KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/április
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: A fiúk mozija Játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Párhuzamos történet
• Pápai Zsolt: Apró titkok kihantolása
• Baski Sándor: Bátorságpróba Dokumentumfilmek
MAFFIA-MOZI
• Nevelős Zoltán: Gyilkos kompánia Gomorra
• Wostry Ferenc: Itáliát látni és meghalni Olasz zsaruk
JARMAN
• Béresi Csilla: Angyali párbeszéd Derek Jarman és a Színek könyve
HERZOG, A KALANDOR
• Győrffy Iván: Szélsőségek között Werner Herzog dokumentumfilmjei
RAJZ-AMERIKA
• Varró Attila: Tabló a vázlattömbön Watchmen: Az őrzők
• Szabó Dénes: A mesének vége Tex Avery 100
• N. N.: Tex Avery stúdiói
• Schreiber András: Rágcsáló az örökkévalóságnak Miki egér 80 éve
ELLENVÉLEMÉNY
• Forgács Iván: Illatozó hervadtság Kelet-Európai elsőfilmesek
KÖNYV
• Baski Sándor: Ponyvaportré Wensley Clarkson: Quentin Tarantino
• Horeczky Krisztina: Fivérek és nővérek Tim Burton: Rímbörtön
KRITIKA
• Tüske Zsuzsanna: Fiúk a roncstelepről Intim fejlövés
• Csillag Márton: Budapest origami Papírrepülők
• Gorácz Anikó: A tékozló apa Apaföld
• Dercsényi Dávid: Biztonsági mentés Papírkutyák
MOZI
• Schreiber András: Isteni szikra
• Parádi Orsolya: Miért éppen Minnesota?
• Forgács Nóra Kinga: Oly sokáig szerettelek
• Varró Attila: Berlin Calling
• Baski Sándor: Elrabolva
• Sepsi László: A túlvilág szülötte
• Pápai Zsolt: A bűn árfolyama
• Alföldi Nóra: Egy boltkóros naplója
• Vajda Judit: Spancserek
• Klág Dávid: Zack és Miri pornót forgat
• Fekete Tamás: Ellenállók
E-MOZI
• Galambos Attila: Együttlét
DVD
• Pápai Zsolt: Parancsra tettük
• Alföldi Nóra: Tesó-tusa
• Klág Dávid: Nim szigete
• Kovács Marcell: És hamarosan a sötétség

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Georges Franju

Bikácsy Gergely

 

Henri Langlois-val ő alapította 1936-ban a párizsi Cinémathèque-et. Később hosszú évekig a Nemzetközi Filmklubszövetség főtitkára volt. Az állatok vére (1949) és az Hotel des Invalides (1952) című dokumentumfilmjeivel hívta fel magára rendezőként a figyelmet. Új fejezet kezdődik itt a francia dokumentumfilm történetében: a személyes hang, a képzettársítások újdonsága. Mindez metsző iróniával párosult: a vágóhidak mindennapjai vagy a veterán világháborús rokkantak ünnepsége olyan kegyetlen látvány, melyet csak a túlélők iróniájával tudunk elviselni.

Játékfilmjei közül a Tékozló szívet (Thérèse Desqueyroux, 1962) láthattuk, de ez a Mauriac-adaptáció keveset árult el Franju eredetiségéből. Legutóbb a tavalyi Francia Filmhéten találkozhatott a magyar közönség egyik filmjével. A Fejjel a falnak (1959) – melyről lapunk 1987/10-es száma közölte Godard méltatását – különleges remekmű: talán csak a Négyszáz csapást hasonlíthatjuk hozzá. „Az a különös világ, ahová most belépünk, felhívja a figyelmünket, milyen nagy feladatunk az elmegyógyintézetek gyökeres átalakítása” – közli a nézővel egy felirat. A Fejjel a falnak valóban dokumentáris erejű, zaklató képsorokkal ábrázolja egy francia elmegyógyintézet mindennapjait. Dokumentum és személyes fűtöttségű líra szövődik egybe ebben a filmben, s végül is talán a líra válik döntővé, az a „filmlíra”, mely a dokumentáris megközelítés nélkül – mint De Sica életműve (vagy a Négyszáz csapás) példázza – mozivásznon aligha születhetik meg.

„Az állatok vére forgatásakor döbbentem rám – írja Franju –, hogy csak azok a témák érdekelnek, amelyektől félek.” A Fejjel a falnak akkor is „egyes szám első személyben” elmondott történet, ha alkotójának személyes sorsa nem is hasonlít hősééhez. Valakit, mert lázad és nem méri fel a társadalom erejét, egészségesen az őrültek házába zárnak. Ez a fiatalember egészséges ugyan, mégis az őrülteket érzi igazi társainak. A falak közül csak a halálba vezet kiút – mint barátjának sorsa példázza –, a szökés nem visz sehova. A film utolsó kockáin az elmegyógyintézet rácsos kapuja bámul ránk.

„Nem hiszek a fikcióban. A valóság érint meg, és a valóságot a képek jelentik. Gondoljunk csak a szürrealistákra. A képek némák, de a csend szörnyűbb a legnagyobb zajnál is” – mondta egyik utolsó interjújában. Hogy aztán kicsit önmagának is ellentmondjon: „A külső, az adott, a természetes díszletet azért szeretem, mert jól át tudom alakítani mesterségessé...”

Nyers dokumentum és a költészet képzelt világa – Franju remekművében összeforrt a valóság.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4998