KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/október
BLOG
• Klacsán Csaba: Röghöz kötve CinePécs 2009
3D REVOLÚCIÓ
• Ádám Péter: Térhatású jövő A mozi harmadik forradalma
• Varró Attila: Kalandra fel Térhatású animáció
• Gorácz Anikó: Térélmény A 3D múltja, jelene és jövője
• Sepsi László: A halál ezer arca David R. Ellis: A végső állomás 3D
MAGYAR SCI-FI
• Németh Attila: Mondjam vagy mutassam? A magyar SF-irodalom és a film
• Csordás Attila: Thelomeris Beszélgetés Hatvani Balázzsal
• Schreiber András: Vételhiba Vranik Roland: Adás
• Schubert Gusztáv: A számok ura Pater Sparrow: 1
SPANYOL TRENDEK
• Géczi Zoltán: Baljós arkangyalok Spanyol horror-reneszánsz
• Lénárt András: Van-e élet Almodóvar után? A mai spanyol film
• Bikácsy Gergely: Könnycsepp a vérhagymán Megtört ölelések
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: Szemben az árral? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Forgách András: Szélesvásznú lélek Robert Capa
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 2. rész
MÉDIA
• Hirsch Tibor: MikroHollywood YouTube mozi
KÖNYV
• Baski Sándor: Nyomkereső Mátyás Győző: A látszat birodalma
KRITIKA
• Klág Dávid: Anyaföldön kívüli Neill Blomkamp: District 9
• Bori Erzsébet: Ördögi kísértetek Gárdos Péter: Tréfa
MOZI
• Schreiber András: Fausta éneke
• Varró Attila: Rövidlátók
• Baski Sándor: Free Rainer
• Roboz Gábor: Pippa Lee négy élete
• Kolozsi László: Észak
• Alföldi Nóra: Pánikfalva
• Tüske Zsuzsanna: Családban marad
• Pápai Zsolt: Admirális
• Forgács Nóra Kinga: Apám zenéje
• Vajda Judit: A csúf igazság
• Sepsi László: Az időutazó felesége
• Géczi Zoltán: Halloween 2.
DVD
• Gelencsér Gábor: Bergman-jelenetek
• Varró Attila: Houdini – A halál mágusa
• Kovács Marcell: Az áruló
• Nagy V. Gergő: Foxy Brown

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jane Eyre

Hegyi Gyula

Mi a Jane Eyre legfontosabb jellegzetessége? Alighanem az, hogy európai film. Európai írónő, Charlotte Brontë hasonló című regényéből készült. (A könyvet magyarul A lowoodi árva címen is kiadták.) Garantáltan európai rendező, Franco Zeffirelli jegyzi. Az Európa Tanács anyagi támogatásával született, s a derék eurobürokraták támogatási feltételeinek megfelelően három különböző európai ország koprodukciójaként forgatták le.

Az Eurimages atyjai büszkék lehetnek Zeffirelli mester produkciójára. A Jane Eyre hangsúlyozottan nem amerikai film, s a strasbourgi Európa Tanács számára nyilvánvalóan ez az „európaiság” legfőbb ismérve. Nem ölnek meg benne senkit, a két szomorú haláleset tüdőbaj, illetve őrület miatt esik, ami sokkal választékosabb halálnem, mint Rambo géppuskatüzében elpusztulni. Van benne kastély, régi könyvtár, néha franciául is beszélnek a szereplők, s még egy főkötő leoldozása is merészen erotikus gesztusnak számít a tartózkodó érzékiséget sugárzó jelenetben. Romantikus történet; szelíd és biztonságos táj; aranylóan párás ősz, puha és fehér tél; kilovaglások és sorsdöntő elutazások a postakocsin. Mi sem jellemzőbb, hogy minden a múltból és a távolból érkezik ebbe az idillien egyszerű tájba. Jane Eyre születésének titka és későbbi öröksége éppúgy, mint szerelmének átkos családi terhe és vagyona abból a gyanús, idegen világból származik, ahonnan a bűnök és a kincsek általában érkezni szoktak a békés angol (európai) tájra. Csak a romantika „hazai”, a jó öreg filmromantika, amely kellő tálalásban – és persze angolnyelvű dialógusokkal – talán még az amerikai filmekkel szemben is versenyképessé teheti ezt a vállalkozást.

Kevésbé eurokonform módon persze azt is mondhatnánk, hogy a Jane Eyre steril és kilúgozott produkció. Európaisága kínosan „sztenderdizált” ízlést követ. Minden egészen olyan benne, mint ahogy azt Strasbourgban elvárják egy régi angol írónő regényének neves olasz rendező által készített változatától. Nem túl tragikus, nem túl szenvedélyes, angolsága is jól érthető, s a külső jelenetekből egy rövid angliai útifilmet is össze lehetne állítani. Minden tartózkodóan szép, minden kiszámított, s a happy endet Hollywoodban is megirigyelhetnék. Ha az „európai film” nem nagyon angol angol, nagyon olasz olasz vagy éppen nagyon magyar magyar filmet, hanem Eurimages-recept szerinti koprodukciót jelent, akkor nagyjából erre számíthatunk.

Ez is több persze a semminél, ez is valamifajta értékőrzést jelent az amerikai filmek áradatában, örülnünk kell neki, s becsülni az európai kultúrbürokratákat, akik kidolgozták ezt a kiegyenlítő mechanizmust. Nem az ő hibájuk, ha számunkra még a valahol Európában, de nem szándékoltan „európainak” készült alkotások jelentik az igazi európai filmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=244