KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgács Iván: Oleg Jankovszkij (1944-2009)
VILÁGVÁLSÁGMOZI
• Mihancsik Zsófia: Legmodernebb idők Világválságmozi
• Géczi Zoltán: Aranypolgárok Pénzemberek az amerikai filmekben
• Vágvölgyi B. András: Bankrablók kora A Nagy Válság filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Gorácz Anikó: Határátlépők A magyar dokumentumfilm új irányai
• Kolozsi László: Ezt már nem hiszem el Magyar áldokumentumfilmek
• Várkonyi Benedek: Kalandtúra a múltba Beszélgetés Szász János filmrendezővel
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Ádám Péter: A Mozi az úr Nouvelle vague: filmiskolakerülők
• Báron György: Mozimánia Truffaut, a filmkritikus
TERMINÁTOR
• Klág Dávid: T-modell Terminátor 4.
• Bun Zoltán: Digitalizálódó világ-kép Terminátor kontra Terminátor
• N. N.: Terminátor-filmek
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szemmagasság Marketing és a gyerekek
FESZTIVÁL
• Pintér Judit: Fesztivál a határon Trieszt
• Baski Sándor: Közös nevezők Udine
HATÁRSÁV
• Mundruczó Kornél: Pop-ikonok Corbijn-kiállítás
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Betegei vagyunk Aczél
• Barotányi Zoltán: Sötét oldal Szíven szúrt ország
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Múltidők
MOZI
• Varró Attila: Engedj be
• Csillag Márton: Pokolba taszítva
• Vincze Teréz: Jumurta – Egy falusi temetés
• Alföldi Nóra: Coco Chanel
• Forgács Nóra Kinga: Moszkva, Belgium
• Klág Dávid: Rockhajó
• Baski Sándor: Másnaposok
• Sepsi László: Crank 2 – Magasfeszültség
• Vízer Balázs: Adventureland – Kalandpark
• Tüske Zsuzsanna: Excsajok szelleme
DVD
• Géczi Zoltán: Jackie Chan: A nagy balhé
• Alföldi Nóra: Rachel esküvője
• Kovács Marcell: A veszettek
• Varró Attila: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Michel Serrault (1928–2007)

Bikácsy Gergely

 

Philippe Noiret után fél évvel július végén meghalt Michel Serrault is. Az utóbbi évtizedek két nagy, hasonló pályafutású francia filmjátékosa nincs többé.

Serrault nemcsak a komikus szerepek, de mindenféle filmszínészi lehetőségek óriása volt: egyaránt tudott vígjátékban és tragédiával terhes filmtípusban kiválót nyújtani. Komédiásként lett népszerű: az Őrült nők ketrece a világ minden közönségét meghódította. Aztán kiderült, kicsiny volna neki az a skatulya, kitört belőle.

„Csikorgó komédiák” – a francia szóhasználatban önálló műfaja ez a humornak, a kellemetlen, fekete, baljós vagy horzsoló komédia. Ez volt az ő terepe. Akkor is jelentékeny színész lett volna, ha nem találja meg Bertrand Blier a maga kíméletlen szürreáliáihoz. Megtalálta volna a többi rendezőjét, de nagy művészi szerencse, hogy közös utat választottak. Bertrand Blier több szürreális és fejenálló tragikomédiájában bűn-óriás volt. (Estélyi ruha; Hidegtál – de nem sorolom tovább, hiszen e kettőt sem ismerhette meg a magyar nagyközönség.)

Természetes, hogy Blier jutalomjátékában (Színészek) a francia film mindegyik nagy figurájához hasonlóan önmagát játszatta vele. Sértődős, kegyetlen, és összeomlani kész, bosszúálló figurát.

Blier tudta, látta, hogy Serrault-nak kiszámíthatatlan, „gyilkos” humora van. A magyar közönség, ha épp a remekműveiben alig - mégis sok filmben látta, az Őrült nők ketrece, a Kisvárosi fojtogató (Chabrol), meg a Zsaroló zsaruk óta. Azt itthon nem tudták, hogy hazájának filmgyártásában régóta „intézmény” lett: ott ugyanis a sötéten haragvó, élesen szellemes humort becsülik. Nelly és Arnaud úr, 1995: Claude Sautet egyik utolsó filmjének idős, szerelmét titkolni vágyó „ura” igazából nem úriember, hanem dühöngését elfojtó, álcából megöregedett férfiú. „Albert, a fura fazon” – méltatták egyik szerepét. Különc öregeket hozott színre (vászonra). Gonosz különcöket. Ez a gonoszság, gyűlölet, szeretet, esendőség együtt színezte szerepeit. Leginkább egy öreg, éles karmú, gonoszul értelmes macskához hasonlított a színészete. Kivert kutyához, aki tegnap és holnap a legúribb sorban volt vagy lesz – harapni azonban mindig kész. Sohasem lehetett kiszámítani.

Halálakor az Őrizetbevételt vetítette műsorváltozással az egyik francia tévéállomás. Jeges, puha figurát játszott Claude Miller filmjében: elkényeztetett sztárügyvédet a szakadék szélén. Halál felé hajszolt, bűnösnek hazudott, alávalóan megalázott rossz embert. Akit azért lehet kijátszani, becsapni, mert igazabbul tud gonosz lenni, mint aki bután felpofozza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9127