KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/szeptember
KÉPHATALOM
• Szilágyi Anna: Csivitelő forradalom Újmédia
• Deák Dániel: Egyenes adás a jövőbe Interaktív televíziózás
• Várkonyi Benedek: Rendszerváltás videóval Beszélgetés Elbert Mártával
• Örkény Antal: Polgári szolgálat Válságjelek-kiállítás
GŐZPUNK
• Beregi Tamás: Etűdök gőzturbinára Steampunk történelem
• Teszár Dávid: Teljes gőzzel hátra Steampunk-anime
• Kovács „Tücsi” Mihály: Az ostrom Budavár, 1849
• Vajda Judit: Felcsavart Potterméter Harry Potter és a Félvér Herceg
ROMCOM
• Darab Zsuzsa: Szerelem a négyzeten Romantikus komédiák
• Varró Attila: Két világ közt Római vakáció
• Szabó Noémi: Cukormáz George Cukor és a romkom
PRESSBURGER
• Takács Ferenc: Egy angol úr Miskolcról Emeric Pressburger és a forgatókönyvírás dicsősége
• Vincze Teréz: Expresszionizmus lábujjhegyen Vörös cipellők
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 1.rész
• Báron György: Forman kísértetei Fordulatok
FESZTIVÁL
• Muhi Klára: Animálunk, ergo vagyunk Kecskemét: Kaff 2009
HATÁRSÁV
• Szíjártó Imre: Nagy mennyország A határon túli magyar film
KRITIKA
• Csillag Márton: Francia illatok Rózsaszín sajt
MOZI
• Roboz Gábor: Egy kis gubanc
• Varró Attila: Hajsza a föld alatt
• Galambos K. Attila: Kiságyúk
• Tüske Zsuzsanna: Férj és feleség
• Vajda Judit: Két szerető
• Forgács Nóra Kinga: Vénasszonyok nyara
• Vajda Judit: Karate kölyök
• Gyenge Zsolt: Gyors meló
• Sepsi László: GI Joe : A kobra árnyéka
• Kovács Marcell: Kísértetjárás Connecticutban
• Schreiber András: Fanboys – Rajongók háborúja
DVD
• Pápai Zsolt: Fennsíkok csavargója
• Pápai Zsolt: Kínai történet I–III (Volt egyszer egy Kína)
• Klág Dávid: Időbűnök
• Tosoki Gyula: Példátlan példaképek

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zuhanás a csöndbe

Vaskó Péter

 

A híres kijelentés: miszerint azért kell megmászni a többezres csúcsokat, „mert ott vannak” – csak kulturált elterelés. Az igazi ok: a „valódi” élet fűszerét akarjuk a halálközelben keresni – afféle perverz önújraélesztésként.

A Zuhanás a csöndbe két fiatal hegymászó élet-halál küzdelmét meséli el, akik 1985-ben balesetet szenvedtek az Andok egyik csúcsáról leereszkedés közben. Eddig semmi „különös”: láttunk már sokféle hegyifilmet, pózolós, izomfeszítő sztallónés kiflihengert, eltökélt, romantikusan bátor falmászó árjákat Riefenstahl-módra, vagy éppen lelkiző és dicsőségért meg muffért vetélkedő hercig vagyis Herzog alpinistákat (Kősikoly). Olykor a Discovery vagy a Reality tévé is kever egy-egy csodálatos hegyi megmenekülést a krokodilokat abuzáló és anakondák farkára csomót kötő állatkínzó idültek kalandjai közé.

Amitől a Zuhanás a csöndbe egy kör alatt kettőt ver rájuk, az nem más, mint a beszéd egyfajta újra megtalált ritka modulációja: a nem is csupasz, mint már inkább megnyúzott őszinteség. Nem a dogmázók leleplező, megcsinált, Brecht nyomában loholó „akart” őszintesége ez, hanem a szerepekről lemondás, gátlásos őszinteség-performansz. A teátrális, valószerű és avantgarde helyett a bizarr lesz az alapélmény. Annak belátása, hogy a szenvedő, küszködő, élete virágában hirtelenséggel meghaló ember tapasztalata a propagált hősies helyett sokkal közelebb áll a meghökkentő és irracionális régiójához. Nem az a megrendítő, hogy a főhős törött térddel magát tízméterenként összehugyozva kecmereg le egy gleccserről, hanem hogy a halálközeli pillanatokban egy Boney M.-sláger kezd el szólni a fejében, és az ad neki erőt, hogy „nehogy már a Boney M.-re haljak meg”.

A film erénye, hogy képes közvetíteni ezt a nehezen tapintható, különös tapasztalatot, miszerint a véletlenek és a jelentkező őrület legalább olyan biztos, ha nem biztosabb és szorosabb élethálót fonnak, mint a literátus rendszerek. A bizarrság élményét erősíti, hogy a „beszélő fej”-részek között amolyan „Jogi esetek”-szerűen két csetlő-botló színész rekonstruálja és játssza el az eseményeket. Mindez annyira ócska, teletext-szintű megoldásnak tűnik, hogy rögtön lemondunk minden álságos képi valódiságról, s kénytelenek vagyunk belső kis házimozinkban az eseményekről felépíteni egy saját magunk által létrehozott képet, ami garantáltabb jobb és élesebb, mint bármilyen trükkcsoda lenne a vásznon. A beszéd őszintesége és a kép már-már túlzó hamissága ravasz elegyet alkot, és képessé tesz arra, hogy elhiggyük az élet és halál közti senkiföldje különös, szürreális igazságát, melyet a pontos képi illúzió pusztán filmmé tompítana.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2406