KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/augusztus
CANNES
• Schubert Gusztáv: Kóbor lelkek Cannes
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Tisztább ambíciókkal Beszélgetés Kőrösi Zoltánnal
HOPPER
• Nevelős Zoltán: Nincs esélyed Dennis Hopper, a filmrendező
• Kubiszyn Viktor: Az őrület csúcsain Dennis Hopper, a színész
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Halálkamaszok Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök
VAD KÖLYKÖK
• Orosdy Dániel: Pokolfattyak Vad kölykök a mozivásznon
• Alföldi Nóra: A lányok nem sírnak
ISKOLAFILM
• Sepsi László: A katedra árnyéka Tanárok filmen
• Barkóczi Janka: Tanult reménytelenség Magyar iskolafilmek
AKCIÓMOZI
• Géczi Zoltán: Tekerd vissza, haver! A ’80-as évek akcióhősei
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élményközvetítés Kommentátorok a focivébén
HATÁRSÁV
• Palotai János: Filmfestmények Kovásznai-kiállítás
KRITIKA
• Gyenge Zsolt: A ragaszkodás kórképe Patrice Chéreau: A hajsza
KÖNYV
• Varga Zoltán: A Hitchcock-vászon titkai Hitchcock – Kritikai olvasatok
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rossz vér Thomas Cobb: Crazy Heart
• Pápai Zsolt: Delirált remény Scott Cooper: Őrült szív
MOZI
• Pápai Zsolt: Hét perc a Mennyországban
• Varró Attila: Mr. Nobody
• Kolozsi László: Élek és szeretek
KRITIKA
• Szabó Noémi: Alkonyat 3: Napfogyatkozás
MOZI
• Vajda Judit: Kéjjel-nappal
• Forgács Nóra Kinga: Szívrablók
• Vörös Adél: Nagyfiúk
• Zalán Márk: Levelek Júliának
• Sepsi László: A Szupercsapat
• Roboz Gábor: Az utolsó léghajlító
KRITIKA
• Baski Sándor: A kilencedik légió
MOZI
• Barkóczi Janka: Bűn és büntetlenség
DVD
• Pápai Zsolt: Halálos tézis
• Sepsi László: Marsbéli krónikák I–III.
• Alföldi Nóra: Két kopper
• Varró Attila: Gyilkosok szentélye

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Giuseppe De Santis

Csantavéri Júlia

 

Két évtizednyi csendet véglegesített Giuseppe De Santis halála. Az olasz neorealizmus csak Zavattinivel összevethető Don Quijotéja, a Tragikus hajsza, a Róma, 11 óra rendezője ennyi ideje nem állt a kamera mögé. A 60-as 70-es években készített filmjeinek kudarca elkedvetlenítette, úgy érezte, nincs szükség rá ebben az elpolgáriasult reklám- és pénzszagú világban.

Kritikusként, az új, valóságközeli filmezés elméleti megalapozójaként kezdte a Cinema ma már legendássá vált hasábjain, amellyel kapcsolatban gyakran elfeledkezünk arról, hogy a lapgazda a Duce fia, a dicsőséges afrikai hadjárat hőse, Vittorio Mussolini volt. De Santis írásaiban, pontos, érzékeny, ma is érvényes kritikáiban talán a legsokoldalúbban, de bizonyosan a legérzékletesebben fogalmazta meg az igényt a közvetlenség megteremtésére, a tájak és a bennük élő emberek hétköznapjainak mint drámai valóságnak a felfedezésére. Az ő akkori írásait és visszaemlékezéseit olvasva megsejthetünk valamit abból az izgalommal, szeretettel és reménnyel teli légkörből, amelyben a neorealizmus született. Visconti Megszállottságának asszisztenseként is ő alakította ki a „háttereket”, a környezetnek azt a bonyolult hálóját, amelybe a főszereplők tragédiája visszahullik.

Az érzéki atmoszférateremtést aztán már saját filmjében, a Róma, 11 órában vitte tökélyre. A déli férfi minden nőimádatát belekomponálta a szegény kis római lányok történetébe, akik alatt leszakad a háború nyomait még magán viselő ódon lépcsőház, miközben tömegesen várakoznak egyetlen betöltendő állásra. A kor legvonzóbb ifjú színésznői, Lucia Bosé, Clara Del Poggio, Delia Scala és névtelen római szépségek nevetnek vagy sírnak, tülekednek, veszekszenek vagy csókolóznak érzéki ragyogásukkal ellenpontozva a történet keserűségét. Ez a szenvedélyes életszeretet különböztette meg őt a társaitól, meg az a különleges képesség, hogy meglátta az egyes és a közös, a közeli és tágas dinamikáját, ami a háború szorításában és az első békeévek reményei idején még megfogható erkölcsi kapaszkodónak is látszott. Legszikárabb, legkeserűbb filmjében, a Tragikus hajszában is ez kapcsolja össze a szerelmeseket, a banditákat meg a falu népét, gyönyörű közeliek és lassan kibomló totálok crescendójával.

Azt gondolom, makacs ember lehetett. Az illúziók szétfoszlása után – s ez bizonyára saját magára is vonatkozott – nem volt kedve beállni a sorba. Megelégedett egy régi pillanat emlékével.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1478