KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/május
KUROSAWA 100
• Lajta Gábor: Filmalkímia Kurosawa, a mozgóképfestő
• Báron György: A vasút kapujában Rashomon-variációk
SKANDINÁV VÉR
• Klág Dávid: A dán døg Nicolas Winding Refn
• Szalkai Réka: Egy vérbeli szerencsejátékos Beszélgetés Winding Refn-nel
• Schubert Gusztáv: Svéd para Niels Alden Oplev: A tetovált lány
• Pintér Judit Nóra: Belső pokol Lars von Trier: Antikrisztus
ANIMA-TREND
• Varga Zoltán: Összeraklak, szétszedlek A gyurmafilm paradoxonai
• G. Kovács László: Lázadás, szürrealizmus, szabadság Beszélgetés Jan ©vankmajerrel
• Roboz Gábor: Szörnysimogató Dean DeBlois - Chris Sanders: Így neveld a sárkányodat
• Zalán Vince: Mentőöv nélkül? Beszélgetés M. Tóth Gézával
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Múltnak mámora Berlin
TELEVÍZÓ
• Ruprech Dániel: Az FBI titkos ügyei X-akták; A rejtély
• Schreiber András: Démon képében Női látnokok
• Baski Sándor: A jegesmedvék nem azok, aminek látszanak Lost-kultusz
KÖNYV
• Varga Zoltán: Műfaji képeskönyvek 101 horror film…; 101 sci-fi film…
KRITIKA
• Csillag Márton: Szívükben bomba van Jean-Pierre Jeunet: Micmacs – (N)agyban megy a kavarás
• Vajda Judit: Apáról fiúra Mátyássy Áron: Átok
• Barkóczi Janka: Filmforgalmazás 2.0 Helyzetek és gyakorlatok
MOZI
• Forgács Nóra Kinga:
• Nevelős Zoltán: Revans
• Géczi Zoltán: Brooklyn mélyén
• Baski Sándor: 52-es történet
• Barkóczi Janka: Sivatag virága
• Varró Attila: Tébolyultak
• Vajda Judit: Kínai lány
• Sepsi László: Vinyan – Az elveszett lelkek
• Tüske Zsuzsanna: Kedves John
• Roboz Gábor: Emlékezz rám
• Fekete Tamás: Titánok harca
• Alföldi Nóra: Túl jó nő a csajom
• Gelencsér Gábor: Kígyótojás
• Salamon Tamás: (500) nap nyár
• Varga Zoltán: Pillangó úrfi
• Alföldi Nóra: The Great Buck Howard – Tökéletlen trükk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Felkavar a szél

Az istenek szomjaznak

Takács Ferenc

Ken Loach történelmi filmje az ír szabadságharc után kitört polgárháború véres viharáról.

 

Ken Loach 2006-os Cannes-i Arany Pálma-díjas filmje egyrészt igen következetesen folytatja mindazt, amire jó negyven évvel ezelőtt esküdött fel a rendező, s amire elsőként az otthon és külföldön egyaránt sikeres Kes (1969) – Loach második játékfilmje – kapcsán figyelhetett fel a mozinézők szélesebb köre. A rendező ezúttal sem enged a negyvennyolcból, rendíthetetlen baloldali elkötelezettségéből és mély – olykor szinte már-már prédikálósan didaktikus – szociális érzékenységéből. S most is működik az a módszer és stílus, amelyet – a brit dokumentarista hagyományok, a Free Cinema örökébe lépve – már a hatvanas években a maga elkötelezettségének és érzékenységének a szolgálatába állított: a szocio-dokumentarizmus sajátos „életessége”, a cinema direct-es módszer, mely az irányított rögtönzésre építi a színészi munkát és jelentős teret enged az esetlegességnek és a véletlennek mindabban, amit a filmszalag (és a hangsáv) rögzít, s amit a végső – bemutatott – változat is tartalmaz, éppen az életesség nagyobb dicsőségére. A téma – Írország, az angol történelem eme országnyi underdogja – sem most először részesül a rendező figyelmében: 1990-es filmje, a Titkos hadsereg (Hidden Agenda) Észak-Írországban játszódó politikai thriller volt, a brit politikai rendőrségnek az észak-ír unionisták terrorszervezetére támaszkodó sötét, jogállam- és demokrácia-ellenes manipulációiról szólt.

A film eredeti címe, The Wind That Shakes the Barley egy régi ír ballada refrénje, körülbelül annyit jelent, hogy „hullámzik a szélben az árpamező”. (Közbevetőleg: felfoghatatlan, miféle nyelvi logika alapján kapta a film a teljesen értelmetlen Felkavar a szél magyar címet.) A ballada valamikor a tizenkilencedik században keletkezett, s az Egyesült Írek 1798-as felkelésének állít emléket – ez volt egyébként, számtalan korábbi angol-ellenes lázadás után, az első „modern” ír felkelés, a francia forradalom ihlette nemzeti és demokratikus megmozdulás. A film elején hallhatjuk is: a brit hatóságok által az ír függetlenség kikiáltása után 1920-ban az írekre rászabadított Black and Tan-ek (egyenruhájuk színei, a fekete és a cserszín alapján nevezték így ezeket az „önkéntes segédrendőr” különítményeseket) megölnek egy fiatalembert, akit édesanyja a ballada eléneklésével sirat el. A szövege örök ír történetet mesél el: a szerelmes legényt egy nagyobb és ellenkezést nem tűrő „szerelem”, a haza és a szabadság ügye szakítja el kedvesétől.

Történelmi film tehát a Felkavar a szél: egy Cork grófság-beli testvérpár, Damien és Teddy tragikus sorsát követi nyomon az ír szabadságharc, majd az ír államszerződés megkötése után kitört polgárháború véres viharában (nagyjából az 1919-től 1922-ig terjedő időszak volt ez). Egyszersmint ennek a fordítottját is elvégzi: Damien és Teddy sorsa kapcsán elmondja – olykor az az érzésünk, hogy iskolásan felmondja – ennek az időszaknak a hadi és nagypolitikai történetét. Azaz Loach – miközben hű marad korábbi önmagához – mégiscsak számára valamelyest szokatlan területre merészkedik. „Életes” filmstílusát itt sem adja fel egészen – például azokban a jelenetekben, ahol a szereplők politikai vitákat vívnak egymással, benne hagy rosszul elkezdett, majd újra kezdett mondatokat, sőt bakikat és értelmetlen szövegrészeket is. De ezúttal mégis kerek és „megírt”, azaz a tőle megszokottnál jóval nagyobb mértékben előre rögzített történetet visz filmvászonra, korábbi filmjeihez képest erősebben játékfilmszerű – azaz a mainstreamhez közelítő – munka a végeredmény.

Kétarcú film. Egyrészt a két testvér, Teddy és Damien és a két szerelmes, Damien and Sinead tragikus története: Damien szerelme beteljesületlen marad, s életét a bátyja által vezényelt kivégzőosztag sortüze oltja ki. „Az istenek szomjaznak” (Anatole France), „a forradalom felfalja a saját gyermekeit”: erre a témára ad variánst a film balladás, szinte népmesei története, bensőséges és igen hiteles módon.

Másrészt dacosan brit-ellenes politikai filmet látunk, afféle „rövid tanfolyamot” az ír forradalomról, szabadságharcról és polgárháborúról. Meglehetősen „pártos” szemlélettel: Loach álláspontja – és ez hősének, Damiennek a véleménye is –, hogy az ír függetlenség kivívása egyben az igazi cél, a független és szocialista ír köztársaság álmának a feladását, ha nem egyenest az elárulását jelentette.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9020