KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Varró Attila: James Graham Ballard (1930–2009)
ROMA-DOKUMENTUMOK
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Kamera a cigánysoron
• Tóth Klára: „Nem én válogattam, hanem a történelem” Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: Képgettó Beszélgetés Szalai Júliával és Örkény Antallal
MÉLYDÉL
• Takács Ferenc: Odalent Délen Fekete Amerika
• Strausz László: Színvak emlékezet Mélydél fekete-fehérben
CYBERPUNK
• Kömlődi Ferenc: A valóra vált közeljövő William Gibson
• Géczi Zoltán: Bosozokuk, bio-robotok, transzhumánok A japán cyberpunk
SLASHER
• Kovács Marcell: Késsel-vasvillával Slasher: szex és bűnhődés
• Sepsi László: Vörösbetűs ünnepnapok Slasher-naptár
• Varró Attila: Tiszta forrásból Dennis Iliadis: Az utolsó ház balra
NOUVELLE VAGUE
• Ádám Péter: Kaszkadőr Stradivarival Jean-Paul Belmondo
• Schubert Gusztáv: Hímnem, nőnem Nők a francia újhullámban
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi körök A Titanic versenyfilmjei
• Gorácz Anikó: Túlélők földje Titanic: Filmdokk
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagyobb a füstje Egri Lajos: A drámaírás művészete
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Férfimunka Nyikita Mihalkov: 12
• Tüske Zsuzsanna: Hajrá, fiúk! N. Forgács Gábor: Álom.net
MOZI
• Varró Attila: A dolgok állása
• Alföldi Nóra: Oltalom
• Tüske Zsuzsanna: A nő másik arca
• Vajda Judit: Clara
• Forgács Nóra Kinga: Citromfa
• Parádi Orsolya: Versailles
• Nevelős Zoltán: Star Trek
• Pápai Zsolt: Képlet
• Kolozsi László: Vakság
• Baski Sándor: Őrült életek
• Schreiber András: René – Egy élet a rácsok mögött
E-MOZI
• Sepsi László: A legnagyobb japán
DVD
• Teszár Dávid: Liu Chia-liang filmjei
• Géczi Zoltán: Az erőszak városa
• Varró Attila: A látogatók
• Pápai Zsolt: Anna ezer napja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Dr. Gonzo

Rumnapló

A kis Gatsby

Varró Attila

A Rumnapló alapélménye a beat-generáció megfeneklett útkeresése.

A gonzo újságírás az amerikai popkultúra szivárványszín válasza az európai művészfilm cinéma véritéjére, mozgóképes csírái már a ’60-as évek derekán ott lapultak Shirley Clarke Kapcsolatában, a David Holtzman naplójában, a Chappaqua trip-filmjében vagy akár Doris Wishman nudista opuszaiban – Hunter S. Thompson annak idején hidat vert a Pokol Angyalai és a Vad angyalok biker gang filmje közé, amelyen szabad átjárás nyílt a tények és agyszülemények előtt (hogy aztán az elkövetkező esztendők mind botrányosabb Rolling Stone-cikkeiben, majd a Félelem és reszketés Las Vegasban kötetében a személyes víziók rohamosan eluralkodjanak a rögvaló felett). A korszak egyik legnagyobb rejtélye, miért nem csapott le a filmvilág azonnal a Thompson-életanyagra, noha a szerző szövegei már a magazinoldalakon forgatókönyvként peregtek, pár mondatos, méregerős környezetrajzokkal, lázasan sorjázó párbeszédekkel és noirokat idéző belső monológokkal: a művek épp olyan könnyen találhattak volna ideális adaptátorokra az American New Cinema szubjektív dokumentaristái soraiban, Új Hollywood renitens új hullámában vagy a grindhouse kisiparosok közt megbúvó szerzői rendezők között. Thompson azonban csak a háttérből statisztált a filmes korszakváltáshoz, különféle fiktív alteregók epizodistáiként a Szelíd Motorosok oldalkocsijába suvasztva – az ultrakonzervatív republikánus diktatúra évei kellettek, hogy végre a filmvásznakról is elküldhesse megkésett üzenetét a kesernyés sziruppá kérgesedett Amerikai Álomról. Érdemei ellenére mind az Ahol a bölény dübörög, mind Terry Gilliam kultfilmje csupán látványos freak-show, ahol a médium ellopja a főszerepet az üzenettől: az excentrikus előadóművész önmaga karikatúrájaként bohóckodik elnökválasztási kampánytól kábszer-ellenes ügyészkonferenciáig, hogy aztán a finálé környékén néhány sorban lekopogja írógépén a tanulságokat. Hála a mainstream Hollywoodnak, Thompson saját látásmódja csapdájába szorult a filmszínházakban – feldolgozóit jobban érdekelte látványos ámokfutása, mint az, ami rákényszerítette, kívül és belül.

A szerző 2005-ös halálát követően megjelent Rumnaplók idei feldolgozása kiváló lehetőséget kínált a korábbi Thompson-filmkép felülírására, a méltó igazságtételre. A párhetes karibi kitérőről egy csőd szélén álló Puerto Ricó-i napilap berkeibe nem hagymázas élménybeszámoló született (a könyv a ’60-as évek nyitányán íródott), a mű inkább óvatos kulcsregény az Eisenhower-éra tengődő értelmiségi figuráiról, akik egy déltengeri paradicsomban fonnyadnak bele az olcsó trópusi örömökbe. Oldalain még több a napló, mint a rum, a szerző első személyben, de tisztes távolságtartással mesélteti el újságíró hősével keserű kiábrándulása történetét saját szakmájából, a változtatás lehetőségéből és az emberi kapcsolatokból. A Rumnapló őszinte betekintést nyújt abba a pregonzo szerzői személyiségbe, aki még nem érezte szükségét látványos gesztusoknak, eksztatikus túlzásoknak a pusztulás képeihez – Thomspon saját Nagy Gatsby-je a beat-generáció megfeneklett útkereséséről.

Ehhez képest Bruce Robinson filmváltozata egyetlen húzással megfosztja történetét magától a Gatsby-figurától, a regény másik központi alakját jelentő Yeamon vonásait takarosan szétosztva a mellékszereplők között: az ideál nélkül hagyott főhős pedig képtelen mit kezdeni a rászakadt rengeteg filmidővel, így aztán kap hatásos drogvíziót (à lá Gilliam), tartásjavító keresztesharcot az édenkertet bemocskoló szállodamaffia ellen és persze takaros fejlődéstörténetet az alkoholizmus pereméről az igazi újságíróvá nemesedésig. Robinson, aki debütálásként elkészítette a brit Félelem és reszketést a Withnail és én elragadó kultuszfilmjével, sőt a fogyasztói társadalom szürreális kritikáihoz is megtette méltó hozzájárulását a How to Get Ahead in Advertising új fejet növesztő marketinges hősével, az álomgyári gépzajban már nem találta meg a kellő hangot egyívású jenki harcostársával. Filmje unalmas biztonsági játék a nyilvánvaló sztárválasztástól a felkavaró fejezetek megszelídítésén át (a börtönben töltött lidércnyomásos éjjel egyszerűen kimarad, akár a gangbangig fajuló vérfagyasztó sztriptíz) a naplementébe történő elhajózás – távolról sem ironikus – záróképéig. A Rumnapló újabb bizonyítéka a Thompson-tételnek, ezúttal a másik oldalról szemlélve: a gonzo a mozgóképben csupán látványos külsőségeiben életképes, ezek híján a szerzői személyiség nem több érdektelen nyersanyagnál, amiből a rendszer újabb tucatfilmet esztergálhat a szalagsoron.

RUMNAPLÓ (The Rum Diary) – amerikai, 2011. Rendezte és írta: Bruce Robinson. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Christopher Young. Szereplők: Johnny Depp (Kemp), Aaron Eckhart (Sanderson), Michael Rispoli (Sala), Amber Heard (Chenault). Gyártó: GK Films / Infinitum Nihil. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 120 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 17-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10887