KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/július
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A képmutatás kora Dokumentumfilm és kreativitás
DROGFILMEK
• Géczi Zoltán: Fehér por Kokainkrónikák 1912–2010
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Háztájiból nagyüzem Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A játékból születhetnek jó filmek Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Muhi Klára: Értő bámészkodás Aniráma
MAGYAR FILM
• Mátyás Péter: Hírös képek Dizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdió
OROSZ SCI-FI
• Wostry Ferenc: Moszkva nem hisz a könnyeknek Timur Bekmambetov fantasztikus filmjei
• Pintér Judit Nóra: Nosztalgia és trauma Tarkovszkij Solarisa
• Roboz Gábor: Na’vik mindenütt Az Avatar mintái
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Beregi Tamás: Konzolhuszárok A videojáték és a film
• Csordás Attila: Végtelen történetek Trailer és pixel
DROGFILMEK
• Jankovics Márton: A megvilágosodás rabszolgái Drogfilmek
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Sepsi László: Digitális öröklét A kortárs fantasy és a CGI
SPORTMOZI
• Schreiber András: Virtuális testmozgás Sport a számítógépen
• Baski Sándor: Fociláz Futball és film II.
TELEVÍZÓ
• Kemenes Tamás: A dobozember Tévé a köztereken
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Amikor a vörös farok csóválja Udine
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Amerikások Hunky Blues
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Foglalkozása: elbeszélő Robert Harris: A szellemíró
MOZI
• Vajda Judit: Szarul állnak a dolgok
• Klág Dávid: I Love You Philip Morris
• Kolozsi László: Semmit magamról
• Zalán Márk: Egy másik ember
• Forgács Nóra Kinga: Mediterrán finomságok
• Pápai Zsolt: Mártírok
• Tüske Zsuzsanna: Újrakezdők
• Alföldi Nóra: Szex és New York 2
• Varró Attila: Marmaduke
• Baski Sándor: Shrek 3D
• Roboz Gábor: Toy Story 3
• Sepsi László: Drágán add a rétedet
DVD
• Alföldi Nóra: A szív bajnokai
• Teszár Dávid: Szentjánosbogarak sírja
• Pápai Zsolt: Délutáni szerelem
• Nevelős Zoltán: Invictus – A legyőzhetetlen
DROGFILMEK
• Varró Attila: Filmkémia LSD és drugsploitation

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Ridley Scott: Mentőexpedíció

Prométheusz gyermekei

Andorka György

Ridley Scott űrhajótörött-filmje a találékony elme apoteózisa.

 

Akár a zeneszerzés vagy a szépírás, a tudományos megismerés sem heuréka-pillanatok mágikus füzére, hanem a horizonton lebegő cél által visszamenőleg igazolt, állhatatosságot igénylő napi rutin, olykor éppenséggel frusztráló taposómalom – de hiába mindez, hiába, hogy csak néhány kiválasztott nevét jegyzi fel az utókor, a válasz sokak számára egyértelmű: megéri a közös vállalkozás részesének lenni. Ám ha a houstoni űrközpontban találomra körkérdést intéznénk, mi gyújtotta az első szikrát, könnyen lehet, hogy több delikvensnél lenne a Star Trek-sorozat a főkolompos, mintsem Neil Armstrong holdfelszíni bon mot-ja.

A Mentőexpedíciónak ugyanez a bravúr borítékolható. Persze annyira jó alapanyagra épít, hogy nehéz lett volna elrontani, de ettől még jár az elismerés az utóbbi időben egyenetlen színvonalat hozó Ridley Scottnak: Andy Weir hobbiprojektként született bolygóközi nerd-kalandjának nagyvásznas adaptációja a szórakoztató és szórakoztatva tanító blockbusterek kivételesen szerethető példánya, amelytől még boldogult Carl Sagannek is mosolyra görbülne az arca. A recept az Apollo 13 és a Gravitáció nyomdokaiba lépő túlélőfilmnek egy igazi vernei, humanista ódát zengő robinzonáddal való összeházasítására épít, a végeredményt pedig különösen keményre főzött „hard” science fictionként tálalja. Az űr-hajótörött tematika persze nem új találmány a zsánerben, de ettől még nem kevésbé lebilincselő, ahogyan a vörös bolygón rekedt főhősünk annak rendje szerint lemászni kénytelen a Maslow-piramis talapzatához, többek között hidrazinbontással varázsolva esővizet a saját ürülékével trágyázott ellátmány-krumpli számára (micsoda különbség a vallásos szubtextusokkal teli 1964-es Robinson Crusoe a Marsonhoz képest, ahol a hős még mennyei mannaként akadt az élelemre), mígnem a kapcsolatfelvételt követően a labda átkerül a NASA térfelére, és – legalábbis filmidő szerint – felpörögnek az események. A marsi bonyodalmakat mindeközben a maga laza, önironikus módján narráló Mark Whatney „kocka” karaktere az, aki minderre felteszi a koronát – a botanikus az utókornak videólogokban megörökített valóságshow-ja egyszerre sötét erdőben fütyörészés és egy adag egészséges exhibicionizmus levezetése, mert hát a tudós szorult helyzetben is tudós marad, akit önkéntelen lelkesedés fog el a problémamegoldás iránt. Hogyan is féltenénk akár egy percig is a fazont, aki szerint nem fagyhalál les rá, csupán „kicsinálják a termodinamika törvényei”.

Másfelől éppen a hard SF Achilles-sarkát jelentő sajátosság, a technikai és koncepcionális lelemények mellett potenciálisan háttérbe szoruló emberi oldal és poézis az, amiben Weir könyvéhez képest a filmváltozat jobb egyensúlyra talál. Scott és alkotótársai keze alatt a vásznon az egydimenziós hirtelen minden értelemben plasztikussá válik: ami nincs ott a szövegben, az ott van a vörhenyes sziklákkal teli, misztikus táj embert eltörpítő képeiben (akárha a Monument Valley-re suhintottak volna varázspálcával), az ambient hangkulisszában és a vonósok egyszerű, pátoszteli témáiban, amelyek a főhőssel maradt 70-es évekbeli diszkóslágerekkel együtt kevernek ki finom hangulati árnyalatokat és ellenpontokat; ott van Matt Damon játékában, abban, ahogyan az utolsó próbatétel előtti pillanatban átszakad a gát, és másfél év magányának összegyűlt könnyei peregnek a megviselt ábrázaton – az igazi katarzis már megtörtént, mire két sisak koccan az űrben, és a vörös óceán kalóza végül révbe ér.

Receptre íratnám fel a földlakóknak az ilyen optimista meséket, amelyek egy pillanatra elhitetik, hogy a világ végső soron nem annyira bonyolult – hogy egy csapat kérdés nélkül kockáztatja az életét egyetlen bajtársért (mert ez így van rendjén), hogy egy hosszú űrutazás során két csinos szingli feltétlenül egymásba szeret (hisz ez sem kacifántosabb mechanika, mint Kepler mozgástörvényei), hogy csak egy nagyobb, nemes cél hiányzik, és egyszerre minden áttetsző és kibogozható lesz (mintha csak korszerűsített glasznoszty-tanmesét látnánk, ezúttal Kína fog kezet az USÁ-val, békés idillben törve a csillagok felé). És emlékeztetnek, hogy az ellentétekkel szabdalt glóbuszon ott működik egy árnyéktársadalom együttműködő meritokráciája is. Ha a part eltűnik a szemhatárról, a valódi úr többé nem az lesz, aki a korbácsot fogja, hanem aki a szextánshoz ért. A marsiak ti lesztek, szextánsok tudorai, ti, akik a záróképen kezeiteket kérdésre lendítitek. Mindig ti lesztek a fáklyavívők.

MENTŐEXPEDÍCIÓ (The Martian) – amerikai, 2015. Renezte: Ridley Scott. Írta: Andy Weir regényéből Drew Goddard. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Harry Gregson-Williams. Szereplők: Matt Damon (Watney), Jessica Chastain (Lewis), Chiwetel Ejiofor (Kapoor), Jeff Daniels (Sanders), Sean Bean (Henderson). Gyártó: 20th Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 141 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12465