KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/november
ANGER APOKALIPSZISE
• Kecskés Péter: Haragos Apokalipszis Kenneth Anger
PÓKERMOZI
• Schreiber András: A nagy beetetés Tévépóker
AMERIKAI ÁLMOK
• Jankovics Márton: Kertvárosi titkok Született feleségek
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pintér Judit: Tullio Kezich (1928–2009)
• Schreiber András: Bujtor István (1942-2009)
AMERIKAI ÁLMOK
• Vörös Adél: Álommunkák A kertvárosi Amerika
• Barotányi Zoltán: Henyék, lúzerek, Szuburbia Amerika hátsóudvara
PÓKERMOZI
• Deák Dániel: Flush back Pókerfilmek
AZ ISMERETLEN BERGMAN
• Pápai Zsolt: Nők, lelki tájban Robert Altman Bergman-trilógiája
• Gelencsér Gábor: Ördög és pokol Korai Bergmanok
• Tüske Zsuzsanna: Stockholmi randevú Ingmar Bergman: Ez itt nem történhet meg
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 3. rész
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Dargay Marcell: Lőj a zongoristákra! Az újhullám zenéje
• Jancsó Miklós: Ó, a Nouvelle Vague!
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: Szerencsés ember a felvevőgéppel Beszélgetés Pados Gyulával
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Holdonjárók Cinefest 2009
KRITIKA
• Báron György: Történelem félárnyékban Mészáros Márta: Utolsó jelentés Annáról
• Reményi József Tamás: Érintő Mátyássy Áron: Utolsó idők
KÖNYV
• Baski Sándor: Pánik helyett Stachó László – Molnár Bálint: A médiaerőszak
MOZI
• Nevelős Zoltán: The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek
• Schreiber András: Egy kurtizán szerelmei
• Parádi Orsolya: Páros mellékhatás
• Forgács Nóra Kinga: Welcome
• Sepsi László: Gamer – Játék a végsőkig
• Vajda Judit: Rémségek cirkusza
• Tüske Zsuzsanna: Julie & Julia – Két nő egy recept
• Varró Attila: Vakító fehérség
• Kovács Marcell: Sorority Row
• Baski Sándor: Ördög bújt beléd
E-MOZI
• Alföldi Nóra: A grófnő
MOZI
• Szabó Noémi: A Holdhercegnő
DVD
• Géczi Zoltán: Chang Cheh mesterhármasa
• Pápai Zsolt: Kis-nagy világ
• Gelencsér Gábor: Próba után
• Varga Zoltán: Leszbikus vámpírok gyilkosai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Frances

Upor László

 

Hollywood egyik legfényesebb csillaga volt a harmincas évek második felében Frances Farmer. Vagy tizenöt filmben szerepelt az 1936-os Fogd és vidd sikerét követő öt év során, miközben a baloldalinak számító Group Theatre színpadán játszott New Yorkban. Tizenhat pokoli év következett, stúdióktól, színpadtól távol. Sorozatos kényszergyógykezelések, s végül egy lobotomia után egyetlen filmben tűnt még fel, 1958-ban (Az ünneprontó). Magányosan halt meg 1970-ben, torokrákban. Emlékiratai (Lesz-e valóban reggel? ) halála után jelentek meg, 1972-ben.

Tulajdonképpen meglepő, hogy a „példásan” hányatott sorsú színésznő élete „csak” 1982-ben került vászonra. Ellentétben a mértéktartóan fogalmazó lexikonszövegekkel, melyek sajnálatosan félbetört karrierről, alkoholizmusról, ideggyógyintézeti kezelésről beszélnek, a film határozottan állást foglal. Az alkotók szerint – akik az élettörténet hű bemutatása helyett az emberi tragédia kibontása mellett döntöttek – Frances Farmer tökéletesen egészséges; környezete kényszeríti egyre kijjebb szorulni a „normálisok” társadalmából.

A cél: „betörni” Francest mindenáron. Nem akar pedig ő semmi különöset: élni csupán és dolgozni a maga (nem is túl különc) módján; nem tudomásul venni, hogy bárkinek is oka-joga lenne őt ebben megakadályozni. Szabadsága korlátozásán, életének tönkretételén sértett és hatalmaskodó producerek, rendőrök, jogászok és orvosok munkálkodnak fáradhatatlanul. A döntő szerep Graeme Clifford filmjében mégis Frances egyre leplezetlenebbül zsarnoki anyjának jut, aki célratörően használja fel a „jog” s az „egészségügy” intézményeit, hogy lányát idomítsa.

A cselekmény előrehaladtával mindinkább „vérre megy a játék” – mi mégis úgy érezzük, Frances ellenfeleinek csak kicsit kellene belátóbbnak, kevésbé fafejűnek lenniük, hogy minden rendbejöjjön. Hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez az ember börtönbe vagy elmegyógyintézetbe való. Senki sem akarhatja őt valóban tönkretenni. Mindez teljes képtelenség; időről időre azt várjuk, hogy mindenki elmosolyodjék, és véget érjen a lidércnyomás. S hogy ez így van, az Jessica Lange fantasztikusan érzékeny játékának köszönhető mindenekelőtt. Kerüljön bár egyre megalázóbb helyzetekbe, váljék bár mind kiszolgáltatottabbá, arcán újra és újra feltűnik a hitetlenség ironikus és bölcs mosolya, amely mitsem árul el abból, amivé a következő pillanatban válni fog. Ilyenkor legyőzhetetlen ő. Aztán kitör, elkeseredett dühében üvölteni kezd; vagy magába roskad tehetetlenül – olyankor már csapdában van. Ám bennünk – a keserűség mellett – az elképedés eretnek és jótékony pillanata ragad meg: Ez nem lehet igaz!

Nagyszerűen alakítja a szörnyeteg anyát Kim Stanley; Sam Shepard (aki „civilben” író és Jessica Lange férje) jól játssza Frances egyetlen barátja, Harry szerepét (habár ez a kitalált alak túl romantikus figura); Kovács László kamerája sem hazudtolja meg önmagát; mégis: a filmre Jessica Lange remeklése miatt fogunk majd emlékezni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5914