KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/november
ANGER APOKALIPSZISE
• Kecskés Péter: Haragos Apokalipszis Kenneth Anger
PÓKERMOZI
• Schreiber András: A nagy beetetés Tévépóker
AMERIKAI ÁLMOK
• Jankovics Márton: Kertvárosi titkok Született feleségek
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pintér Judit: Tullio Kezich (1928–2009)
• Schreiber András: Bujtor István (1942-2009)
AMERIKAI ÁLMOK
• Vörös Adél: Álommunkák A kertvárosi Amerika
• Barotányi Zoltán: Henyék, lúzerek, Szuburbia Amerika hátsóudvara
PÓKERMOZI
• Deák Dániel: Flush back Pókerfilmek
AZ ISMERETLEN BERGMAN
• Pápai Zsolt: Nők, lelki tájban Robert Altman Bergman-trilógiája
• Gelencsér Gábor: Ördög és pokol Korai Bergmanok
• Tüske Zsuzsanna: Stockholmi randevú Ingmar Bergman: Ez itt nem történhet meg
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 3. rész
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Dargay Marcell: Lőj a zongoristákra! Az újhullám zenéje
• Jancsó Miklós: Ó, a Nouvelle Vague!
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: Szerencsés ember a felvevőgéppel Beszélgetés Pados Gyulával
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Holdonjárók Cinefest 2009
KRITIKA
• Báron György: Történelem félárnyékban Mészáros Márta: Utolsó jelentés Annáról
• Reményi József Tamás: Érintő Mátyássy Áron: Utolsó idők
KÖNYV
• Baski Sándor: Pánik helyett Stachó László – Molnár Bálint: A médiaerőszak
MOZI
• Nevelős Zoltán: The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek
• Schreiber András: Egy kurtizán szerelmei
• Parádi Orsolya: Páros mellékhatás
• Forgács Nóra Kinga: Welcome
• Sepsi László: Gamer – Játék a végsőkig
• Vajda Judit: Rémségek cirkusza
• Tüske Zsuzsanna: Julie & Julia – Két nő egy recept
• Varró Attila: Vakító fehérség
• Kovács Marcell: Sorority Row
• Baski Sándor: Ördög bújt beléd
E-MOZI
• Alföldi Nóra: A grófnő
MOZI
• Szabó Noémi: A Holdhercegnő
DVD
• Géczi Zoltán: Chang Cheh mesterhármasa
• Pápai Zsolt: Kis-nagy világ
• Gelencsér Gábor: Próba után
• Varga Zoltán: Leszbikus vámpírok gyilkosai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Stőhr Lóránt: Keserű könnyek

Mindent a melodrámáról

Vajda Judit

A doktori disszertáció szakkönyvvé formálása nehéz műfaj.

Az Apertúra Könyvek sorozatban megjelent Keserű könnyek. A melodráma a modernitáson túl olyan, mint ambivalens címe. Míg a főcím a Romana romantikus füzeteit idézi, addig az alcím tudományos igénnyel megírt szakszövegre utal. Mindez tehát kiterjeszthető a teljes kötetre, hiszen a Bevezető és a későbbi filmelemzések kifejezetten olvasóbarátok (olyan frappáns fordulatokkal, mint a műfaj táplálta nézői elvárások magyarázatakor a fake trailerekre való hivatkozás), ám a melodráma zsánerét érintő elméleti fejtegetések nehezen érthetőek.

A könyv ugyanis Stőhr Lóránt filmesztéta 2007-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen megvédett doktori disszertációjának bővített változata, pár tanulmány belőle pedig korábban olyan tudományos szakfolyóiratokban jelent meg, mint a Metropolis. A Bevezetőben még meglévő olvasmányosságot így nem sikerült teljes mértékben megőrizni (igaz, a szerző átdolgozást nem, csak bővítést ígért a Bevezető előtt olvasható Köszönetnyilvánításban). A műfajelméleti és -történeti összefoglalók szövegei egyrészt az átlagolvasót a megértésből kizáró tudományos „szlengben” íródtak, másrészt olyan szakszavakat használnak, melyeket Stőhr sehol sem magyaráz el (a filmelméleti kifejezések mellett ráadásul bizonyos színháztörténeti definíciókkal sem árt tisztában lennünk, hiszen a szerző olyan fogalmakkal él, mint a „pátensszínház”, melyre online rákeresve a teljes internet sem ad találatot).

A műfajt érintő súlyos elméleti kérdések tisztázása után az író szerencsére rátér négy, életművében a melodráma zsánerét messzemenőkig kiaknázó rendező pályájának tárgyalására. Azért szerencsére, mert ezekben a fejezetekben konkrét filmelemzéseket olvashatunk, melyek egyszerre tudományosak és világos, jól érthető nyelvezettel íródtak. Itt sem habostorta azonban az olvasó élete, mert az alkotói oeuvre-öket és egyes opusokat tárgyaló fejezetek színvonala sem egységes. A Fassbinderről szóló rész elemzései olyan érdekesek és lényeglátók, hogy az elemzett filmek megtekintéséhez is kedvet csinálnak, a Wong Kar-wai-műveket vizsgáló egységben pedig a szerző mintha csak alkalmazkodott volna a rendező munkáinak gyönyörű líraiságához, olyan szép értelmezéseket írt (különösen az Édeskettesről). A Lars von Triert érintő fejezet ezzel szemben túlírt (annak ellenére, hogy maga Stőhr is leszögezi, hogy „a melodráma Trier életművében mindezidáig a kilencvenes évek második felében készült Aranyszív-trilógiára korlátozódik”, részletesen beszél az Európa-trilógiáról, a Birodalomról és az Antikrisztusról is), míg a Mundruczó munkásságát bemutató rész egyes alfejezetei például a Deltáról szóló elemzés mélységükben nem érik el a korábbiak szintjét.

További hiányosság, hogy az alkotói életművek között nem szerepel a melodráma műfajának egyik kiemelkedő direktora, Pedro Almodóvar. Stőhr ugyan megindokolja, miért pont ezt a négy rendezőt választotta, de nem elég meggyőzően, hiszen a spanyol mester egyszerűen megkerülhetetlen, ha erről a zsánerről van szó. Így felmerül a gyanú, hogy a könyv megjelentetésekor inkább a disszertáció és a korábbi tanulmányok újrahasznosításának vágya volt a motiváció, nem pedig a teljesség igénye.

A Keserű könnyek mindezzel együtt hasznos olvasmány, hiszen – jól sikerült elemzései mellett – megismertet olyan, korábban még filmes szakújságírók által sem feltétlenül ismert fogalmakkal, mint az intellektuális, a karrier- vagy a mazochista melodráma. A nem bennfentes közönséget azonban minden bizonnyal elbátortalanítja, hogy olyan, olvasóriasztó mondatokkal kellene megbirkóznia, mint „A kései Fassbinder-filmek már megkérdőjelezik a modernitás hiperracionalizálási törekvésébe kódolt immanenciát és a transzcendencia állítása felé indulnak el.” Ha erre jobban odafigyelt volna a szerző és a kiadó (azaz további bővítést és átdolgozást eszközölnek az eredeti disszertáción), még többen forgathatnák haszonnal a könyvet.

 

Apertúra Könyvek, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 47-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11733