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2439