KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/augusztus
KUBRICK
• Schreiber András: Millenium Monolit 10 mínusz Kubrick
JIM THOMPSON
• Roboz Gábor: Tűzijáték az alagút végén Jim Thompson
• Varró Attila: A köztes szerző Gyilkosság
CANNES
• Létay Vera: Vértestvérek
• N. N.: Cannes-i díjak (2009)
KENYERES BÁLINT
• Kovács András Bálint: Ember a mozgó felvevőgéppel Kenyeres Bálint rövidfilmjeiről
• Csillag Márton: A lebegés szépsége Beszélgetés Kenyeres Bálinttal
TARANTINO
• Géczi Zoltán: Becstelen bírák, becsületes brigantik Világháborús mozi
• Gyenge Zsolt: Kill Hitler, avagy a nárcisztikus Quentin Becstelen brigantyk
PERZSA HÁLÓ
• Barkóczi Janka: Rettenetes gyerekek Iráni film: az új nemzedék
• Epres Tamás: A cenzor és a perzsa macskák Bahman Gobadi
NOUVELLE VAGUE
• Orosdy Dániel: Új hullámok, régi bűnök Hitchcock és a nouvelle vague
• Ádám Péter: Az írógéptől a kameráig Nouvelle vague: A szerzői film teóriája
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Hurrá, nyaralunk? Tévénemzedék
• Kemenes Tamás: Virtuális viszonyok A tévé mint családtag
KÖNYV
• Vincze Teréz: Arcművészet Margitházi Beja: Az arc mozija
• Pápai Zsolt: Kamaszpanasz Kitano Takeshi: Fiú
KRITIKA
• Varró Attila: Az utolsó gengszter Közellenségek
• Gorácz Anikó: Kisköltségvetésű mágia Boszorkánykör
MOZI
• Nevelős Zoltán: Il Divo
• Vincze Teréz: Pandora szelencéje
• Vajda Judit: Nászajánlat
• Roboz Gábor: Szerelem második látásra
• Tüske Zsuzsanna: Szerelem olasz módra
• Varró Attila: Görögbe fogadva
• Baski Sándor: Transformers: A bukottak bosszúja
• Sepsi László: Bunyó
• Parádi Orsolya: Jégkorszak 3: A dínók hajnala
• Csillag Márton: Brüno
DVD
• Géczi Zoltán: A Fehér Lótusz Klánja
• Varga Zoltán: Hellraiser I-III
• Pápai Zsolt: Állj, határ!
• Kovács Marcell: Sóhajok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Netmozi

You Tube-mozi

Szecskázz!

Hirsch Tibor

A YouTube-on már nem előzetest nézünk, hanem mozi-zanzát.

 

A mozi-zanza célja kettős: értsük meg a történetet, és vegyük át a ritmust. A részletek ugyan lemaradtak, de attól még lendületből állhatunk majd föl a gép elől: a hangulatot fölszívtuk, a mozi megvolt megint – mert azért nem biztos, hogy elsőre így illik vele találkozni.

Tudjuk, az akciófilmek vágássűrűsége negyedszázadonként duplázódni kénytelen, de arra mégis kevesen gondoltak, mit hozhat majd snitt-pergetésben a YouTube? Van ugyebár egyszer a szem állóképet-mozgóképet megkülönböztető ingerküszöbe, és vannak a pofonegyszerű, villámgyors vágóprogramok. És ott a fiatal néző műsorórában és darabszámban mérve is elképzelhetetlenül nagy mozgókép-tapasztalata. Neki a képekből kevesebb is elég. Akkor is elég volna, ha közben nem olvasna távol-keleti képregényt is, csekélyke televízió- és komputermentes szabadidejében – de azt is olvas. Ahogy egy japán manga-hős félközeli, bekeretezett képe, forduló felsőtesttel, irányt jelző kéz- és láb mozdulattal beleélhetően ábrázol a gyereknéző számára egy olyan verekedést, mely „konzervatív akciófilmen” éppen tíz percig tartana, ugyanígy, egy valódi filmből vett mozgóképtöredék is elég neki a mese követéséhez.

A YouTube-szecskák: ezen új képességet birtokló ifjú alkotók ajándékai hasonló képességű közönségüknek. Természetesen az öt percben képpel elmesélt nagyjátékfilmet egyelőre kivédhetetlenül a paródia levegője lengi körül, még ha a szerző szándéka szerint nem is mindig akar az lenni. Viszont tanulságosak a problémák, melyeket a tömörítőnek akkor is meg kell oldania, ha vigyázó szemét csakis az ő mozgóképnyelvét beszélő rétegközönségre veti. Ilyen például a hang és szöveg problémája. Egy használható mondat mégiscsak annyi, amennyi: rövidebb persze, mint régen, de a forgatókönyvírók azért ma is képesek monológokat adni hőseik szájába, sőt, a posztmodern horror példának okáért gyakran dolgozik fecsegős szörnyetegekkel, de már egy kortárs western szűkszavúságában sem lehet annyira megbízni, mint mondjuk a hetvenes években. Vagyis az emberek beszélnek, és beszédükből rövidítve szövegtorzó lesz, ami a YouTube-os zanza-művész számára nem lehet cél.

És itt jön be a képbe a „fucking short version” mozgalom. A kifejezést nem csupán a trágár szócska miatt nem ildomos fordítanunk: a magyar változat a filmtömörítés speciális céljaira nem is volna alkalmas. A b…d meg ugyebár, röviden ejtve is két szótag, és főleg, hiányzik belőle a ritmusszabályozó kattogás. És mert nincs benne a semmiből, a csendből kitörő agresszív „k” sem. A magyar szitokszóval nehezebb lenne egy teljes filmet hitelesen összefoglalni. A játék lényege tehát, hogy az egy-két másodpercnyi töredékekből összerakott ötperces zanza hangsávján zene és zörej mellett csak egyetlen emberi szó szerepelhet, illetve annak játszi változatai: fuck-fucked-fucking…

Az első mozgalmár természetesen gengszter- és akciófilmekkel kezdte. A legtöbbet hivatkozott ősforrás a Coen fivérek Nagy Lebowskija. Aztán régi ScorseseDeNiro-klasszikusok jöttek, Dühöngő bika, Casino, és persze bármilyen hollywoodi örökdarab, ahol az ököl csattog, a torokból indulattal fölküldött „k-k-k” kattog: Drágán add az életed, Sebhelyes arcú, Acéllövedék, Félelem és reszketés Las Vegasban. És persze majdnem minden Tarantino film.

Ha tovább keresgélünk, kiderül, hogy a „fucking short version” műfajtól független találmány. Különben mit keresne Gus Van Sant Good Will Huntingja a naponta szaporodó kínálatban?

Egyébként az újabb darabokban már nem feltétel, hogy a szecskázó művész csakis a film saját anyagából dolgozzon, még ha úgy elegánsabb is. Nincs kőbe vésett szabály: lehet máshonnan való káromkodás-szótagocskát is adni a mit sem sejtő melodráma vagy vígjátékhős szájába.

Mi a fucking short version titka? Nemcsak a trágársága, arra is jó érzékkel épít, hogy az éppen kurrens hollywoodi tömegterméknek jellemzője a szerkezeti-hangulati hisztéria. A feszültségnek esnie és növekednie sokkoló váratlansággal kell: az ordítás mindig az önfegyelem baljós pillanata után az igazi, a vér ott folyik hatásosan, ahol előbb madárcsicsergést élveztünk. Ezt a rángatózást öt percben visszaadni igenis segít a „fuck” szócska. A jó megoldásokat persze nem könnyű érzékeltetni, az ilyesmit látni kell. Hogy tudni illik, fél másodperces kattanások után egy három másodperces rekedt női suttogás milyen pompásan tudja megtörni a monotóniát. A zsugorított film igencsak sajátosan állít emléket a múltnak, ami azért még úgy ahogy, jelen van. Volt egyszer egy mozi: benne mozifilmekkel…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10013