KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/július
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A képmutatás kora Dokumentumfilm és kreativitás
DROGFILMEK
• Géczi Zoltán: Fehér por Kokainkrónikák 1912–2010
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Háztájiból nagyüzem Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A játékból születhetnek jó filmek Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Muhi Klára: Értő bámészkodás Aniráma
MAGYAR FILM
• Mátyás Péter: Hírös képek Dizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdió
OROSZ SCI-FI
• Wostry Ferenc: Moszkva nem hisz a könnyeknek Timur Bekmambetov fantasztikus filmjei
• Pintér Judit Nóra: Nosztalgia és trauma Tarkovszkij Solarisa
• Roboz Gábor: Na’vik mindenütt Az Avatar mintái
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Beregi Tamás: Konzolhuszárok A videojáték és a film
• Csordás Attila: Végtelen történetek Trailer és pixel
DROGFILMEK
• Jankovics Márton: A megvilágosodás rabszolgái Drogfilmek
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Sepsi László: Digitális öröklét A kortárs fantasy és a CGI
SPORTMOZI
• Schreiber András: Virtuális testmozgás Sport a számítógépen
• Baski Sándor: Fociláz Futball és film II.
TELEVÍZÓ
• Kemenes Tamás: A dobozember Tévé a köztereken
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Amikor a vörös farok csóválja Udine
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Amerikások Hunky Blues
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Foglalkozása: elbeszélő Robert Harris: A szellemíró
MOZI
• Vajda Judit: Szarul állnak a dolgok
• Klág Dávid: I Love You Philip Morris
• Kolozsi László: Semmit magamról
• Zalán Márk: Egy másik ember
• Forgács Nóra Kinga: Mediterrán finomságok
• Pápai Zsolt: Mártírok
• Tüske Zsuzsanna: Újrakezdők
• Alföldi Nóra: Szex és New York 2
• Varró Attila: Marmaduke
• Baski Sándor: Shrek 3D
• Roboz Gábor: Toy Story 3
• Sepsi László: Drágán add a rétedet
DVD
• Alföldi Nóra: A szív bajnokai
• Teszár Dávid: Szentjánosbogarak sírja
• Pápai Zsolt: Délutáni szerelem
• Nevelős Zoltán: Invictus – A legyőzhetetlen
DROGFILMEK
• Varró Attila: Filmkémia LSD és drugsploitation

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Györffy Miklós: Mágia és mesterség

A Bergman-univerzum

Murai András

Györffy Miklós a teljes életmű ismeretében bővítette és gondolta újra 1976-os Bergman-monográfiáját.

 

Bergmanról írni „számomra régóta személyes ügy”, olvashatjuk Györffy Miklós vallomását könyvének – Mágia és mesterség. Ingmar Bergman művészete – előszavában, és rögtön az ötszáz oldalas monográfia legelején lelki rokonságot érzek a szerzővel. Talán ő is arra gondol, hogy Bergman azon alkotók közé tartozik, akiknek filmjeit nem csak filmtörténeti jelentőségük miatt veszi elő újra és újra a szerzői filmek kedvelője, hanem azért is, mert az élet alapkérdéseiről olyan kíméletlen őszinteséggel és általános érvénnyel beszél, hogy filmjei sokadszorra is a szembesítés eszközeivé válnak. Bergmant nézni kész önterápia.

Újítás és ismétlés kettőssége jellemzi Györffy Miklós majd’ negyven év után másodszor megírt Bergman-pályaképét. Az első, 1976-ban megjelent könyv az 1972-ben készült Jelentek egy házasságból ismertetésével zárult, az akkor 54 éves Bergman több mint 35 mozifilmet rendezett, ennél is több forgatókönyvet írt, és néhány tévéfilmet is készített. Az addig is rendkívül gazdag életmű ezt követően további 16 mozi- és tévéfilmmel, és közel egy tucat szépirodalmi munkával bővült kivételesen nagyszabású alkotói pályává. A most már a teljesség igényével készült Mágia és mesterségben Györffy rendkívüli alapossággal veszi sorra az összes művet, az 1944-ben íródott első forgatókönyvtől a 2003-ban bemutatott Sarabande-ig bezárólag (csak néhány korai tévéfilm, és egy kései könyv, a felesége betegségét és halálát dokumentáló Három napló maradt ki). A Bergman pályáját annak belső logikája alapján kitűnően tagoló könyvben valamennyi filmjéről hosszabb-rövidebb elemzést olvashatunk, és a jól ismert filmtörténeti klasszikusok mellett olyan érdekességekről is tájékozódhatunk, mint a nálunk kevésbé ismert időskori művek (Képcsinálók, 2000, Áldottak, 1985), vagy a nehezebben hozzáférhető korai forgatókönyvek és rendezések (1944 – 1949). Ugyanakkor a Mágia és mesterség gyenge pontja szerintem épp itt, a filmek gyakran hosszú leíró bemutatásában található. Ez különösen ott okoz problémát, ahol nem lehet a művet egyértelmű történetként leírni (Persona, Suttogások, sikolyok).

A lezárult életmű más perspektívába helyezi a korábban már elemzett alkotásokat, így az olvasó nem egyszerűen egy bővített kiadást vehet a kezébe: minőségét tekintve is új könyvről van szó, még ha több helyen oldalak, sőt teljes fejezetek kerültek is át az elsőből a Mágia és mesterségbe. Az egyik változás, hogy Györffy eltávolodik, ha nem is szakad el teljesen a hatvanas és hetvenes években oly gyakori, Bergman-filmek értelmezésére jellemző filozófiai, leggyakrabban Sartre-ból és Kierkegaard-ból levezetett magyarázatoktól. „Bergmanban szokás volt filozófust látni, holott ő egyáltalán nem tartotta magát annak és tényleg nem is volt az” – írja Györffy korábbi önmagát is felülbírálva. Különösen az önéletrajzi munkák (Laterna magica, Képek), valamint a fikciós formába öntött családi történetek (Fanny és Alexander, Legjobb szándékok, Vasárnapi gyerekek, Öt vallomás) ismeretében élet és mű, szerző és a szerzői film szoros összekapcsolódása lesz az oeuvre megértésének kulcsa. Rendszeresen kezdődnek például fejezetek Bergman zaklatott magánéletére vonatkozó leírásokkal, az életrajzi adatokat aztán Györffy összeköti a filmekkel, és magyarázatokat talál bennük a rendező jellegzetes, monomániásan ismétlődő témáira vonatkozóan. Feltűnően sokat idéz Györffy Bergmantól, elemzéseiben gyakran támaszkodik a szerző saját filmjeiről kialakított álláspontjára. A filozófiai-teológiai megközelítést tompító értelmezések mellett ezért is nehezen érthető, miért ragaszkodik Györffy továbbra is a Trilógia elnevezéshez a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend hármasa kapcsán, mikor kiemeli, hogy maga Bergman is értelmetlennek tartja a trilógia-magyarázatot.

Izgalmas a könyvben nyomon követni a Bergman-univerzum kibontakozását. Ugyanis Györffy, aki rendkívül felkészült ismerője a Bergman-világnak, különösen nagy hangsúlyt helyez az életművet összetartó motívumok keresésére és felmutatására. Miközben szigorúan kronologikusan halad, folyamatosan előre- és visszautal a filmeket összekötő témákra, a Bergmannak köszönhetően világhírnévre szert tevő alkotótársakra, a színházi munkához közel álló dramaturgiai megoldásokra. Beszédes például ebből a szempontból, ahogy az egyáltalán nem egységes Bergman-életmű első filmjeiben, amikor a kezdő svéd rendező az olasz neorealistákat másolja, Györffy meglátja a később jellegzetesen bergmanivá váló reménytelen szülő – gyermek, apa – fiú kapcsolat témáját.

A gondosan szerkesztett könyvben sajnos nincsenek képek, e hiányérzetet viszont enyhíti a szerző részletező, szemléletes és közérthető stílusa.

 

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11718