Láttuk mégA csereZilahi Judit
Illetlen dolog olyasvalamit számon kérni, amire nem is kaptunk ígéretet. És mégis: noha a litván köztársasági stúdió produkciója, A csere főcímében csupán egy „Jurij Trifonov hasoncímű kisregényének motívumain alapuló” filmet ígér, ez a pompás, gazdag kisrealizmussal megírt Trifonov-mű túlságosan jó ahhoz, semhogy elleplezhetnénk csalódottságunkat a belőle készült film láttán. Az a paradox helyzet állt elő itt, hogy míg a kisregény csupa telibe talált kép, sokdimenziós figura, ügyesen alkalmazott flash back, a film megközelítési módja verbális, ami előregörgeti, az nem a helyzetek képi megfogalmazása, csak szó, szó, szó. Alapvetően elhibázott a film koncepciója: a drámai meglepetés köztudomásúan nem az, ha a kutya harapja meg az embert, hanem ha az ember harapja meg a kutyát. A kisregényben ez valóban így történik, egy ízig-vérig erkölcsös, jó családapa és jó fiú kényszerül a súlyos lakásgondok miatt arra, hogy haldokló anyjának társbérleti szobájára spekuláljon. A filmben épp azáltal sikkad el a dráma, hogy a főhőst környezetének tagjai számos hosszadalmas tirádában már eleve erkölcstelennek bélyegzik, és így semmi váratlan nem történik, amikor végre-valahára sor kerül a lakás körüli machinációkra.
Előrebocsátván, hogy a rendezőnek szíve joga, hogyan él a feldolgozott kisregény motívumaival, fenntartásunkat kell kifejezni módszere iránt, mellyel a film kétharmadát hagyja leperegni, mielőtt a fő témára, a címben is megőrzött lakáscserére rátér. Az első kétharmadban minden bizonnyal épp ezért keletkezett a vákuum, amit aztán kínos igyekezettel töltenek ki a főhős „erkölcstelenségét” exponáló jelenetek. Tagadhatatlan erénye viszont a filmnek, hogy szűk szoba belsőivel jól kelti életre Trifonov súlyos, komor, sötét tónusú képi világát.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1132 átlag: 5.51 |
 |
|
