MozipestBeszélgetés Almási TamássalRepedések – Budapesti etűdökSipos Júlia
A DocNomads filmes kurzus külföldi hallgatói Budapestről készítettek kétperces etűdöket. A DocNomads
Európában egyedülálló filmes művészeti képzés, amely három rangos európai
egyetem együttműködésével jött létre. Különlegessége, hogy a
dokumentumfilm-rendező mesterszakos hallgatók szemeszterenként vándorolnak az
iskolák között, így tanulmányaikat – összehangolt tanterv alapján – Lisszabonban, Budapesten és Brüsszelben végzik. A négy féléves
képzés nyelve angol és az Erasmus Mundus mesterképzés márkanevet viseli. Az
Európai Közösség által támogatott program hazai vezetője Almási Tamás
filmrendező.
*
Hogyan
született a Budapesti etűdök téma ötlete
vizsgafeladatként a diákok számára?
A magyar szemeszter programját mi dolgoztuk ki, Kékesi Attila
tanártársammal, ahol sok más gyakorlat
mellett, etűdkészítést adtunk feladatnak és ennek Budapest lett a témája.
Nagyobb témaköröket felölelő, általános fejezet-címeket találtunk ki, amikből
ők választhattak. Mivel az etűd eleve zenére készült kép, ezért a nálunk tanító
Tallér Zsófia zeneszerző, zenetanárral megbeszélve, az ő hallgatói szereztek
zenét az olyan általános témákhoz, mint például Budapest ébred, Budapest és az
ifjúság, Budapest és a szórakozás, a ritmus, a közlekedés, a szerelem… végül is
olyan 2 perc 20 mp-es zeneművek születtek, amelyekből a diákok válogattak.
Egy friss szem mindig
többet fedez fel egy városból, mint aki 30 éve itt lakik, mi is olyat látunk
meg másutt, amit a helybéliek ott nem találnak fontosnak.
Ez a 23 hallgató, aki
most nálunk tanul, a Fülöp-szigetektől Ecuadorig bezárólag a világ 21
országából jött. A budapesti szemeszter idén tavasszal zajlott, a kurzus
februártól júniusig tartott, ezt a forgatási feladatot már az elején kiadtuk.
Ráadásul párban forgatnak, és már az is izgalmas volt, hogy egy fülöp-szigeteki
és egy kínai pár milyen zenét választ, mit tart fontosnak, mit lát meg
Budapestből. Meghallgatták a zenéket, kiválasztották, és ennek alapján
forgattak.
Manapság egyre több a városmarketing kisfilm, a pár perces
akciófilm, amik felkerülnek a YouTube-ra, az ugrókötelező világbajnoknő
filmjétől a magyar származású amerikai srác filmjéig. Fontos helyszínek,
szubjektív látásmód és helyszínválasztás… ez az etűdsor is ilyesmi, nem?
Vannak nagyon jól
sikerült munkák és néhány kevésbé sikerült etűd is. Végignézve ezeket az
etűdöket azt gondoltuk, hogy a művészi értékük és a tartalmuk alapján érdekelhetik
Budapestet is, a főváros vezetését is. Ennek az anyagi támogatását meg is
beszéltük, és szerződés is született róla.
Egy mexikói fiú egy
portugál lánnyal párban a budapesti utcákról készült makro felvételekből, az
utcák repedéseiből komponálta meg a filmet és a legeslegvégén felbukkan egy
homályban mozgó alak. Az egésznek grafikai, képzőművészeti értéke van. Egy
másik példa, a diktatúrák hangjainak zenei montázsára vágott képek, budapesti
helyszínek, ahogyan a turisták találkoznak ezekkel. A 11 film önmagában fél
óra, és ha ehhez kapunk támogatást, akkor a többi évfolyammal is megcsinálnánk
a budapesti etűdöket. Ez nagyon sok filmet jelentene, és ebből már összeállna
egy hihetetlenül izgalmas, akár 60 perces anyag.
Engem ez izgatott az
egész képzésben. Ez a különböző kultúrákból és társadalmi szokásokból jövő, más
történelemmel és múlttal, más tolerancia határral rendelkező emberek hogyan
lesznek képesek együtt dolgozni, kooperálni. Van egy tárgyunk, ahol ez a
leginkább előjön, Etika a dokumentumfilmben. Levetítünk egy vagy két filmet, a
hallgató megnézi és ír róla valamit, amit elküld a többieknek, és ezt azután
körbeülve megvitatjuk. Mondjuk egy Leni Riefenstahl, vagy Michael Moore film,
és ilyenkor előjön minden különbség. Én a körben vagyok, ahol megszólalási
jogom van, de befolyásolni nem lehet a megszólalót, hogyan látja ezeket egy
finn vagy egy libanoni, vagy pakisztáni diák…
Egy város-etűd film készítése során is előjönnek ezek a
különbségek?
Igen és az egyéni,
kilencperces vizsgafilmjüket is ezek a kis etűdök alapozták meg. Nagyon
szerették ezt csinálni, és ha a városvezetés előrelátó, akkor ezekben az
etűdökben ötéves perspektívában lehetne látni a város fejlődését vagy
agóniáját, 2012-2018-ig egy soktucat film dokumentálná a város változását.
A te filmjeiben mennyire jelenik meg Budapest?
Egy ideig külsősként
dolgoztam a Magyar Televízió budapesti regionális szerkesztőségének, így egy
csomó, ott készült filmemben közvetlenül megjelent Budapest, mint téma. Itt
például forgattam az aluljárókról, az utcazenészekről. A város mindig beszél
arról is, hogy mi, a lakói milyenek vagyunk. Hogy vannak-e köztereink, ahol
leülhetünk egymással beszélgetni. Ez önmagában megszabja az emberi
kapcsolatokat is. Erről persze beszél az urbanisztika meg a szociológia is. Én
Szabó István mellett voltam asszisztens a Tűzoltó
utca 25-ben és akkor tanított meg Romvári József, aki a díszlettervezője
volt, hogy felemelt fejjel járjunk és fölfelé is nézzünk, ahol az épületek
ornamentikáját is láthatjuk. Azóta nézem a díszeket. Szabó Pistának
köszönhetően a nyolcadik, kilencedik kerületet betéve ismerem.
Azután már nálam is
megjelenik a város, mint a tér és társadalom összekapcsolódása. Ilyen például
az Alagsor című filmem (2000, író,
rendező, producer) a rákospalotai kistinédzserekről, akik lemenekülnek a
lakótelepi pincébe és ott szocializálódnak. És akkor nem beszéltünk a Ballagásról, ami az első játékfilmem
volt, és elképesztő most megnézni, ahogy a lázadó diákok végigfutják Budapestet
(ez a filmben egy 3 perces montázs). A film 1980-ban forgott, 81-ben mutatták
be és gyakorlatilag nem ismernénk rá, nincs egy helyszín, ami ne alakult volna
át. Futnak Kőbányán a metróállomás fölött átívelő felüljárón. Akkor még ott
látjuk az ultramodernnek számító sárga és piros ablakokat, ahol most a KÖKI
bevásárlóközpont van.
De mondok egy másik
példát. A Duna-parton lakom, és amikor a 80-as években kinéztem az ablakon, ha
megjelent egy kutyasétáltató, azonnal ott volt a kutyapiszok is. Most ha
kinézel, ezen a részen, az Újpesti rakpart, Pozsonyi út, Katona József utcai
részen, ez nincs, gyakorlatilag megszűnt, a kutyás társadalom is felháborodik,
ha ilyesmit lát.
Egy másik példa, a 90-es
évek elejéről. A házunk előtt megállt egy fehér Mercedes, egy cabrió, két óriás
snauzer ült hátul, kiszállt egy pasi, benyomta a villogót, kivette a két
kutyát, elvégezték a dolgukat, mielőtt visszatette őket az autóba gondosan
letörölte a lábukat. Ezt ma már nem nagyon látom. Én sokat fotózom és egy csomó
képem van, és nem ismerek rá a városra. Napról napra, óráról órára változik.
Nem minősítem, csak rögzítem a változást, mint tényt.
Téged az érdekel, hogy miről beszél a tér, az utca, a pince, mit
mond rólunk, akik ezekben a terekben lakunk.
Ha belegondolsz, hogy
mit látott a Hősök tere… vagy mit láttak az Üllői úti fák… Volt egy ilyen
tervem régen, de ezek mind óriási témák, és az a típusú dokumentumfilm, amit én
szeretek, nem pontosan ez. Egy diákom forgat ilyet, mit látott egy lakás… de ez
majdnem a Szabó Pista filmje, a Tűzoltó
utca 25.
Én annyi filmben
dolgoztam, hogy Budapest tele van forgatási emlékeimmel. Huszonvalahány filmben
voltam rendező-asszisztens, gyakornok, azután én is elkezdtem forgatni, szóval
millió emlékem van.
A Múzeum körúton, a
Bródy Sándor utca sarkán van a Múzeum Kávéház. Fábri Zoltánnal, amikor a Befejezetlen mondatban munkatársa
voltam, ott volt egy nagy tükör a falon, ami el volt repedve. Amikor bementünk,
akkor Fábri megállt és mondta, hogy „el van repedve, de kár…” és utána
visszafordult, hogy „… lehet, hogy ez jó. „
Nem felejtem el ezt a
háromméteres tükröt a falon. Azóta persze kicserélték.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 929 átlag: 5.55 |
 |
|
