PapírmoziPapírmoziBayer Antal
Sötét Kor
Közel hat évvel ezelőtt nagy csinnadrattával harangozta be Árpa
Attila és csapata egy új történelmi fantasy képregénysorozat indítását, ami
reményei szerint egy magyar Trónok Harca
alapjául szolgálhatott volna. Az első lelkesedés azonban hamar elhalt, a tervek
módosultak, és Árpa kiszállása után az amerikai partner már csak online
verzióban gondolkodott. Az epizódok fel is kerültek a Comixology portálra, a
magyar változatból pedig két számot kinyomtattak, nagyrészt promóciós célból.
Mivel a hazai képregényolvasók jobban szeretik a kézbe vehető dolgokat, 2016
végén az alkotók (Szabó Jenő író és Fábián István rajzoló) és a jogtulajdonos
Turul Publishing hozzájárulásával erősen limitált példányszámban folytatódott a
történet. Eddig három szám jelent meg, a terv évente három-négy epizód kiadása,
a várhatóan 12 epizódos angol verziót egyre közelebbről követve.
A történet egy pontosan meg nem határozott korban játszódik,
szereplői hunok-ősmagyarok, varázslók, harcosok, a sztyeppe különböző népei. A
központi figura Iddár, az ijesztő képességekkel rendelkező sámán, aki mellé
kényszerből szegül társként Rémi, az ifjú íjász. Az eleinte lassan hömpölygő
sztori az ötödik résztől kezd igazán felpörögni, amikor színre lép egy Emese
nevű asszony és csecsemője, akit Álmosnak nevezett el.
Hogy ebből miként lett volna amerikai stílusú filmsorozat, kicsit
nehezemre esik elképzelni, azt azonban látom, hogy a történet részletesen ki
van gondolva, és nem annyira a történésekre, mint inkább a hangulatokra, az
indulatokra, a látványra van kihegyezve. Amiben nagy szerepet játszik
természetesen a szakmát a híres Joe Kubert-iskolában elsajátító Fabe expresszív
rajzstílusa és Haránt Artúr impozáns színezése.
Sötét Kor 3, 4, 5. Színes, irkatűzött, számonként 24-32 oldal. Kiadó: Nero Blanco
Comix.
Még egy 56-os képregény
Végre eljutott hozzám a még decemberben beharangozott „másik”
1956-os témájú képregény, amelyet a májusi számban bemutatott Budapest angyalához hasonlóan igen magas
példányszámban nyomtattak ki, ám azzal ellentétben a Mecseki láthatatlanokat csak a Pécs környéki iskolákban
terjesztették, igaz, ott ingyenesen. Egy helyi gyűjtőnek köszönhetően kaptam
belőle egyet, és ismételten csak sajnálkozni tudok, hogy ennyire nehéz a
beszerzése.
Nem mintha tökéletes mű lenne a Pozsgai Zsolt forgatókönyve alapján
a már veteránnak számító Sarlós Endre által megrajzolt képregény, de fontos,
hogy születnek ilyenek, még ha szórványosan is, és többnyire állami
megrendelésre. Sajnálatosan kevés a magyar történelmi képregény, pláne olyan,
ami a közelmúlttal, a mai nemzedékek számára közvetlenül vagy közvetve
meghatározó eseménysorral foglalkozik. A Mecseki
láthatatlanokat ilyennek tervezték, az eredmény azonban felemás.
A problémák egy részére a 168
órában világított rá egy olvasói levél, amire az író azon nyomban válaszolt.
(Kis magyar abszurd, hogy egy országos hetilapban vita folyjon egy olyan műről,
amit a folyóirat olvasóközönségének csak kis százalékának van esélye a kezébe
venni.) Pozsgai ugyanis valós személyekből és történésekből indult ki, ám az
alkotói szabadságra hivatkozva összevont és átköltött karaktereket, amit az
érintetteket ismerők nehezményeztek. Ezt a csapdát könnyen elkerülhette volna,
ha a fontosabb figurák mellett csupa kitalált szereplőt használ. Így azonban nem
teljesen alaptalan a történelemhamisítás vádja, még ha a magamfajta
kívülállónak ez túlzásnak tűnik is.
A másik gond abból ered, hogy a rutinos író képregényt még sosem
csinált, és mivel Sarlós a ma már meglehetősen elavult adaptációs iskolához
szokott, ő sem tudta igazán helyrezökkenteni a dramaturgiai sutaságokat. Kissé
időutazásszerűre sikerült ez a képregény, csakhogy nem a történések korába,
hanem a hetvenes-nyolcvanas évekbe – feltehetően az alkotók szándékával nem
egyezően a Sarlós által akkoriban szakmányban készített háborús-partizános
képregényekre emlékeztet.
Mecseki láthatatlanok. Színes, puhafedeles, 60 oldal. Kiadó: Pécs város önkormányzata.
83.
2010 őszén indult a Papírmozi
rovat, azóta nyolcvanháromszor jelentkeztem képregényes újdonságokkal. Ezúttal
utoljára, ugyanis a szeptemberi számtól átadom a lehetőséget fiatalabb
kritikustársamnak, Kránicz Bencének. Nem búcsúzom, mert alkalmilag fogok még
írni a Filmvilágnak – mint például éppen ebben a számban, a
Valérian-képregényekről.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3 átlag: 7.33 |
 |
|
