KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/május
KUROSAWA 100
• Lajta Gábor: Filmalkímia Kurosawa, a mozgóképfestő
• Báron György: A vasút kapujában Rashomon-variációk
SKANDINÁV VÉR
• Klág Dávid: A dán døg Nicolas Winding Refn
• Szalkai Réka: Egy vérbeli szerencsejátékos Beszélgetés Winding Refn-nel
• Schubert Gusztáv: Svéd para Niels Alden Oplev: A tetovált lány
• Pintér Judit Nóra: Belső pokol Lars von Trier: Antikrisztus
ANIMA-TREND
• Varga Zoltán: Összeraklak, szétszedlek A gyurmafilm paradoxonai
• G. Kovács László: Lázadás, szürrealizmus, szabadság Beszélgetés Jan ©vankmajerrel
• Roboz Gábor: Szörnysimogató Dean DeBlois - Chris Sanders: Így neveld a sárkányodat
• Zalán Vince: Mentőöv nélkül? Beszélgetés M. Tóth Gézával
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Múltnak mámora Berlin
TELEVÍZÓ
• Ruprech Dániel: Az FBI titkos ügyei X-akták; A rejtély
• Schreiber András: Démon képében Női látnokok
• Baski Sándor: A jegesmedvék nem azok, aminek látszanak Lost-kultusz
KÖNYV
• Varga Zoltán: Műfaji képeskönyvek 101 horror film…; 101 sci-fi film…
KRITIKA
• Csillag Márton: Szívükben bomba van Jean-Pierre Jeunet: Micmacs – (N)agyban megy a kavarás
• Vajda Judit: Apáról fiúra Mátyássy Áron: Átok
• Barkóczi Janka: Filmforgalmazás 2.0 Helyzetek és gyakorlatok
MOZI
• Forgács Nóra Kinga:
• Nevelős Zoltán: Revans
• Géczi Zoltán: Brooklyn mélyén
• Baski Sándor: 52-es történet
• Barkóczi Janka: Sivatag virága
• Varró Attila: Tébolyultak
• Vajda Judit: Kínai lány
• Sepsi László: Vinyan – Az elveszett lelkek
• Tüske Zsuzsanna: Kedves John
• Roboz Gábor: Emlékezz rám
• Fekete Tamás: Titánok harca
• Alföldi Nóra: Túl jó nő a csajom
• Gelencsér Gábor: Kígyótojás
• Salamon Tamás: (500) nap nyár
• Varga Zoltán: Pillangó úrfi
• Alföldi Nóra: The Great Buck Howard – Tökéletlen trükk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Intruderek támadása

Békés Pál

 

A film első kockáin egy bevetésre induló amerikai vadászbombázó hasítja Vietnam egét, a dátum: 1972. szeptember 10. (Csak mellékesen: éppen ekkor kezdtem a gimnázium harmadik osztályát, és azért drukkoltam, hogy az ilyen gépeket lelőjék.) A visszatérő repülőt egy rizsföld széléről lövöldöző paraszt eltalálja, az egyik pilóta meghal. (Csak odavetőleg: számomra akkortájt e vadászpuskával Phantomokra durrogtató mezítlábas partizánokban öltött testet a hősiesség.)

A túlélő pilóta bosszút esküszik, és új társával – egy háborúért rajongó mániákussal nekivág a tilosnak: Északra röpülnek. Szétbombázzák a Hanoiban felhalmozott légvédelmi rakéta-tartalékot. A fiúk tökösek, a tűzijáték látványos, úgy ég a makett, hogy kishíján lángra kap a terepasztal lába is.

Fordulat No. 1.: a fiúkat elítéli a hadbíróság, mert bár a katonák megnyerték a háborút (mint a huzat), de a civilek gátolják őket (a franc a seggfejükbe) így hát Északot támadni sajnos tilos. A fegyelem mindenek fölött.

Fordulat No. 2.: A fiúkat felmentik, mivel az elnök közben elrendelte Hanoi bombázását, ők tehát hősök, akik egy héttel megelőzték korukat. A nemzet érdeke mindenek fölött.

Fordulat No. 3.: A fiúkat megrovó parancsnoknak szintén bombázhatnékja támad, ám gépét lelövik. A fiúk megmentésére sietnek. Aki szereti a háborút, meghal.

(Morál No. I.) Ám a másik megtanítja a vietkongot kesztyűbe dudálni és kimenti főnökét (Morál No. II.).

A film tehát fordulatokban és tanulságokban gazdag.

A Vietnamról készült immár sokrészes Saga egyezményes elemei közé tartozik, hogy csakis az amerikaiakról esik szó. A vietnamiak prostituáltak a bordélyban, vagy sárga egyenmajmok Kalasnyikovval. Ebből következően az amerikai halál tragikus, hiszen arccal és egyéniséggel rendelkező lény pusztult el, vagyis ember. A vietnami halál viszont oly természetes, mint hogy nappal világos van, hiszen a vietnami nem egyéb mint napalmmal pörkölt sárga kenőcs a dzsungel alján, és ha visszalő, akkor kenőcs ölt embert, tehát pusztulnia kell. (A háború washingtoni emlékműve egyenként nevezi meg az ötvenötezer amerikai áldozatot. Egy NBC műsorban a nyilatkozó megemlítette: kétmillió vietnami pusztult el. A riporter kijavította: ő úgy tudja, hárommillió. Azután kiegyeztek: nagyjából ennyi.) Ez a szemlélet uralja szinte valamennyi Vietnamtörténetet, függetlenül attól, hogy az alkotók egyébként hogyan vélekednek a háborúról és az amerikai szerepről.

A film végén győztesen villognak a hófehér fogak és egyenruhák, még a gézkötés is „Vár a haditengerészet-típusú reklámízű maszkulin esztétikumot sugároz. Ragyog a nap, kék a tenger, dúl a bajtársi szeretet. És látva látjuk, hogy Hollywoodban megfordult a szél. A vereséget követő, olyannyiszor elemzett önbizalomvesztés és ön-marcangolás a múlté. Elég volt. Végül is megtáncoltattuk őket, igaz-e? Végül is a jó ügyért harcoltunk, igaz-e? Végül is a történelem minket igazolt, igaz-e?

Ha a néző hajlandó elfogadni, amit a gyengécske produkció harsogva sugall, akkor olyasfajta gondolatokkal tápászkodik az ülésről: íme még egy háború, amelyről rosszul tudtuk, hogy ki, miért vívta, ki nyerte és ki veszítette el – de hát az ember lassanként belejön. Igaz-e?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4161