KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/augusztus
KUBRICK
• Schreiber András: Millenium Monolit 10 mínusz Kubrick
JIM THOMPSON
• Roboz Gábor: Tűzijáték az alagút végén Jim Thompson
• Varró Attila: A köztes szerző Gyilkosság
CANNES
• Létay Vera: Vértestvérek
• N. N.: Cannes-i díjak (2009)
KENYERES BÁLINT
• Kovács András Bálint: Ember a mozgó felvevőgéppel Kenyeres Bálint rövidfilmjeiről
• Csillag Márton: A lebegés szépsége Beszélgetés Kenyeres Bálinttal
TARANTINO
• Géczi Zoltán: Becstelen bírák, becsületes brigantik Világháborús mozi
• Gyenge Zsolt: Kill Hitler, avagy a nárcisztikus Quentin Becstelen brigantyk
PERZSA HÁLÓ
• Barkóczi Janka: Rettenetes gyerekek Iráni film: az új nemzedék
• Epres Tamás: A cenzor és a perzsa macskák Bahman Gobadi
NOUVELLE VAGUE
• Orosdy Dániel: Új hullámok, régi bűnök Hitchcock és a nouvelle vague
• Ádám Péter: Az írógéptől a kameráig Nouvelle vague: A szerzői film teóriája
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Hurrá, nyaralunk? Tévénemzedék
• Kemenes Tamás: Virtuális viszonyok A tévé mint családtag
KÖNYV
• Vincze Teréz: Arcművészet Margitházi Beja: Az arc mozija
• Pápai Zsolt: Kamaszpanasz Kitano Takeshi: Fiú
KRITIKA
• Varró Attila: Az utolsó gengszter Közellenségek
• Gorácz Anikó: Kisköltségvetésű mágia Boszorkánykör
MOZI
• Nevelős Zoltán: Il Divo
• Vincze Teréz: Pandora szelencéje
• Vajda Judit: Nászajánlat
• Roboz Gábor: Szerelem második látásra
• Tüske Zsuzsanna: Szerelem olasz módra
• Varró Attila: Görögbe fogadva
• Baski Sándor: Transformers: A bukottak bosszúja
• Sepsi László: Bunyó
• Parádi Orsolya: Jégkorszak 3: A dínók hajnala
• Csillag Márton: Brüno
DVD
• Géczi Zoltán: A Fehér Lótusz Klánja
• Varga Zoltán: Hellraiser I-III
• Pápai Zsolt: Állj, határ!
• Kovács Marcell: Sóhajok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Káldy-körkép

Egy boldog ember

Schreiber András

Függetlennek áll a világ, ha Kisbabót is lehet a világ közepe: Káldy László a legszabadabb magyar filmes.

 

Káldy László nyugalmazott mérnök, lótenyésztő, és ami számunkra a legfontosabb, filmrendező. 1961 óta tagja az amatőr- illetve független filmes mozgalomnak. Örökifjú mozgóképes forradalmár, exhibicionista filmes, egyéni stílusú szociográfus, kamerával.

 

*

 

Káldy László 59 évesen újjászületett. Kezdődhetne a róla szóló portré úgy is, hogy a Műegyetemen szeretett bele a filmezésbe, vagy hogy útifilmesként kezdte, de mindezek kevésbé tűnnek fontosnak, ahhoz képest, hogy 1997-ben, tizenöt év „forgatási szünet” után ismét kamerát vett a kezébe, és stílust teremtett, a saját stílusát. Persze a „káldylacibácsis” filmek egyes stíluselemei, valamint  a rá jellemző munkamódszer  már korai filmjeiben is tetten érhetők, ám az igazi nagy kibontakozás Ez engem boldoggá tesz című filmjével kezdődött, minden ami előtte volt, csupán előjáték.

Ezzel a filmmel, egy sajátos önportréval született meg az „exhibicionista film”. Lényege, hogy a rendező megmutathassa magát, nem csak a filmeken keresztül, hanem kimondottan a filmekben, főszereplőként. A kezdetben az egyéb téma hiánya miatti kényszerből kitalált újfajta filmnyelv legtalálóbb meghatározását saját maga adja a Robogós emberben:  „önéletrajzi elemekkel megtűzdelt önmutogatás” – vagyis nagybetűs szereplés, persze úgy, hogy közben az önmagát megmutató ember ne váljon nevetségessé, legfeljebb viccessé. Így aztán Káldy Lászlóból még véletlenül sem lesz Uhrin Benedek, mivel esze ágában sincs magát komolyan venni. Ugyanis pontosan az önirónia az, ami annyira jellemző a Káldy-filmekre. A humor sosem hiányzott kelléktárából, már a korai, hetvenes években készített kisfilmjeiben is uralkodott a finom, Tati-féle humor. A Kerítéstanulmányok vagy éppenséggel a benne lakozó szociográfus érzékenységével elkészített filmjei (Kapitány; Ki nyer ma?) ugyanolyan tisztán mosolyogtatóak, mint a poénokat illetően lazán egybefolyó Káldy-önportrék.

Sok minden derül ki az utóbbiakból, például hogy hogyan került a rendező a filmjeinek újabban leggyakoribb helyszínéül szolgáló Kisbabótra, vagy hogy miért jó, ha az ember lovakat tart, nem is beszélve arról, hogy még arra is fény derül, hogyan lehet egyszerre oldani a magányt és a koleszterint. Káldy legújabb ciklusának nyitófilmje a visszatérés idején azonban leginkább filmnyelven „írt” jelentés volt a független filmeseknek, amolyan mozgóképes palackposta: „jól vagyok, köszönöm szépen, aki pedig nem ismer, annak bemutatkozom...” Hajdúböszörményben a függetlenek 1997-es országos mustráján kapott is rögtön egy életműdíjat, nem annyira az Ez engem boldoggá tesz okán, inkább talán, mert a zsűri azt gondolta: minden amatőrök Laci bácsija befejezte, utoljára forgatott még egy szépet, aztán a mérnöki pálya után a filmből is elege lesz, és visszavonul. Csakhogy ő felismerte: az örökölt kisbabóti házzal és a temérdek szabadidővel kezdeni kell valamit. Különben is, pótolni valója volt, elvégre tizenöt év az hosszú idő.

Márpedig az idő vasfoga öröktől fogva témája Káldynak. Összehozni a régit, a porosat a csillogó-villogó újjal, ezt már a videókorszak előtt is előszeretettel művelte. Az Ökrösszekér Karácsony Sándor bácsija a maga állat vontatta szekerével valóságos anakronizmus a rohanó, zsigulis világban. Az Emlékül egy uszálykormányosnak hőse is már csak messziről sóvároghat az uszályok után: megöregedett, hát partra tették. Káldy László nem akart partra kerülni, inkább megmutatta magát. Aztán az „önmutogatás” sikereit kiélvezve, és visszakerülve a független filmes vérkeringésbe, fokozatosan fordult érdeklődése ismét az őt körülvevő világ, jelen esetben a Rába menti Kisbabót és környéke felé. Legújabb filmjeinek zömében továbbra is becsempészi magát a történetbe, de az exhibicionizmus, úgy tűnik, alábbhagyott, a főszerepeket átadta a kisbabóti embereknek. Elsősorban az öregeknek.

Kisbabót kisközség, mintegy 250 lelket számlál, ebből körülbelül 120 a nyugdíjas. Többségük állandó szereplője a Kocsmatévének. A film nélküli fényképezéshez hasonlóan (Hosszú téli estéken) a kocsmatévé is Káldy-találmány. Bejegyezve nincsen ugyan, de az ötlet nagyon eredeti. Ha ugyanis anyagi okokból nem lehet falutévét csinálni, hát Káldy László önjelölt, egyszemélyes tévéstábja a falu életéről forgatott filmjeit levetíti a kocsmában. Magára mindenki kíváncsi, a kocsma pedig Kisbabóton még mindig a falu életének legfontosabb fóruma, tehát a kocsmatévé nem halva született vállalkozás, hanem ma is működő kisbabóti intézmény. Az első évfolyam első számáról (téma: legyen-e kocsmatévé) Káldy Kocsmatelevízió, Kisbabót címmel forgatott filmet, innentől kezdve ez a cím szerepel alkotásainak bevezetőinzertjén, a felirat egyszersmind védjegye is.

A Rába környéki emberekről készült filmjei dokumentumértékűek. Ha egyszer valaki fentről felfigyel rájuk, az egész életmű bekerül majd a Néprajzi Múzeumba, valahova a Kisbabót-vitrin mögé, Káldy László gyűjtése címmel. Hiteles filmtémát gyűjteni nem egyszerű feladat. Először is el kell vegyülni, be kell épülni. Káldy László Kisbabóton töltötte a gyerekkorát, így hát mindenkit ismer, őt is ismerik; elfogadják, hogy felvevőgéppel mászkál közöttük. Neki megnyílnak, kameráján át bepillantást engednek az életükbe, ugyanakkor eljátsszák a szerepüket, ha kell, de a szerep is tulajdonképpen az, hogy önmagukat adják. Így aztán olyan lehengerlően őszinte kisfilmek születnek, mint a Jaj már megint?!, a közösségi házba pornóért járó Miklós bácsiról, vagy a Love Story szintén Miklós bácsival és feleségével, arról, hogy az udvarlási szokások merőben megváltoztak ugyan, de a lényeg tegnap, ma is ugyanaz: fiatalnak lenni jó.

Aki pedig megöregedett, az ragaszkodik a párjához. Hiába tölt túl sok időt Rózsi ura a kocsmában, megbocsátani neki legalább annyira könnyű, mint megharagudni rá. A Rózsi, Rózsi, mi bajod? az egyik legszebb film az örök asszonyi megbocsátásról, a sírig tartó szeretetről. A záró képsorban minden benne van, amire férfi csak vágyhat egy becsülettel leszolgált élet után: meleg étel, heverő a kályha mellett, kéz, amely betakar, csend.   Kisbabót idilli hely.

Embert is csak egyszer ölnek, az áldozat egy megszállott amatőrfilmes, a falu krónikása. A Rémtörténetet Káldy a MAFSZ fennállásának hetvenedik évfordulójára készítette; egy fekete maszkos alak (maga Káldy, arcát is csak azért takarja el, hogy a sok önportré után ne idegesítse a befogadókat: már megint ő a főszereplő) a Rába mentén mindent összeragaszt, amit csak ér. A plakáton öles betűk hirdetik: hetven éves a MAFSZ. A fekete álarcos pechére egy halász holmiját is teleplakátolja, rajtakapják, magyarázkodna, de az amatőrfilmes mozgalom ugyan kit érdekel?! Anyád, kiált az egyszeri halász, és evezőt ragadva agyoncsapja a maszkost. Ennyit a függetlenekről, születésnapról, önszerveződésről. Bosszúból Káldy belevizel a Rábába (Kísérleti nyúl), és folytatja tovább, nemsokára itt a hetvenötödik születésnap, a halász retteghet.

Káldy László zsigerből független, megszállottan amatőrfilmes, és erre nem a körülmények késztetik, szemléletmód ez nála, világnézet. Pont olyan ő is, mint a Kapitány hőse, kihalássza magának a folyóból, amit megeszik, összeszedi a Tisza-partján mások által eldobált üres üvegeket, és a maga részéről mindennel elégedett. A szocializmussal, meg a közveszélyes munkakerüléssel pedig hagyják őt békén, ő partizán volt. Káldy köszöni, megvan, ami kell neki, azt megcsinálja magának (és szerencsére nekünk is): filmeket forgat.

A Kapitány zárójelenetében a főhős a tűzbe bámul, úgy álmodja magát egy nagy hajó kapitányának. Káldy László a kamerába néz, ott látja a maga álmait. Jellemző képsor az önportrékból: Káldy áll a kamerával szemben. A háttér, a téma rendben, de valamit még igazítani kell. A kamera felé nyúl, kicsit arrébb teszi a statívot. Hátranéz, majd megint vissza. Elégedetten mosolyog.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 41-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8259