KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/március
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Tiszta Amerika Magyar filmipar
• Kolozsi László: Magyar kopó Hazai bűnfilmek
• Schreiber András: Pótkávé Bűnügyi tévémagazinok
EDGAR ALLAN POE
• Géczi Zoltán: Míg e rejtélyt meglesem Edgar Allan Poe
• Janisch Attila: Az inga alatt A filmszerűtlen Poe
ALVILÁGI AMERIKA
• Roboz Gábor: A bánatos krónikás Dennis Lehane
EDGAR ALLAN POE
• Kovács Marcell: Többször használatos rémálmok Poe és Corman
KAMASZMOZI
• Varró Attila: A változás kora Farkasember-filmek
• Vajda Judit: Grimm és az idegenek Nem félek a farkastól
• Jankovics Márton: A korona súlya Kamaszkirálynők
• Forgács Nóra Kinga: Nem leányálom Andrea Arnold: Akvárium; Lone Scherfig: Egy lányról
OLIVEIRA 101
• Forgách András: Az öregkor diszkrét bája Manoel de Oliveira
ÉSZAK-KOREA
• Teszár Dávid: Remetediktatúra Dokumentumfilmek Észak-Koreáról
• Csoma Mózes: Pulgaszari Sin Szang Ok megpróbáltatásai
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Cigányút
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Filmsziget BBS 50
• Grunwalsky Ferenc: A Sáncban
TELEVÍZÓ
• Kemenes Tamás: Szigorúan nyilvános Rejtett kamerás műsorok
• Baski Sándor: Csak egy kattintás A filmelőzetesek története 3.
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Körkörös történelem Oda az igazság
• Bori Erzsébet: Vendégjáték Erdélyben Peter Strickland: Varga Katalin
• Gorácz Anikó: Háromszög franciaágyra Májusi zápor
MOZI
• Vincze Teréz: Éhség
• Schreiber András: Kilenc
• Baski Sándor: A sötétség határán
• Fekete Tamás: Mindenki megvan
• Varró Attila: Komfortos mennyország
• Kovács Marcell: Éli könyve
• Sepsi László: Légió
• Teszár Dávid: Milarepa
• Tüske Zsuzsanna: Testvérek
• Parádi Orsolya: Coco Chanel és Igor Sztravinszkij
• Vajda Judit: Fekete villám
• Alföldi Nóra: 9
DVD
• Ádám Péter: Truffaut-gyűjtemény
• Pápai Zsolt: A vonat
• Alföldi Nóra: Náci zombik
• Tosoki Gyula: Idegenek Velencében

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bolondok éneke

Titokkal, vonóval

Bori Erzsébet

Metaforikus látogatás a kelet-európai őrültekházában. Bereczki Csaba elsőfilmje.

 

Bereczki Csaba rendezőként nem mondhatja magát a szerencse fiának. Ahhoz a főiskolai évjárathoz tartozott, amely a magyar filmgyártás nagy válsága idején szerzett diplomát és mindenfajta bemutatkozási lehetőség híján eltűnt a süllyesztőben, vagy a kispadról figyelhette az idősebb, majd a fiatalabb nemzedékek játékát. Bereczki kivárta, míg eljön az ő ideje, közben Franciaországban dolgozott, s 2002-ben végre francia koprodukcióban elkészítette és a tavalyi szemlén bemutatta elsőfilmjét. Ám a megpróbáltatások ezzel sem értek véget: a film különféle pénzügyi és jogi zűrök miatt két évig dobozban maradt.

A Bolondok éneke egy romániai elmegyógyintézetben játszódik, hőse a francia apától és erdélyi magyar anyától született Frimont Zoltán, aki az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezetével járja Romániát. Ott indoklás nélkül, de rejtélyes motívumokat sejtetve szakít orvos feleségével, nagykabátban begyalogol egy tóba, amely utóbb öngyilkossági kísérletnek minősül, hősünk pedig meghatározatlan időre – és távolról sem akarata ellenére – a bolondokháza lakója lesz. Egyre otthonosabban érzi magát az etnikailag, nyelvileg és mentálisan is színes társaságban, kapcsolatokat köt, szerelmi viszonyra lép egy olasz asszonnyal és atyai barátra lel Holman költőben, az intézet legrégebbi ápoltjában.

Eleinte a frekventált csehovi 6-os számú kórtermet véljük felismerni, számos jelzést kapunk a kinti zord külvilágról és a benti kiszolgáltatottságról, utalások esnek arra, hogy a Ceauşescu-rezsim idején vagyunk, valamikor a nyolcvanas években, de ezek utóbb megtévesztőnek vagy érdektelennek bizonyulnak – márpedig a bolondokháza mint világmodell csak konkrét társadalmi berendezkedésre alkalmazható, egyetemes értelemben üres marad. Így inkább a Titokra helyeződik a dramaturgiai súlypont. Ami egyre komolyabb aggodalomra ad okot. A történet előrehaladtával a néző mind kevésbé tudja elképzelni, hogy a rejtély titka képes lesz megfelelni a felkorbácsolt várakozásoknak. A rendező maga alatt vágja a fát, amikor önként (és ezúttal a szó szoros értelmében) dalolva eltereli a figyelmünket a valóban érdekes figurákról és a közöttük szövődő, alakuló kapcsolatokról, olyasmit ígérve, amit nem tud beváltani.

Ne nevezzük lapos közhelynek, amire kifutunk – vállald önmagadat! –, nevezzük alaptörténetnek. A francia-erdélyi magyar hősnek bőven lehetnének identitásproblémái, de neki csak titka van, ennek kéne pótolnia a sorsát, a személyiségét, s mivel ez nem sikerül, borulnak az arányok: a mellékszereplők karakteresebbek, izgalmasabbak, mint a főhős. Kivált kettő, az öreg cigány szobatárs, aki alapból misztikusabb, mint Zoltán, és Holman költő, aki valójában a film legjobban kidolgozott, centrális alakja. Nem is értem, miért nem róla csinált mozit Bereczki, hiszen a Bolondok éneke tanúsága szerint többet tud és több mondandója van a költőről, mint Frimontról. Nagyszerű, ahogy Holman beleszeret egy diófába és „feleségül veszi”. Szépek a téli tájak, erős atmoszférát sugároznak a szűk, homályos belső terek – operatőr Nemes Tibor –, de a Bolondok éneke talán legszebb képeit is a Holman költőről szóló „film a filmben”-betétben kapjuk a szűrt, őszies fényekkel és a feleszmélő költő nézőpontjából láttatott kéttörzsű diófával: igazi bravúr, hogy nemcsak elhisszük a költő első látásra megszülető szenvedélyes vonzalmát a gyönyörű fa iránt, de teljes szívünkkel osztozunk benne.

A folklórbetétek és a zene hol eltalált, hol bántóan erőszakolt használata is megérne egy kitérőt, de ennél fontosabb méltatni Bereczki kötődését a filmes hagyományhoz. Személyében azt a ritka rendezőt tisztelhetjük, aki nem popkulturális, de még csak nem is nyugati művészfilmes mintákat követ, hanem szűkebb térségünk, a kelet-európai régió mozgóképeinek mély és alapos ismeretéről, valamint fotografikus memóriáról tesz tanúbizonyságot. A Bolondok éneke színészválasztásában, motívumaiban, vizuális megoldásaiban többek között Lucian Pintilie, Emir Kusturica és a hazai elődök munkái köszönnek vissza egyenes idézetek formájában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1607