KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/november
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szupergettósítás Kultúrtévé
FINCHER ÉS A FACEBOOK
• Baski Sándor: Netpolgár A közösségi háló
NŐI SZEMMEL
• Hungler Tímea: A kamera neme Női tekintet
• Kovács Kata: Az apa árnyéka Úl raj: Sofia Coppola
• Alföldi Nóra: Ösztrogén, vagy valami hasonló Angelina Jolie
PERZSA NŐK
• Iványi Zsófia: Kőzáporban Női sorsok Perzsiában
• Barkóczi Janka: Perzsa kertek Beszélgetés Shirin Neshattal, Shoja Azarival és Tóth Orsival
A HELY SZELLEME
• Roboz Gábor: A legszűkebb kelepce Klausztrofób thrillerek
• Varró Attila: A törlesztés démonai Kísértetházak
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Túlélni az életet Velence
KÉPMESTEREK
• Rédey Soma: Fény a falon Beszélgetés Tóth Jánossal
IVAN PASSER
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje – 2. rész
FILMISKOLA
• Pápai Zsolt: Serpenyő és puska Hangnemváltás és kevert hangnem
• Varga Zoltán: Életút-kereszteződések Párhuzamos elbeszélések
KRITIKA
• Csillag Márton: Viccen belül Egy komoly ember
• Gorácz Anikó: Sorskönyv Szekeres Csaba: Örvény
FILM / REGÉNY
• Nevelős Zoltán: Egy zárkózott angol úr Martin Booth: Az amerikai
• Kovács Marcell: Rózsaszín szorongás Az amerikai
MOZI
• Varró Attila: Szerelmi bűnök
• Pápai Zsolt: Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik
• Vajda Judit: A lány aki tűzzel játszott
• Kolozsi László: Ünnepek után
• Baski Sándor: Nömadak Tx
• Szabó Noémi: Babák – Az első év
• Tüske Zsuzsanna: Ízek, imák, szerelmek
• Vörös Adél: Sejtcserés támadás
• Forgács Nóra Kinga: Képzelt szerelmek
• Lovas Anna: Őrzők legendája
• Parádi Orsolya: Gru
• Sepsi László: Alfa és Omega
• Alföldi Nóra: Dobogó kövek
DVD
• Varró Attila: Vörös szikla
• Géczi Zoltán: A nyakörv
• Sepsi László: Végrehajtók
• Pápai Zsolt: Láncra vert igazság
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média-tükör

John Oliver híradója

A tudás hatalom

Pernecker Dávid

A pengeéles Last Week Tonight a kortárs televíziózás legfontosabb szatirikus hírkomédiája.

A jó komédia és a jó újságírás között van egy alig észlelhető kapcsolódási pont, melyet az elmúlt évek-évtizedek folyamán egyetlen szatirikus híradó sem tudott olyan pontosan beazonosítani – és kiaknázni – mint a Last Week Tonight with John Oliver (ami a keresztségben a kellemetlen John Oliver-show az elmúlt hét híreiről címet kapta). A szatíra és a zsurnalizmus egyaránt feltár, rávilágítanak a homályban maradt részletekre, felkavarják a leülepedett közhelyeket és előítéleteket. John Oliver hatalmas sikerű vasárnap esti műsora úgy olvasztja össze az oknyomozó publicisztikák, a politikai- és közéleti szatírák szellemét, hogy közben felforgató módon definiálja újra a Saturday Night Live parodisztikus híradó-jelenetei nyomán szárnyakra kapott szatirikus hírműsorok műfaját, melyet napjainkban Jon Stewart (Oliver a The Daily Show írója és rövid ideig műsorvezetője volt) és Stephen Colbert (The Colbert Report) tettek igazán népszerűvé. Míg az Államok kedvenc vasárnap esti szkeccs-komédiájának hírparódiái a kezdetektől napjainkig azokból űznek gúnyt, akik a híreket olvassák, addig Stewart és Colbert keménykezű humora a hírmédia felületességére sújt le. A Comedy Centralon naponta jelentkező Stewart és Colbert azonban az évek során végleg bezuhantak a kiszámíthatóság csapdájába – mert hát a Fox News és a CNN híradásából nem nehéz viccet csinálni. Ezzel szemben az HBO kreatív szabadságát élvező Oliver merész perspektívaváltással mindezt el tudja kerülni. Stewart és Colbert komikusi tehetségüknek rendelik alá az általuk földbe döngölt híreket és híradásokat. A New Yorkban élő brit komikus viszont nem a hírmédia suta prezentációjára hegyezi ki műsorát, hanem magukra a hírekre. Nem játszik rá liberális szócsőszerepekre, mint Stewart, és nem parodizál konzervatív hírmondókat, mint Colbert. Egyszerűen csak csodálkozva tekint az emberi hülyeség ezer arcába. Nem fél kifejteni, hogy mégis mi zavarja az amerikai börtönhelyzet reménytelenségében, az „internet semlegességének” kusza problémájában, hogy kik állnak az ugandai homoszexuálisok meggyilkolásának hátterében, hogy miért fontosak az indiai választások, és nem retten formabontó, informatív és fergetegesen vicces interjúszituációban szétboncolni a Snowden-ügy rejtélyeit.

Mivel senki nem szeret fél órán át egy műsorvezető arcába bámulni, a néha már megterhelően alapos híranalíziseket reklámok helyett humoros villám-montázsok törik meg, melyekből kiderül, hogy mekkora pokol a betelefonálós műsorok vezetése vagy, hogy miként tesznek fel rávezető kérdéseket a híres 60 Minutes kamu-oknyomozó riporterei. Pihentető és üdítő blokkok ezek, de soha nem feledtetik a lényeget. Azt, hogy a műsorvezető hetente egyszer, elődei napi híréhségétől mentesülve, tokától bokáig bele tud mászni abba, ami igazán számít. Oliver szatírája igazi szatíra. Felbolygatott témáiról mindig állít valamit, egyszerre véresen elmarasztaló és mégis hátborzongatóan konstruktív kommentárja mellett pedig pengeéles érveivel és egy raklapnyi kutatás eredményével áll ki. Ha pedig esetleg egy-egy epizódban már-már túl sokat tudunk meg gyomorforgató rohadékságokról, ne lepődjünk meg, ha közben Steve Buscemi beköszön, és elkezd sztepptáncolni. Oliver mindig lényeges történéseket bont le sodró tempóban, súlyos végkövetkeztetéseit csontig hatoló viccekkel építi fel, de célja a gúnyos felhangok mögött is nemes. Amellett, hogy saját harminc percén túlnyúlva folyamatos internetes gerilla-akciókra buzdítja nézőit (Sepp Blatter lemondásában is lehetett szerepe), példaértékű sakk-mattot ad a közmédia szerkezeti- és tartalmi toposzainak, arra is rá tud világítani, hogy a felpuhult hírszatíra zsánerében több van ledorongolásnál és kinevettetésnél. Ez a többlet pedig az, amiért a Last Week Tonight a kortárs televíziózás legfontosabb kezdeményezése. Ugyanis nincs annál felemelőbb élmény, mint úgy nevetni az evilági aljasság permutációin, hogy közben az ellenállás egyetlen eszközét is kezünkbe adják. Ez pedig nem más, mint a tudás, ami ugye hatalom.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 17-18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12330