KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgács Iván: Oleg Jankovszkij (1944-2009)
VILÁGVÁLSÁGMOZI
• Mihancsik Zsófia: Legmodernebb idők Világválságmozi
• Géczi Zoltán: Aranypolgárok Pénzemberek az amerikai filmekben
• Vágvölgyi B. András: Bankrablók kora A Nagy Válság filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Gorácz Anikó: Határátlépők A magyar dokumentumfilm új irányai
• Kolozsi László: Ezt már nem hiszem el Magyar áldokumentumfilmek
• Várkonyi Benedek: Kalandtúra a múltba Beszélgetés Szász János filmrendezővel
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Ádám Péter: A Mozi az úr Nouvelle vague: filmiskolakerülők
• Báron György: Mozimánia Truffaut, a filmkritikus
TERMINÁTOR
• Klág Dávid: T-modell Terminátor 4.
• Bun Zoltán: Digitalizálódó világ-kép Terminátor kontra Terminátor
• N. N.: Terminátor-filmek
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szemmagasság Marketing és a gyerekek
FESZTIVÁL
• Pintér Judit: Fesztivál a határon Trieszt
• Baski Sándor: Közös nevezők Udine
HATÁRSÁV
• Mundruczó Kornél: Pop-ikonok Corbijn-kiállítás
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Betegei vagyunk Aczél
• Barotányi Zoltán: Sötét oldal Szíven szúrt ország
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Múltidők
MOZI
• Varró Attila: Engedj be
• Csillag Márton: Pokolba taszítva
• Vincze Teréz: Jumurta – Egy falusi temetés
• Alföldi Nóra: Coco Chanel
• Forgács Nóra Kinga: Moszkva, Belgium
• Klág Dávid: Rockhajó
• Baski Sándor: Másnaposok
• Sepsi László: Crank 2 – Magasfeszültség
• Vízer Balázs: Adventureland – Kalandpark
• Tüske Zsuzsanna: Excsajok szelleme
DVD
• Géczi Zoltán: Jackie Chan: A nagy balhé
• Alföldi Nóra: Rachel esküvője
• Kovács Marcell: A veszettek
• Varró Attila: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Révész György (1927-2003)

Kelecsényi László

 

Halála napján egész délután hívogattam telefonon. Az utolsók egyike volt, akit még fel lehetett tárcsázni valamilyen múlt századi filmemlék tisztázása érdekében. A készülék folyton foglaltat jelzett. Révész György akkor már égi társaival beszélgetett.

Tavaly ősszel múlt hetvenöt éves, de mindegyik tévécsatorna megfeledkezett erről az évfordulóról. Nem ünnepelték őt, sőt, a balul sikerült Ady-film vetítésével (Ki látott engem?) emlékeztették legfájóbb kudarcára. Pedig volt ő a csúcson is. Az Angyalok földje – teljesen váratlanul – 1963-ban elnyerte Mar del Platában a fesztivál nagydíját. A nemzetközi sajtó nagy terjedelemben ünnepelte az eredeti világlátású alkotást. Akkortájt még nem szórták külhonban a magyar filmekre az efféle magas elismerést. Büszkék lehettünk volna erre, de a hazai kritikusok a nemzetközi hírnév után is fanyalogtak, ha csak szóba került a Kassák-adaptáció.

Révész György mestere volt az irodalmi művek, regények, színdarabok filmre álmodásának. Neki köszönhetjük, hogy van igazi Karinthy-filmünk (Utazás a koponyám körül), hogy Szerb Antal alakmása – Latinovits megformálásában – megjelent a filmvásznon (A Pendragon legenda), hogy Tersánszky önéletrajzi figurájából mozgókép hőse lett (Kakuk Marci).

Ő adta az utolsó filmfőszerepet az elnyűhetetlen, de a szerzői filmeseknek már nem kellő, élő mozilegendának, Latabár Kálmánnak (Micsoda éjszaka). Nem titok, s hűtlenek lennénk a szelleméhez, ha nem vallanánk be, hogy Révész György perben és haragban állt az úgynevezett szerzői filmstílus kóros kinövéseivel. Azt vallotta, hogy első a közönség – az önkifejezés csak másodsorban jöhet számításba. Fütyült rá, hogy mit zúdít ezért önmaga nyakába. Ő csak dolgozott, rendíthetetlenül. Fénykorában, a hatvanas években nem múlott el esztendő egy-egy újabb alkotása nélkül.

Vannak olyan filmesek, akik két-három év során forgatják le azt a néhány művüket, melyekről aztán beszél a világ, melyek alapján bedobozolják valamilyen irányzat jelesei közé. Révész besorolhatatlan maradt. Legendás pályakezdésétől, a 2 x 2 néha 5 váratlanul ölébe hulló rendezési lehetőségétől kezdve, mindig képes volt rá, hogy meglepjen. Ő forgatta például úgyszólván azonnal a forradalom leverése után, a menni vagy maradni gyötrő dilemmájával foglalkozó, máig érvényes és szép filmet (Éjfélkor). Akármerre tallózunk pályafutása adatai közt, mindenütt újabb értékekre bukkanunk.

1986-ban állt utoljára felvevőgép mögé. Mikszáthot rendezett, egy bűbáj-darabot (Akli Miklós), a császári és királyi udvari mulattató történetét – mondani sem kell: szellemesen, szórakoztatóan. Szíve mélyén úgy gondolta ő is, hogy egy filmrendező sem igazán más, mint afféle „udvari mulattató”, csakhogy a császárt és királyt ma úgy hívják: közönség.

Az egykori Budapest Filmstúdió gárdája igencsak fogyatkozik. Korábban Kardos Ferencet búcsúztattuk, nemrég Bán Róbert távozott a sorból. Révész György a Ki kicsodának arra a kérdésére, hogy mi a hobbija, azt írta: a függetlenség. Könyvek és lemezek között élte le élete utolsó másfél évtizedét, s független emberként igazolt át az égi csapatba.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2277