Láttuk még

Bécs, 1938

Schubert Gusztáv

Mióta moziba már csak karateleckéket venni és vérszomjunkat oltani járhatunk, lassanként el is felejtjük, hogy azért a művészethez a „komoly tárgy” és az erkölcsi emelkedettség önmagában még édeskevés. A Bécs, 1938 igazán nem vádolható durvasággal vagy léhasággal: két tiszta lélek (egy árja színésznő és egy zsidó drámaíró) minden próbát kiálló szerelmének és a német fasizmus szorításában vergődő első osztrák köztársaság végnapjainak története szövődik benne egybe. Meglehetős ízléssel, émelygős édeskedés és gótikus hátborzongatás nélkül. És mégis: a Bécs, 1938 ízig-vérig giccs. Itt nem a bécsi erdő mesél; porcelánfigurák társalognak. Banálisan, elegánsan. De hát alighanem ez a tömény semmitmondás lehetett a cél: az ártatlan, az Anschluss pillanatáig derűsnek és humánusnak megmaradó Ausztria mítosza nem lett volna kibontható eleven sorsokból, hiteles bécsi párbeszédekből (amelyekből Karl Kraus és Ödön von Horváth már jóval az összeomlás előtt kihallotta az eresztékek baljós recsegését, kiérezte a kiegyensúlyozottság középszerűséggé fajulását). Történhetett volna éppen úgy is. Csakhát az össznemzeti naivitás, a barbár ellenfél lovagiasságában való feltétlen bizalom vétke el nem követett bűn. 1938-ban nem a bécsi gemütlichkeit kapitulált a Reich előtt, az már évek óta odavolt, hanem a nemzeti, az osztrák fasizmus. A Bécs, 1938 tisztára mossa a múltat. Baljós az ilyen fényesre sikált, simára csiszolt história. Egy óvatlan nemzet könnyen elvágódhat rajta.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 56. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5478

Cikk értékelése:

szavazat: 1302 átlag: 5.53