KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/május
BLOG
• Varró Attila: Lábjegyzet a Pankrátorhoz Kayfabe, avagy a pankráció és a fikció
BACSÓ PÉTER
• Makk Károly: A tanú Bacsó Péter
CHE GUEVARA-IKONOK
• Vágvölgyi B. András: A popforradalmár evangéliuma Che – Az argentin; A gerilla
• Schreiber András: Gerilla, marketing Che Guevara, a reklámarc
DIGITÁLIS FORRADALOM
• Muhi Klára: Képbőség, képenyészet Beszélgetés a digitális forradalomról
• Schubert Gusztáv: Utánunk a képözön Digitális katasztrófák
• Varró Attila: Csillag-térkép Hálózatok a filmvilágban
• Deák Dániel: Gyógyméreg Tévéválság, válságtévé
NOUVELLE VAGUE 50
• Báron György: Királyok költője André Bazin
• Bíró Yvette: Varda fénytörésben Ágnes a plázson
JAKUZA-MOZI
• Wajzer Csaba: Tetovált sereg A jakuzafilmek evolúciója
• Géczi Zoltán: Veszett kutyák Jakuzák tabuk nélkül
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Éljen a krízis! Berlin
• Vajda Judit: Nyakunkon az élet Dialëktus Fesztivál
HATÁRSÁV
• Beke László: Az összehajtogatott idő Maurer Dóra mozgóképei
KRITIKA
• Margitházi Beja: Iskolakultúra Az osztály
• Ardai Zoltán: Eltörölhetetlen Öcsi Puskás Hungary
• Gorácz Anikó: Lerobbant road-movie Prima primavera
• Varró Attila: A Test beszéde A pankrátor
DVD
• Géczi Zoltán: A tenger zúgása
• Pápai Zsolt: A támadás
• Varga Zoltán: Rémálom az Elm utcában I–VII.
• Alföldi Nóra: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Elena

Margitházi Beja

Elena – orosz, 2011. Rendezte: Andrej Zvjagincev. Írta: Oleg Negin. Kép: Mihail Krichman. Zene: Phillip Glass. Szereplők: Nagyedzsda Markina (Elena), Jelena Ljadova (Katerina), Alekszej Rozin (Szergej), Andrej Szmirnov (Vlagyimir). Gyártó: Non-Stop Productions. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 109 perc.

Diszkréten zümmög a kávéfőző, olajozottan csusszan a tolóajtó és tompán puffannak a léptek Andrej Zvjagincev új filmjének fő helyszínén, az acélkék-barna-narancs színekre komponált luxuslakásban, ahol a lakók naponta ismétlődő, többnyire szótlan rituáléit eleinte legfeljebb egy-egy varjúkárogás, és az orosz egyes csatorna ordítóan semmitmondó műsorainak hangjai szakítják meg. Akik látták a nagyfesztiválokat 2003-ban végigkaszáló elsőfilmet, a Visszatérést, valószínűleg nem fognak meglepődni a minimalista, reflexiómentes, öntörvényűen hömpölygő stíluson, és a szereplők közti vagy nagyon hűvös, vagy nagyon szenvedélyes viszonyokon. És bár a városi terek kevésbé metafizikusak, ezek a figurák pedig kevésbé enigmatikusak, Zvjagincev több szempontból is „ugyanazt” a filmet rendezi: a célkeresztben újra szülők és a felnőtt-lét határán egyensúlyozó gyerekeik, egyfelől egy dúsgazdag apa és cinikus lánya, másfelől pedig az ex-ápolónő anya és semmittevő, családos fia képében. A tét itt is a fennmaradás, csakhogy ebben most a közös utód nélküli szülőpáros érdekei végzetesen egymásnak feszülnek. A Visszatérés gyerekeit önállósító apafigurájával ellentétben Elena gyakorlatilag a fia megélhetésének egyetlen garanciája: az egész nap zavartalanul otthon sörözgető családfő „véletlenül” gyártja immár harmadik gyermekét, aki feltehetően újfent nagyanyai támogatásra szorul majd. A milliomos Vladimir viszont évek óta nem találkozott túlságosan is messzire szakadt, lázadó lányával, akivel meglepő gyorsasággal hangolódnak újra egymásra a kórházi ágy mellett, a végrendelkezés előestéjén.

A hosszú beállítások, statikus kameraállások már-már egy tudományos ismeretterjesztő film szenvtelen tárgyilagosságával láttatják az egymásból következő eseményeket és életképeket, melyek közül emlékezetes például a nyitójelenet real timeban kivárt napfelkeltéje, vagy a szűk lakótelepi konyhában némán falat bámuló és sós mogyorót rágcsáló, tespedt család. A néhol talán túlságosan is tökéletesre csiszolt összhatásban az eszköztelenségükkel tüntető színészek mellett maximálisan teljesít Philip Glass ritkán, de akkor elementáris erővel megszólaló zenéje, mely pontos aláfestője lesz annak a feltartóztathatatlan folyamatnak, melynek során a (kevésbé) életrevaló győz, és a régi helyét szinte átmenet nélkül elfoglalja a méltatlan új.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10900