KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/augusztus
KUBRICK
• Schreiber András: Millenium Monolit 10 mínusz Kubrick
JIM THOMPSON
• Roboz Gábor: Tűzijáték az alagút végén Jim Thompson
• Varró Attila: A köztes szerző Gyilkosság
CANNES
• Létay Vera: Vértestvérek
• N. N.: Cannes-i díjak (2009)
KENYERES BÁLINT
• Kovács András Bálint: Ember a mozgó felvevőgéppel Kenyeres Bálint rövidfilmjeiről
• Csillag Márton: A lebegés szépsége Beszélgetés Kenyeres Bálinttal
TARANTINO
• Géczi Zoltán: Becstelen bírák, becsületes brigantik Világháborús mozi
• Gyenge Zsolt: Kill Hitler, avagy a nárcisztikus Quentin Becstelen brigantyk
PERZSA HÁLÓ
• Barkóczi Janka: Rettenetes gyerekek Iráni film: az új nemzedék
• Epres Tamás: A cenzor és a perzsa macskák Bahman Gobadi
NOUVELLE VAGUE
• Orosdy Dániel: Új hullámok, régi bűnök Hitchcock és a nouvelle vague
• Ádám Péter: Az írógéptől a kameráig Nouvelle vague: A szerzői film teóriája
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Hurrá, nyaralunk? Tévénemzedék
• Kemenes Tamás: Virtuális viszonyok A tévé mint családtag
KÖNYV
• Vincze Teréz: Arcművészet Margitházi Beja: Az arc mozija
• Pápai Zsolt: Kamaszpanasz Kitano Takeshi: Fiú
KRITIKA
• Varró Attila: Az utolsó gengszter Közellenségek
• Gorácz Anikó: Kisköltségvetésű mágia Boszorkánykör
MOZI
• Nevelős Zoltán: Il Divo
• Vincze Teréz: Pandora szelencéje
• Vajda Judit: Nászajánlat
• Roboz Gábor: Szerelem második látásra
• Tüske Zsuzsanna: Szerelem olasz módra
• Varró Attila: Görögbe fogadva
• Baski Sándor: Transformers: A bukottak bosszúja
• Sepsi László: Bunyó
• Parádi Orsolya: Jégkorszak 3: A dínók hajnala
• Csillag Márton: Brüno
DVD
• Géczi Zoltán: A Fehér Lótusz Klánja
• Varga Zoltán: Hellraiser I-III
• Pápai Zsolt: Állj, határ!
• Kovács Marcell: Sóhajok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Minden végzet nehéz

Dóka Péter

 

Nancy Meyers filmje nem indul biztatóan. Nagyjából a huszadik percig nem több olcsó poénokkal operáló, erőltetett vígjátéknál, és a néző rettegve gondol arra, hogyan fogja kibírni azt a két hosszú órát, amíg az öregedő lemezkiadó-tulajdonos és az öregedő írónő összejönnek. Mert nem kétséges, hogy erre fut ki a sztori. Aztán elkezdődik a lemeztelenedés. Először Jack Nicholson totyakos hátsója villan fel pár másodpercre, később Diane Keaton homályos aktja pár tizedmásodpercre. Aztán, mintha a két színész nem tudna betelni a vággyal, hogy minél többet megmutasson magából, tovább vetkőznek. Már nem a ruhájukat vetik le, hanem lelki sztriptízt csinálnak. És innentől Meyers gondosan poentírozott, banális története fokozatosan megtelik élettel és szépséggel. Nicholson és Keaton olyan könnyedén dobják félre szemérmességüket, akár azok az öregek, akik az orvosi várókban bármelyik rémült idegent beavatják intim bajaikba. De ez az öregedő párocska nem rémisztő, hanem érdekes és lefegyverzően önironikus. Három profi unterman dolgozik azért, hogy ők ketten csilloghassanak: a komikának is remek Frances McDormand, a lehengerlő mosolyú Keanu Reeves, és Amanda Peet, akinek szépségében van valami izgatóan dekadens.

A két főszereplő alakítása közül Nicholsoné az érdekesebb. Keaton vagány, virtuóz és látványos játéka mögött – amelyért Arany Glóbuszt kapott – lényegében hagyományos szerepfelfogás áll. Nicholson jóval passzívabb nála: többnyire csak morog, csóválja a fejét, és néha mérsékelt tempóban helyet változtat. A vénülő üzletember alakja ugyanúgy a Becéző szavak kiégett űrhajósának variációja, akárcsak a Lesz ez még így se főhőse volt. Nicholson modoros és nehézkes, aztán kiderül: maga a figura ilyen, akit alakít, mégpedig azért, mert képtelen elfogadni a tényt, hogy megöregedett. Így lesz a kezdetben ellenszenves fickó egyre esendőbb, egyre szeretni valóbb. Akár két mentőöv, olyan ez a két színész: felszabadult, bensőséges játékukkal megmentik Meyers filmjét attól, hogy elmerüljön a hasonló filmek tengerében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1895