KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/július
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A képmutatás kora Dokumentumfilm és kreativitás
DROGFILMEK
• Géczi Zoltán: Fehér por Kokainkrónikák 1912–2010
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Háztájiból nagyüzem Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A játékból születhetnek jó filmek Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Muhi Klára: Értő bámészkodás Aniráma
MAGYAR FILM
• Mátyás Péter: Hírös képek Dizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdió
OROSZ SCI-FI
• Wostry Ferenc: Moszkva nem hisz a könnyeknek Timur Bekmambetov fantasztikus filmjei
• Pintér Judit Nóra: Nosztalgia és trauma Tarkovszkij Solarisa
• Roboz Gábor: Na’vik mindenütt Az Avatar mintái
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Beregi Tamás: Konzolhuszárok A videojáték és a film
• Csordás Attila: Végtelen történetek Trailer és pixel
DROGFILMEK
• Jankovics Márton: A megvilágosodás rabszolgái Drogfilmek
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Sepsi László: Digitális öröklét A kortárs fantasy és a CGI
SPORTMOZI
• Schreiber András: Virtuális testmozgás Sport a számítógépen
• Baski Sándor: Fociláz Futball és film II.
TELEVÍZÓ
• Kemenes Tamás: A dobozember Tévé a köztereken
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Amikor a vörös farok csóválja Udine
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Amerikások Hunky Blues
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Foglalkozása: elbeszélő Robert Harris: A szellemíró
MOZI
• Vajda Judit: Szarul állnak a dolgok
• Klág Dávid: I Love You Philip Morris
• Kolozsi László: Semmit magamról
• Zalán Márk: Egy másik ember
• Forgács Nóra Kinga: Mediterrán finomságok
• Pápai Zsolt: Mártírok
• Tüske Zsuzsanna: Újrakezdők
• Alföldi Nóra: Szex és New York 2
• Varró Attila: Marmaduke
• Baski Sándor: Shrek 3D
• Roboz Gábor: Toy Story 3
• Sepsi László: Drágán add a rétedet
DVD
• Alföldi Nóra: A szív bajnokai
• Teszár Dávid: Szentjánosbogarak sírja
• Pápai Zsolt: Délutáni szerelem
• Nevelős Zoltán: Invictus – A legyőzhetetlen
DROGFILMEK
• Varró Attila: Filmkémia LSD és drugsploitation

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kontra-Hollywood

The Fighter – A harcos

A gonosz iker

Sepsi László

David O. Russell mintha Wes Anderson filmjeit forgatná újra kiábrándultabb, karcosabb sötétebb verzióban.

A család, illetve a család intézményének rogyadozása az utóbbi húsz évben állandó ihletforrást jelentett az amerikai függetlenfilm számára, mindinkább arra a kérdésre helyezve a hangsúlyt, hogy a társadalom mikroegységének széthullása miképp egyeztethető össze az amerikai álommal. Wes Anderson munkássága bizonyult az ördöglakat egyik legkézenfekvőbb feloldásának, de felstilizált, jellegzetesen eszképista univerzumára azóta már megérkeztek az adekvát filmes válaszok. Míg Európában Anders Thomas Jensen családként funkcionáló kisközösségeinek önámításból szőtt védőburkait rendszerint a hétköznapok abszurd erőszakkitörésekben csúcsosodó prózaisága ostromolja, úgy az amerikai függetlenfilm esetében az Anderson-recept ellenszerét, miképp azt például a 2006-os A család kicsi kincsének Oscar-díjai is mutatják, szintén az intellektuális máztól megfosztott kisrealizmus jelenti.

David O. Russell 1994-es indulásától markáns ellenpontját nyújtja a nagyjátékfilmmel két évvel később debütált Wes Andersonnak. Miközben tematikai szempontból a párhuzamos életművek jelentős átfedéseket mutatnak – kiváltképp a család motívumának használatában, lásd a Gyagyás család illetve az Utazás Darjeelingbe identitáskereső road movie-jainak, vagy a gunyoros Anderson-paródiaként is felfogható Multik haza! példáját – Russell már a pályaindító Spanking the Monkeyban (kb. „kiverni a répát”) jóval kiábrándultabb világképet mutatott fel, ahol a család már A harcost előrevetítő fojtogató közelsége vérfertőzésben és öngyilkossági kísérletekben csúcsosodik. Russell kezdettől fogva a vérségi kötelékek árnyoldalának krónikása, az andersoni világlátással polemizáló gonosz ikertestvér: hősei kollektív egymásra találás helyett inkább az országutat választják (Spanking the Monkey), az eredeti szülők kutatása során felbukkanó működésképtelen családkezdemények lényegében felcserélhetővé válnak (Gyagyás család), az életük értelmét kereső lézengő késő-huszonéveseket pedig zavaros filozófiai iskolák szimbolikus anya-és apafigurái manipulálják (Multik haza!).

A John Ridley ötlete alapján készült Sivatagi cápák a banalitásig elvitt realizmusával jelölte ki Russell pályájának további irányát, és a Multik haza! kitérője után A harcos újfent egy jellegzetesen amerikai történetséma kiforgatásával tüntet. A családjának – kiváltképp zsarnoki anyjának és crackfüggő bátyjának – szorításában vergődő Micky Ward boxoló karrierindító áttörésének „igaz történetként” felcímkézett feldolgozása távol áll attól, hogy Russell kezei között ámító amerikai sikersztorivá váljék. Habár A harcos kisrealizmusának, az executive producerként feltűnő Darren Aronofskynak és a drogos báty szerepében újabb brutális testi átalakuláson keresztülment Christian Bale-nek köszönhetően óhatatlanul kihívja A pankrátorral való összevetéseket, Russell még a Sivatagi cápáknál is kevésbé merészkedett távol megszokott fixációitól, így tesztoszterondús férfimelodráma helyett a kanapéba ivódott dohányfüst és a mosogató alatt erjedő tartalmú szemeteszsák bukéját árasztó újabb családfilmet rendezett, melyet csak néha pörget fel a ringbeli adrenalinfröccs. A harcos számára az A pankrátor, ami a Multik haza! számára a Tenenbaum, a háziátok volt: a megkettőzött főhősön keresztül is reflektált, legyőzendő idősebb testvér, akit hazai pályán – ott: felstilizált-átintellektualizált fogalmazásmód, itt: karcos realizmus – kell földre kényszerítenie. A hírhedten nehéz természetű Russell A harcossal került eddig a legközelebb a családi kötelékek elfogadásához – habár filmjének végkifejlete még így távol esik A család kicsi kincsének kollektív diadalélményétől –, ami sajátos párhuzamban áll azzal, hogy Aronofskyt munkájának közelébe engedte. Mintha végül beletörődne, hogy bizonyos értelemben minden kollektíva, így a kilencvenes években indult amerikai függetlenfilmesek is, valahol csak egyetlen, viszályokkal terhelt, nagy család.

A HARCOS (Fighter) – amerikai, 2010. Rendezte: David O. Russell. Írta: Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson. Kép: Hoyte Van Hoytema. Zene: Michael Brook. Szereplők: Mark Wahlberg (Mickey Ward), Christian Bale (Dicky Eklund),

Amy Adams (Charlene), Melissa Leo (Alice). Gyártó: The Weinstein Company. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 115 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 23-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10539