KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/szeptember
KÉPHATALOM
• Szilágyi Anna: Csivitelő forradalom Újmédia
• Deák Dániel: Egyenes adás a jövőbe Interaktív televíziózás
• Várkonyi Benedek: Rendszerváltás videóval Beszélgetés Elbert Mártával
• Örkény Antal: Polgári szolgálat Válságjelek-kiállítás
GŐZPUNK
• Beregi Tamás: Etűdök gőzturbinára Steampunk történelem
• Teszár Dávid: Teljes gőzzel hátra Steampunk-anime
• Kovács „Tücsi” Mihály: Az ostrom Budavár, 1849
• Vajda Judit: Felcsavart Potterméter Harry Potter és a Félvér Herceg
ROMCOM
• Darab Zsuzsa: Szerelem a négyzeten Romantikus komédiák
• Varró Attila: Két világ közt Római vakáció
• Szabó Noémi: Cukormáz George Cukor és a romkom
PRESSBURGER
• Takács Ferenc: Egy angol úr Miskolcról Emeric Pressburger és a forgatókönyvírás dicsősége
• Vincze Teréz: Expresszionizmus lábujjhegyen Vörös cipellők
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 1.rész
• Báron György: Forman kísértetei Fordulatok
FESZTIVÁL
• Muhi Klára: Animálunk, ergo vagyunk Kecskemét: Kaff 2009
HATÁRSÁV
• Szíjártó Imre: Nagy mennyország A határon túli magyar film
KRITIKA
• Csillag Márton: Francia illatok Rózsaszín sajt
MOZI
• Roboz Gábor: Egy kis gubanc
• Varró Attila: Hajsza a föld alatt
• Galambos K. Attila: Kiságyúk
• Tüske Zsuzsanna: Férj és feleség
• Vajda Judit: Két szerető
• Forgács Nóra Kinga: Vénasszonyok nyara
• Vajda Judit: Karate kölyök
• Gyenge Zsolt: Gyors meló
• Sepsi László: GI Joe : A kobra árnyéka
• Kovács Marcell: Kísértetjárás Connecticutban
• Schreiber András: Fanboys – Rajongók háborúja
DVD
• Pápai Zsolt: Fennsíkok csavargója
• Pápai Zsolt: Kínai történet I–III (Volt egyszer egy Kína)
• Klág Dávid: Időbűnök
• Tosoki Gyula: Példátlan példaképek

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Christian Metz halálára

Kovács András Bálint

Kevesek számára élő legenda, sokak számára csak egy távolról csengő név, milliók számára pedig: senki. Hatvankét éves korában öngyilkos lett.

Két és fél éve, hogy itt járt Magyarországon, szemináriumsorozatot tartott a Filmintézetben. Előadásain viszonylag kevesen ültek, de a kevesek között voltak olyanok, akik Németországból és Csehszlovákiából jöttek el meghallgatni őt.

Metz eredetileg mint nyelvész kezdett el érdeklődni a filmi kifejezésmód iránt. Roland Barthes tanítványi köréhez tartozott, és a francia humán tudományosságnak ahhoz az áramlatához csatlakozott, amelyik a kultúra és a művészet jelenségeit a strukturalista nyelvészet és a szemiotika kategóriáiból kiindulva próbálta meg rendszerezni. Metz volt az első, aki a filmmel kapcsolatban komolyan felvetette azt a kérdést, vajon mennyiben, és milyen értelemben lehet nyelvnek tekinteni a filmet. Őelőtte is sokan használták már a „filmnyelv” metaforáját Eizensteintől Bazinig, de soha senki nem nézett annak a mélyére, hogy mi az értelme ennek a metaforának. Az a megállapítás, hogy a film „kommunikációs médium” hasonlóképp közhelyszerű a hatvanas évek óta. De azzal, hogy ennek a kommunikációnak mi a mechanizmusa, milyen formái vannak, Metzen és tanítványain kívül senki sem foglalkozott. Metz nemcsak iskolát teremtett a filmszemiológiával, hanem kijelölt egy olyan gondolkodási irányt, amely a filmet nem elsősorban művészetnek tekinti – habár ezt egy percig sem téveszti szem elől –, hanem a modern társadalmak egyik alapvető kommunikációs formájának. Akik Metz munkásságát egy ajakbiggyesztéssel vagy vállvonogatva félretolják, mondván, hogy egy letűnt kor avítt szellemi divatja volt, elfelejtik, hogy amikor ma bekapcsolják a televíziót, vagy beülnek egy filmre, és a látványból messzemenő kultúrszociológiai következtetéseket vonnak le, akarva-akaratlan a metzi gondolkodásmódot követik.

Igaz, Metz maga valójában sosem alkalmazta a filmszemiológiát. Nem általánosította eredményeit a kultúrbölcseletben, nem vont le napi szintű szociológiai következtetéseket elemzéseiből, és nem írt népszerűsítő irodalmi esszéket. Láthatatlan eszközöket gyártott azok számára, akik ezt tették és teszik. Kultúrtörténeti jelentőségét ennyiben önmaga korlátozta, nem az a diszciplína, amit művelt. Hiszen Umberto Ecót vagy Roland Barthes-ot is a könnyűműfajban végzett teljesítményeiből ismeri a művelt nagyközönség, nem pedig azon műveik alapján, amelyekkel igazán maradandót alkottak. Metz „csupán” egy diszciplínát hozott létre, amely ha a kezdeti kérdésfeltevéseket meghaladta is (így halad előre a tudomány), alapfogalmai mégis onnan származnak. Abban a néhány országban, ahol a filmi közlésnek ma rendszeres kutatása folyik, a metzi elmélet olyan vonatkoztatási pont, amellyel szembe lehet ugyan szállni, de megkerülni nem lehet.

Metz tudós volt, a szónak ma már egyre ritkábban tapasztalható értelmében. Nem emberekkel viaskodott (bár vele többen megpróbáltak viaskodni), nem győzni, hanem problémákat megoldani akart. Gondolkodása nem volt rafinált, nem tartalmazott, és nem keresett hátsó gondolatokat. Tiszta, kartéziánus szellem volt, aki számára evidensen adódtak bizonyos kiindulópontok, és ezeket újra meg újra felülvizsgálva haladt előre fogalmainak tisztázása és az ezekből eredő problémák megoldása felé. Van, akiket ezek a problémák érdekelnek, és van, akiket nem. Most, hogy Metz nincs többé, ideje volna legalább megismerkedni a problémákkal is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/11 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1283