KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/november
ANGER APOKALIPSZISE
• Kecskés Péter: Haragos Apokalipszis Kenneth Anger
PÓKERMOZI
• Schreiber András: A nagy beetetés Tévépóker
AMERIKAI ÁLMOK
• Jankovics Márton: Kertvárosi titkok Született feleségek
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pintér Judit: Tullio Kezich (1928–2009)
• Schreiber András: Bujtor István (1942-2009)
AMERIKAI ÁLMOK
• Vörös Adél: Álommunkák A kertvárosi Amerika
• Barotányi Zoltán: Henyék, lúzerek, Szuburbia Amerika hátsóudvara
PÓKERMOZI
• Deák Dániel: Flush back Pókerfilmek
AZ ISMERETLEN BERGMAN
• Pápai Zsolt: Nők, lelki tájban Robert Altman Bergman-trilógiája
• Gelencsér Gábor: Ördög és pokol Korai Bergmanok
• Tüske Zsuzsanna: Stockholmi randevú Ingmar Bergman: Ez itt nem történhet meg
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 3. rész
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Dargay Marcell: Lőj a zongoristákra! Az újhullám zenéje
• Jancsó Miklós: Ó, a Nouvelle Vague!
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: Szerencsés ember a felvevőgéppel Beszélgetés Pados Gyulával
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Holdonjárók Cinefest 2009
KRITIKA
• Báron György: Történelem félárnyékban Mészáros Márta: Utolsó jelentés Annáról
• Reményi József Tamás: Érintő Mátyássy Áron: Utolsó idők
KÖNYV
• Baski Sándor: Pánik helyett Stachó László – Molnár Bálint: A médiaerőszak
MOZI
• Nevelős Zoltán: The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek
• Schreiber András: Egy kurtizán szerelmei
• Parádi Orsolya: Páros mellékhatás
• Forgács Nóra Kinga: Welcome
• Sepsi László: Gamer – Játék a végsőkig
• Vajda Judit: Rémségek cirkusza
• Tüske Zsuzsanna: Julie & Julia – Két nő egy recept
• Varró Attila: Vakító fehérség
• Kovács Marcell: Sorority Row
• Baski Sándor: Ördög bújt beléd
E-MOZI
• Alföldi Nóra: A grófnő
MOZI
• Szabó Noémi: A Holdhercegnő
DVD
• Géczi Zoltán: Chang Cheh mesterhármasa
• Pápai Zsolt: Kis-nagy világ
• Gelencsér Gábor: Próba után
• Varga Zoltán: Leszbikus vámpírok gyilkosai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Megy a gőzős

Csak oda

Kolozsi László

Különvonat hordozza körbe a szent nemzeti ereklyét, míg el nem akad a mélymagyar futóhomokban. Koltai örökmeséje.

 

A magyar mozi mitológiájának fontos eleme a vasút, a vonat, a 424-es csattogása. A meseautók mellett a vonatok is ott robognak a Horthy-korszak mozgóképes univerzumában; aztán évekig hegyek-völgyek között zakatolt a vonat, arról képzelődtünk, hogy a vas és acél, a robusztus lokomotívok országa lehetünk. A magyar filmnek a vonat olykor csak fontos epizodistája (a Szerelmesfilmben, vagy a Szerencsés Dánielben), de megesik, hogy a középpontba kerül, hogy a vonat viszi a prímet; de legalább egy kiszuperált szerelvény vagy egy fővonalról leszakadt állomás. Főszerepet osztott rá Zsombolyai János (Kihajolni veszélyes), Simó Sándor a Viaduktban, Palásthy György a Retúrban, és nem egyszer Szőke András is, ami – valószínűleg – annak köszönhető, hogy numero kettes főhőse, vagyis Badár Sándor, a régi, tolatásokkal zsúfolt időben, a szentesi vasútállomáson emelgette a tárcsát.

Sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb Koltai Róbertnek is a vasút felé visz az útja, hogy rátalál a saját vágányára, hiszen ő volt az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb magyar vasutasfilmben – az Indul a bakterházban – az állomásfőnök, és az az örökre nyomot hagyó alakítás kiköveteli a folytatást.

A Megy a gőzös nem Mihályfy Sándor filmjének egyenes ági leszármazottja, de kétségtelenül rokon: több és kevesebb is annál. Több, mert Mihályfy tévéjátékot készített. Nem nagy műgonddal, nem ügyelve a részletekre (ugyanakkor éppen ez a sutaság volt a mű egyik erénye); Koltai operatőre, Gulyás Buda gondosabb, a jelenetek ügyesebben megkomponáltak. Koltai Róbert filmje színes, szélesvásznú: a falu, ahol forgatták, nem a kultikus mű lepukkant, elfeledett települését idézi, nem az André Kertész-képeken megörökített valódi, hanem a harmincas évek propagandafilmjein látható falvakat. A szöveg, a Megy a gőzös forgatókönyve is jóval stilizáltabb, mint az Indul a bakterházé; rafináltabb. Nincs egy teremtett lélek sem a műben, aki úgy beszélne, ahogy körülbelül egy évszázada egy falusi, vidéki ember beszélhetett, mindenki Grecsó Krisztián nyelvén szólal meg.

Végre, gondoltam, végre valaki nem csak toldoztatja, foltoztatja filmjét egy vérbeli íróval, hanem rá is bízza a mű-egészt, mert ilyen, a Presszó, vagyis Németh Gábor óta nem történt. (Bár a Presszót is éppen azért bírálták, akik bírálták, mert minden főhőse az író stílusában nyilatkozott). Grecsó – harmadik regénye jelent meg a közelmúltban – bátran kijelenthető: az egyik legjobb tollú fiatal szerző; ismeri a kisvárosi miliőt, le tudja festeni jellegzetes alakjait, a kocsmák és a fészerek, a pitvarok, a tornácos házak, és az úrikaszinók világát egyaránt, de nem olyan nyers, nem olyan vad és elementáris erejű, mint Rideg Sándor. Ahogy a ma élő legnagyobb parasztíró, Oravecz Imre figyelmeztet rá – az Ondrok gödrében – parasztnak születni kell. Grecsó finomabban ír, mint Rideg, megfontoltabban, szövege azért (csak azért) nem modoros, mert következetesen tudja ezt a kitalált beszédmodort a film utolsó – nem titok: boldog – pillanatáig fenntartani.

A Megy a gőzös: mese. Mese a legkisebb béresfiúról, akinek helyén van az esze, aki lóvá tudja tenni a pöffeszkedő, sorsukat megérdemlő helyi potentátokat. A film a legismertebb mese-struktúrára lett felhúzva. És azt az igen helyes gondolatot hivatott közvetíteni, hogy a jó elnyeri jutalmát: a talpraesett, jószívű legény túljár a kapzsik, a jellemtelenek eszén. Tulajdonképpen az Indul a bakterház is erre a kaptafára készült, de a különbség mégis majdnem akkora, mint amekkora különbség van a két színész, Olvasztó Imre és Szabó Tamás között. Nem Olvasztó Imre a jobb színész. Ő ezzel a körmönfont szöveggel nem birkózott volna meg – mégis, az ő alakítása a maradandóbb, az ő kelekótyasága és fineszessége a hitelesebb; a jelenléte frenetikus. A poénjai ülnek. Olvasztó Imre ugyanis parasztfiú. Nyegle, vad parasztfiú. Szabó Tamás pedig csak eljátssza, hogy az.

A Megy a gőzösben a rossz elnyeri méltó büntetését (Döbrögit kikacagják és elűzik) – az Indul a bakterházban a rosszak, a hazug és csaló brigantik világa (az állomás) össze is dől. És a győztes, a legkisebb béresfiú kacag a romok felett.

Koltai Róbert ismét a régi nagy szórakoztató filmekhez hasonló művet alkotott; szórakoztató (de helyenként megbotló) epizódokkal. Olyan filmet, ami a Horthy-korszak nagy rendezőinek sípjelére indult, hogy a régi, már kicsit rozzant vágányokon haladva elérjen a nézők szívéig.

Mind Grecsó Krisztián, mind Koltai, mind a szereplők – kiváltképp a mellékszerepben ismét remek Lázár Kati, Csuja Imre és Gesztesi Károly – megérdemelné, hogy minél többen váltsanak jegyet rá. Csak oda. Remélve, hogy – a szívmelengető – mesék boldogságából nincs visszaút.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9174