KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/október
BLOG
• Klacsán Csaba: Röghöz kötve CinePécs 2009
3D REVOLÚCIÓ
• Ádám Péter: Térhatású jövő A mozi harmadik forradalma
• Varró Attila: Kalandra fel Térhatású animáció
• Gorácz Anikó: Térélmény A 3D múltja, jelene és jövője
• Sepsi László: A halál ezer arca David R. Ellis: A végső állomás 3D
MAGYAR SCI-FI
• Németh Attila: Mondjam vagy mutassam? A magyar SF-irodalom és a film
• Csordás Attila: Thelomeris Beszélgetés Hatvani Balázzsal
• Schreiber András: Vételhiba Vranik Roland: Adás
• Schubert Gusztáv: A számok ura Pater Sparrow: 1
SPANYOL TRENDEK
• Géczi Zoltán: Baljós arkangyalok Spanyol horror-reneszánsz
• Lénárt András: Van-e élet Almodóvar után? A mai spanyol film
• Bikácsy Gergely: Könnycsepp a vérhagymán Megtört ölelések
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: Szemben az árral? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Forgách András: Szélesvásznú lélek Robert Capa
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 2. rész
MÉDIA
• Hirsch Tibor: MikroHollywood YouTube mozi
KÖNYV
• Baski Sándor: Nyomkereső Mátyás Győző: A látszat birodalma
KRITIKA
• Klág Dávid: Anyaföldön kívüli Neill Blomkamp: District 9
• Bori Erzsébet: Ördögi kísértetek Gárdos Péter: Tréfa
MOZI
• Schreiber András: Fausta éneke
• Varró Attila: Rövidlátók
• Baski Sándor: Free Rainer
• Roboz Gábor: Pippa Lee négy élete
• Kolozsi László: Észak
• Alföldi Nóra: Pánikfalva
• Tüske Zsuzsanna: Családban marad
• Pápai Zsolt: Admirális
• Forgács Nóra Kinga: Apám zenéje
• Vajda Judit: A csúf igazság
• Sepsi László: Az időutazó felesége
• Géczi Zoltán: Halloween 2.
DVD
• Gelencsér Gábor: Bergman-jelenetek
• Varró Attila: Houdini – A halál mágusa
• Kovács Marcell: Az áruló
• Nagy V. Gergő: Foxy Brown

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Minden végzet nehéz

Dóka Péter

 

Nancy Meyers filmje nem indul biztatóan. Nagyjából a huszadik percig nem több olcsó poénokkal operáló, erőltetett vígjátéknál, és a néző rettegve gondol arra, hogyan fogja kibírni azt a két hosszú órát, amíg az öregedő lemezkiadó-tulajdonos és az öregedő írónő összejönnek. Mert nem kétséges, hogy erre fut ki a sztori. Aztán elkezdődik a lemeztelenedés. Először Jack Nicholson totyakos hátsója villan fel pár másodpercre, később Diane Keaton homályos aktja pár tizedmásodpercre. Aztán, mintha a két színész nem tudna betelni a vággyal, hogy minél többet megmutasson magából, tovább vetkőznek. Már nem a ruhájukat vetik le, hanem lelki sztriptízt csinálnak. És innentől Meyers gondosan poentírozott, banális története fokozatosan megtelik élettel és szépséggel. Nicholson és Keaton olyan könnyedén dobják félre szemérmességüket, akár azok az öregek, akik az orvosi várókban bármelyik rémült idegent beavatják intim bajaikba. De ez az öregedő párocska nem rémisztő, hanem érdekes és lefegyverzően önironikus. Három profi unterman dolgozik azért, hogy ők ketten csilloghassanak: a komikának is remek Frances McDormand, a lehengerlő mosolyú Keanu Reeves, és Amanda Peet, akinek szépségében van valami izgatóan dekadens.

A két főszereplő alakítása közül Nicholsoné az érdekesebb. Keaton vagány, virtuóz és látványos játéka mögött – amelyért Arany Glóbuszt kapott – lényegében hagyományos szerepfelfogás áll. Nicholson jóval passzívabb nála: többnyire csak morog, csóválja a fejét, és néha mérsékelt tempóban helyet változtat. A vénülő üzletember alakja ugyanúgy a Becéző szavak kiégett űrhajósának variációja, akárcsak a Lesz ez még így se főhőse volt. Nicholson modoros és nehézkes, aztán kiderül: maga a figura ilyen, akit alakít, mégpedig azért, mert képtelen elfogadni a tényt, hogy megöregedett. Így lesz a kezdetben ellenszenves fickó egyre esendőbb, egyre szeretni valóbb. Akár két mentőöv, olyan ez a két színész: felszabadult, bensőséges játékukkal megmentik Meyers filmjét attól, hogy elmerüljön a hasonló filmek tengerében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1895