KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/július
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A képmutatás kora Dokumentumfilm és kreativitás
DROGFILMEK
• Géczi Zoltán: Fehér por Kokainkrónikák 1912–2010
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Háztájiból nagyüzem Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A játékból születhetnek jó filmek Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Muhi Klára: Értő bámészkodás Aniráma
MAGYAR FILM
• Mátyás Péter: Hírös képek Dizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdió
OROSZ SCI-FI
• Wostry Ferenc: Moszkva nem hisz a könnyeknek Timur Bekmambetov fantasztikus filmjei
• Pintér Judit Nóra: Nosztalgia és trauma Tarkovszkij Solarisa
• Roboz Gábor: Na’vik mindenütt Az Avatar mintái
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Beregi Tamás: Konzolhuszárok A videojáték és a film
• Csordás Attila: Végtelen történetek Trailer és pixel
DROGFILMEK
• Jankovics Márton: A megvilágosodás rabszolgái Drogfilmek
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Sepsi László: Digitális öröklét A kortárs fantasy és a CGI
SPORTMOZI
• Schreiber András: Virtuális testmozgás Sport a számítógépen
• Baski Sándor: Fociláz Futball és film II.
TELEVÍZÓ
• Kemenes Tamás: A dobozember Tévé a köztereken
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Amikor a vörös farok csóválja Udine
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Amerikások Hunky Blues
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Foglalkozása: elbeszélő Robert Harris: A szellemíró
MOZI
• Vajda Judit: Szarul állnak a dolgok
• Klág Dávid: I Love You Philip Morris
• Kolozsi László: Semmit magamról
• Zalán Márk: Egy másik ember
• Forgács Nóra Kinga: Mediterrán finomságok
• Pápai Zsolt: Mártírok
• Tüske Zsuzsanna: Újrakezdők
• Alföldi Nóra: Szex és New York 2
• Varró Attila: Marmaduke
• Baski Sándor: Shrek 3D
• Roboz Gábor: Toy Story 3
• Sepsi László: Drágán add a rétedet
DVD
• Alföldi Nóra: A szív bajnokai
• Teszár Dávid: Szentjánosbogarak sírja
• Pápai Zsolt: Délutáni szerelem
• Nevelős Zoltán: Invictus – A legyőzhetetlen
DROGFILMEK
• Varró Attila: Filmkémia LSD és drugsploitation

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A lengyel testvér

Az ötödik

Spiró György

A lengyel Big Brother egyenesen elnököt állítana – ha hagynák.

 

Elbűvölten néztem órákon át a TVN (a lengyel Nova-tévé) adásait az ő Nagy Testvér-vetélkedőjükről. Éppen olyan volt, mint a többi változat, csak éppen olyannyira kelet-európai, hogy a szívem repesett belé. Áldottam a technikai haladást, amiért az Astra jóvoltából ez a program nálunk is fogható.

Nálunk ez a sorozat késik, talán mert a Nova-tévé még nem tette be hozzánk a lábát, talán mert valamelyik kereskedelmi csatornánk még nem tudja a licenc-díjat megfizetni, vagy mert a honi politikusok veszélyt szimatolnak (nem megalapozatlanul, mint látni fogjuk). Ahogy azonban a tévéket ismerem, előbb-utóbb lesz ilyen nálunk is.

Mint bizonyára mindenki tudja, ez az orwelli című és szellemű vetélkedő abból áll, hogy önként jelentkezőket bezárnak egy díszletlakásba, sok-sok kamera kíséri figyelemmel a tevékenységüket a nap 24 órájában, esznek-isznak-dolgoznak-pihennek-társalognak-főznek-ürítkeznek stb., ebből a szerkesztők pár órányit kiválogatnak és levetítenek heteken és hónapokon át, a nézők pedig, legalábbis akiknek szavazatra jogosító telefonuk van, betelefonálva (beesemezve) rendszeres időközönként egyet-egyet a díszletben lakozók közül kiszavaznak, s az utolsó, a legnagyobb túlélő óriási összeget kap.

Ő a legszimpatikusabb, ő a legemberibb, ő a leglengyelebb (mármint az adott esetben).

A vetélkedőt a lengyel tévében beszédhibás műsorvezetők manipulálták, egyikük éltes, protézises úr volt, a másikuk feszes nadrágban feszítő ifjú hölgy; a láthatatlan Big Brother basszus hangon (az ottani Úr Hangja) kérdezgette hamis pátosszal a szavazás eredményére várakozó, félájult jelölteket, vajon mire is számítanak; hatalmas, főleg tizenévesekből álló tömeg gyűlt össze a fűre épített stúdió körül – a stúdióban volt a légmentesen elzárt lakás, ahol tucatnyian kezdték, és fokozatosan egyre kevesebben maradtak; egy másik, közeli stúdióban ült a tapsolást és lelkesedést intésre produkáló, szintén önkéntes – ingyenes – közönség, akik előtt a kiszavazott mint nemzeti hős vagy hősnő megjelenik, és azonnal interjút ad.

A műsort általában sok órával a megadott időpont utánig húzták, s közben számos hirdetést adtak le; a közönség soraiban foglaltak helyet a még bent lévő versenyzők – férfiak és nők – családtagjai: anyukái, apukái, öccsei, bátyjai, húgai, nővérei, gyermekei, házastársai vagy ágyastársai, akik őket immár sok-sok hete nem látták, s azon izgultak, lehetőleg ne is lássák még minél tovább; nagy úr a pénz, elvannak a szeretett versenyző nélkül ők remekül, nyilatkozták, csak nyerjen. Meg is voltak interjúvolva rendesen és rendszeresen, szereplőkké váltak ők is, noha nem jelentkeztek, és ők nagyon derekasan pontosan azt nyilatkozták dadogva, hebegve, hülyén és idiótán, amit nyilatkozniuk kellett. És nyilatkoztak ingyen hónapokon át.

Nem akármilyen pénzügyi zseni, aki ezt az őrületet kitalálta.

Persze a szavazatokat számlálókat senki sem ellenőrzi: soha nem lehet tudni, a névtelen számlálók kit hoznak ki aznap vesztesnek. Nincs olyan bizottság, amely e bölcs cinikusok tevékenységét társadalmilag ellenőrizné, kit ejtenek ki és miért; megszoktuk ezt, így szokott ez menni minálunk Keleten, meg, ha közelebbről és elfogulatlanul szemléljük, Nyugaton is.

De nem is ezt akarom mondani.

Azt akarom mondani, hogy ez a program politikailag kifejezetten veszélyes az éppen uralmon lévőkre. Nem azt mondom, hogy ellenzéki, csak azt látom, hogy rivális.

Óriási ennek a műsornak a nézettsége világszerte, azért is csinálják. Az olyan közegben azonban, amely a politikusok színészetén alapul, amelyben a politikusok a művészeket, színészeket, bohócokat a képernyőn lejátsszák, arról kiszorítják, amelyben a bohóccá vált színészek óhatatlanul politikai szereplőkké válnak, nem marad tehát a politikán kívül egyetlen más közeg sem, egy ennyire népszerű szórakoztató műsor egyszerre más dimenziót nyer, az egyetlent, ami megmaradt: politikait.

Gyönyörű példáját szolgáltatta ennek a lengyel Big Brother (Wielki Brat).

Sok heti helytállás után az öt bent maradt versenyző közül valakik (vagyis hát a névtelen manipulátorok) kiejtették a legszimpatikusabbat.

Az illető kopasz, fülbevalót viselő harmincas férfi, remek a humora, kicsi a reakcióideje, amúgy római eredetű lengyel keresztnevet, valamint szerb vezetéknevet viselő, magát öntudatosan és rátartian katolikus, sziléziai lengyelnek valló szakács; a kilencvenes évek elején Németországban szakácskodván tett szert angol feleségére, aki egy kukkot nem tud lengyelül azóta sem. Van már két gyerekük, és boldogan élnek Sziléziában. Hogy vallásosan nevelik-e a gyerekeket? „Én katolikus vagyok – mondja erről a szakács liberálisan –, a feleségem nem úgy vallásos, mint én; a gyerekekre rá van bízva, mit választanak.”

Klaudiusz Sevkovic a lengyel tévénézők millióinak szívét megejtette. Az arctalan és névtelen zsűri kiejtette. Klaudiusz nem nyerte meg a félmillió zlotyt. Nyert sokkal többet: hatalmas népszerűséget.

Klaudiusz családi háttere felettébb zavaros. A nagymamája szerb volt, Németországba vitték dolgozni a háború alatt, ahol az anyukája valamiképpen megfogant; a nagymama a lányával visszakerült Jugoszláviába, ahonnét valamiért Lengyelországba mentek ’48-ban; valahogy a kis Klaudiusz is megfogant és fel is nőtt derék lengyelként, bár anyai néven, hogy még időben megpattanjon Németországba főzőcskélni és utóbb egy angol lányt feleségül venni, s vele derék lengyeleket nemzeni a hazának.

Sok tucat csatornát tudok venni itt Budapesten, számtalan politikust sztárolnak nekem különféle nyelveken, de annyira felkészült, szellemes, slágfertig, higgadtan politikus elmét, mint Klaudiusz Sevkovic, az utóbbi években nem láttam egyet sem.

Népszerűsége jogosan veri a legnépszerűbb lengyel politikusokét. Pártot lehetne rá alapítani. Ezért is ejtették ki a legjobb négy közül. Rájöttek, hogy veszélyes.

Maradt a négy között egy nagydarab, kurtára nyírt hajú, nehézkes, paraszti mozgású, középkorú kedves mackó, meg három nő, akik közül az isten mentsen meg bármelyiküktől, az egyik rémesebb, mint a másik: vagy randa szegény, vagy tudálékos, kurvoid állat.

Mindegy, ki nyerte meg a félmillió zlotyt, tarolt a szakács.

Szerintem tíz éven belül ő lesz Lengyelország elnöke.

Vagy ha nem is ő, de valaki hasonló.

Orwellibb ez a világ, mint Orwell valaha is képzelte volna.

Korántsem megróvólag mondom ezt. Orwelli volt ez a világ mindig, csak soha nem tudták a benne élők, mindig valami mást, többet képzeltek magukról. De hát ma egészen nyilvánvalóan apokaliptikus időket élünk. Az apokalipszis nem misztika: maga a realitás. Feltárul, aminek fel kell tárulnia: a valóságos emberi működés.

El kell ismernem: szép, hogy a jövendő lengyel elnök egy vérengző baromállat római császár nevét viseli.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 16-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3461