KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Varró Attila: James Graham Ballard (1930–2009)
ROMA-DOKUMENTUMOK
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Kamera a cigánysoron
• Tóth Klára: „Nem én válogattam, hanem a történelem” Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: Képgettó Beszélgetés Szalai Júliával és Örkény Antallal
MÉLYDÉL
• Takács Ferenc: Odalent Délen Fekete Amerika
• Strausz László: Színvak emlékezet Mélydél fekete-fehérben
CYBERPUNK
• Kömlődi Ferenc: A valóra vált közeljövő William Gibson
• Géczi Zoltán: Bosozokuk, bio-robotok, transzhumánok A japán cyberpunk
SLASHER
• Kovács Marcell: Késsel-vasvillával Slasher: szex és bűnhődés
• Sepsi László: Vörösbetűs ünnepnapok Slasher-naptár
• Varró Attila: Tiszta forrásból Dennis Iliadis: Az utolsó ház balra
NOUVELLE VAGUE
• Ádám Péter: Kaszkadőr Stradivarival Jean-Paul Belmondo
• Schubert Gusztáv: Hímnem, nőnem Nők a francia újhullámban
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi körök A Titanic versenyfilmjei
• Gorácz Anikó: Túlélők földje Titanic: Filmdokk
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagyobb a füstje Egri Lajos: A drámaírás művészete
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Férfimunka Nyikita Mihalkov: 12
• Tüske Zsuzsanna: Hajrá, fiúk! N. Forgács Gábor: Álom.net
MOZI
• Varró Attila: A dolgok állása
• Alföldi Nóra: Oltalom
• Tüske Zsuzsanna: A nő másik arca
• Vajda Judit: Clara
• Forgács Nóra Kinga: Citromfa
• Parádi Orsolya: Versailles
• Nevelős Zoltán: Star Trek
• Pápai Zsolt: Képlet
• Kolozsi László: Vakság
• Baski Sándor: Őrült életek
• Schreiber András: René – Egy élet a rácsok mögött
E-MOZI
• Sepsi László: A legnagyobb japán
DVD
• Teszár Dávid: Liu Chia-liang filmjei
• Géczi Zoltán: Az erőszak városa
• Varró Attila: A látogatók
• Pápai Zsolt: Anna ezer napja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Minden végzet nehéz

Dóka Péter

 

Nancy Meyers filmje nem indul biztatóan. Nagyjából a huszadik percig nem több olcsó poénokkal operáló, erőltetett vígjátéknál, és a néző rettegve gondol arra, hogyan fogja kibírni azt a két hosszú órát, amíg az öregedő lemezkiadó-tulajdonos és az öregedő írónő összejönnek. Mert nem kétséges, hogy erre fut ki a sztori. Aztán elkezdődik a lemeztelenedés. Először Jack Nicholson totyakos hátsója villan fel pár másodpercre, később Diane Keaton homályos aktja pár tizedmásodpercre. Aztán, mintha a két színész nem tudna betelni a vággyal, hogy minél többet megmutasson magából, tovább vetkőznek. Már nem a ruhájukat vetik le, hanem lelki sztriptízt csinálnak. És innentől Meyers gondosan poentírozott, banális története fokozatosan megtelik élettel és szépséggel. Nicholson és Keaton olyan könnyedén dobják félre szemérmességüket, akár azok az öregek, akik az orvosi várókban bármelyik rémült idegent beavatják intim bajaikba. De ez az öregedő párocska nem rémisztő, hanem érdekes és lefegyverzően önironikus. Három profi unterman dolgozik azért, hogy ők ketten csilloghassanak: a komikának is remek Frances McDormand, a lehengerlő mosolyú Keanu Reeves, és Amanda Peet, akinek szépségében van valami izgatóan dekadens.

A két főszereplő alakítása közül Nicholsoné az érdekesebb. Keaton vagány, virtuóz és látványos játéka mögött – amelyért Arany Glóbuszt kapott – lényegében hagyományos szerepfelfogás áll. Nicholson jóval passzívabb nála: többnyire csak morog, csóválja a fejét, és néha mérsékelt tempóban helyet változtat. A vénülő üzletember alakja ugyanúgy a Becéző szavak kiégett űrhajósának variációja, akárcsak a Lesz ez még így se főhőse volt. Nicholson modoros és nehézkes, aztán kiderül: maga a figura ilyen, akit alakít, mégpedig azért, mert képtelen elfogadni a tényt, hogy megöregedett. Így lesz a kezdetben ellenszenves fickó egyre esendőbb, egyre szeretni valóbb. Akár két mentőöv, olyan ez a két színész: felszabadult, bensőséges játékukkal megmentik Meyers filmjét attól, hogy elmerüljön a hasonló filmek tengerében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1895