DVDBetörő az albérlőmPápai Zsolt
The Ladykillers – brit, 1955. Szereplők: Alec Guinness, Peter Sellers, Katie Thompson. Rendező: Alexander Mackendrick. Forgalmazó: Caesar Film International. 91 perc.
A második világháború után a nagy európai filmgyártások igyekeztek konkurálni a hamar túlhatalmúvá nőtt Hollywooddal, és erőfeszítéseiket néhol siker koronázta. Mindenekelőtt Nagy-Britanniában, ahol a kicsi Ealing és a Hammer Stúdió ért el eredményeket. Mindkettő inkább műfaji filmekben utazott – az Ealing a vígjátékok, a Hammer a fantasztikus filmek műhelye volt –, de alkotóik érzékenyebb kérdéseket is megpendítettek, és az ilyenektől elzárkózó, a konzervativizmus erődjébe húzódó briteket heveny társadalomkritikával lepték meg.
Az Ealing egyik büszkesége a stúdió végnapjaiban készült Mackendrick-darab öt gengszterről, akik egy idős hölgyhöz albérlőnek bejelenkezve készülnek hatvanezer fontot érő rablásukra. A film könnyed hangvételű, slapstick-elemekkel feldúsított komédia – illetve bujtatott politikai–társadalmi szatíra, tele szimbolikus képekkel (a nyitójelenetben Churchill akvarell-portréját mossa az eső) és jelenetekkel (a demokratikus döntéshozási mechanizmust az expozícióbeli szavazási procedúra figurázza ki, ahol a végső szót a banda legostobább tagja mondja ki; a teázási szokások gyilkosan ironikus bemutatása a bornírt hagyománykövetés paródiája). A Betörő az albérlőm politikus, ráadásul kőkeményen politikus darab, a bemutató után egyes kritikusok az öt gengszter figuráját egyenesen a világháború utáni munkáspárti kormány minisztereinek a karikatúraiként értelmezték.
Az eredeti cím – The Ladykillers – szoknyabolondokat jelent, de itt tükörfordításban is értendő: ez a geg rögtön megadja az alaphangot. A film egyik jellegzetessége a több – stiláris, hangulati, műfaji – regiszteren folytatott játék. Nagy formatudatossággal elkészítetett thrillervígjátékot látunk, amelyben a realista tónust itt-ott expresszionista stilizáltságú, illetve fagylaltszín képek váltják. Mackendrick formátumát mutatja, hogy akkor, amikor ennek még egyáltalán nem volt divatja, párbeszédbe kezdett a filmtörténeti hagyománnyal, és szövegközi idézetek sorát (M – Egy város keresi a gyilkost, Nosferatu) emelte be.
Műve a szerkesztés iskolapéldája, ami abból is kitetszik, hogy nem csak stilárisan homogén, hanem a különböző komikumtechnikákat tekintve is. A rendező bravúrosan bolondozik, helyzet- és jellemkomikum egységére épít. Különösen izgalmas, hogy a cselekmény orompontjain egyfelől nagy szerepet juttat a véletlendramaturgiának, másfelől a figurák történetbeli beágyazottságával alapozza meg a fordulatokat: a két központi karakter – a naiv házinéni és a bonyodalmat elindító Marcus professzor – mellett valamennyi toldalékalak igazi csapatjátékosként dolgozik a sztori mozgásban tartásán. Szerepük nem merül ki abban, hogy színesítsék a történetet, vagy dramaturgiai kitérők apropójaként szolgáló akciókat hajtsanak végre, elég csupán a mindig gyanakvó Mr. Harveyre gondolni, aki a film mértani közepén kételyeit artikulálva visszakormányozza a tutiba induló gengsztereket a kiindulópontra, és ezzel újraizzítja a mesét, de említhető az elbűvölően ostoba és megejtően galamblelkű Mr. Norton is, aki lomha pálfordulásával a történet megoldásában játszik főszerepet.
Bár jó néhány örökzöld pillanat akad (például a házinéni kanárija utáni hajsza szekvenciája, vagy a gengszterek és vénkisasszonyok közös teázásának jelenete), a film némely poénja mostanra megkopott, nem beszélve arról, hogy a már ötven évvel ezelőtt is helyi érdekűnek tetsző gegeket – van belőlük néhány – a mai magyar néző vélhetően nem érti. Mégis, ezzel együtt, a Betörő az albérlőm fontos, ma is ütős film, megformáltságát illetően a tökéleteshez közelít – nem véletlenül hívták meg Mackendricket a premier után Hollywoodba, ahol antréként leforgatta A siker édes illatát, minden idők egyik legjobb noirját.
Extrák: előzetesek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1158 átlag: 5.48 |
 |
|
