KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/november
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szupergettósítás Kultúrtévé
FINCHER ÉS A FACEBOOK
• Baski Sándor: Netpolgár A közösségi háló
NŐI SZEMMEL
• Hungler Tímea: A kamera neme Női tekintet
• Kovács Kata: Az apa árnyéka Úl raj: Sofia Coppola
• Alföldi Nóra: Ösztrogén, vagy valami hasonló Angelina Jolie
PERZSA NŐK
• Iványi Zsófia: Kőzáporban Női sorsok Perzsiában
• Barkóczi Janka: Perzsa kertek Beszélgetés Shirin Neshattal, Shoja Azarival és Tóth Orsival
A HELY SZELLEME
• Roboz Gábor: A legszűkebb kelepce Klausztrofób thrillerek
• Varró Attila: A törlesztés démonai Kísértetházak
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Túlélni az életet Velence
KÉPMESTEREK
• Rédey Soma: Fény a falon Beszélgetés Tóth Jánossal
IVAN PASSER
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje – 2. rész
FILMISKOLA
• Pápai Zsolt: Serpenyő és puska Hangnemváltás és kevert hangnem
• Varga Zoltán: Életút-kereszteződések Párhuzamos elbeszélések
KRITIKA
• Csillag Márton: Viccen belül Egy komoly ember
• Gorácz Anikó: Sorskönyv Szekeres Csaba: Örvény
FILM / REGÉNY
• Nevelős Zoltán: Egy zárkózott angol úr Martin Booth: Az amerikai
• Kovács Marcell: Rózsaszín szorongás Az amerikai
MOZI
• Varró Attila: Szerelmi bűnök
• Pápai Zsolt: Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik
• Vajda Judit: A lány aki tűzzel játszott
• Kolozsi László: Ünnepek után
• Baski Sándor: Nömadak Tx
• Szabó Noémi: Babák – Az első év
• Tüske Zsuzsanna: Ízek, imák, szerelmek
• Vörös Adél: Sejtcserés támadás
• Forgács Nóra Kinga: Képzelt szerelmek
• Lovas Anna: Őrzők legendája
• Parádi Orsolya: Gru
• Sepsi László: Alfa és Omega
• Alföldi Nóra: Dobogó kövek
DVD
• Varró Attila: Vörös szikla
• Géczi Zoltán: A nyakörv
• Sepsi László: Végrehajtók
• Pápai Zsolt: Láncra vert igazság
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Retrospektív

Faust, 1926

Szerződés a ripaccsal

Ardai Zoltán

Amerikában sokaknak tetszett a Faust-mozi. Német legenda! Sötétes motívumok, vaskos XVI. századi fóliánsból. Murnau műve nagyvárosi krimi-szerződés az ördöggel.

Siegfried Kracauer írja a weimari köztársaság idején: „a kor németjeit nem nagyon érdekelték a fausti problémák”. Így volt ez? A kor németjei közt ott hirdette a magáét Oswald Spengler, a faustiság tematikájának káprázatosan attraktív megszállottja is, nem mondhatni, hogy visszhangtalanul. Ámde Spenglert a húszas évek derekán csakugyan bizonyos visszahúzódásra bírta „Weimar”. A szenvedélyes világmagyarázó belátta, hogy a súlyosabb hatás érdekében újra kell kezdenie – mégpedig most már az őshordáktól kiindulva – nézetei kifejtését az emberfajzat változatairól és sorsáról. Kutatásokba merült, hogy utólagos támasztékot alkothasson A Nyugat alkonyához, az ősidők tárgyalásával. Szóval őskérdések. Urfragen! Ez ugyebár már kevésbé megviccelhető szó, mint az Untergang, az Urfragentől lehellet megszegik, nehéz, nagy szarukarom ez torkunkon, mely alatt színt kell vallani. Tulajdonítunk-e máig érő jelentőséget (és ha igen, mifélét) az évezredek hosszú sorával ezelőtti horda- és törzsközi viszonyok különleges agresszivitásának, vagyis azoknak az (állatvilágtól elütő) esztelenkedéseknek, amelyeket éppen a leginkább eszesedő földi lény akkor még igen naiv módon kultivált? Vagy, ha legrégebbi, képes beszédű könyveinkhez fordulunk: vajon Ádám és Éva nem formáztak-e együttesen máris valamely alap-Faust-alakot? Szelleme az érdeklődésnek, szelleme a kételynek, a tagadásnak vajh elérhetett volna-e náluk valamit, ha semmiféle hiányérzet nem rejtőzött volna bennük? Ettek, üldögéltek, paradicsomi lombok közt, de éltek ott egyebek is, bogárkák például. Így legyen, örökkön-örökké? Ők miért nem termettek szintúgy bogárkáknak, ha „ez minden”, és az égvilágon semmi poén nincsen?

Az Urfragen, mélytengeri szörny, Spenglerbe is belefojtotta a szuszt, a nagy vállalás nyomán csak néhány sovány, zavaros résztanulmány tellett ki tőle. De mit is állíthatott volna? Hogy a Haladás, vagy annak képzete elpusztítja a számunkra élhető világot? Ez nem mondanivaló, hisz ugyan mért nem mindegy ez, ha a világ értéktelen. Vagy talán épp az Értékeket védjük a dögvészes Haladás ellenében? Bizarr álláspont, minthogy maga az érték jelensége fejlemény, haladásmanifesztáció. A merő láva számára nem létezett érték. Vagy netán úgy helyes tagadnunk a Haladást, hogy emez haladáslendülethez állunk büszke csörömpöléssel, szemben amazzal, merthogy emez aztán tyű, de jóváteszi a világot? És ki csörömpöljön legelöl: a Rusz vagy Teutonia?

Spengler hangja elvékonyult, így Weimar népe egyszerűen kibújhatott az Urfragen alól. Egyelőre. Weimar nagyjai sem tettek másként. Elképesztő adalék, hogy a korai rendezői film egyik német zsenije, F. W. Murnau éppen Faust című, 1926-os némafilmjében fordult el menekülésszerűen „a fausti kérdésektől” (egyébként közvetlenül azelőtt, hogy Hollywoodba távozott volna, a Foxhoz). A Nosferatu után néhány évvel egy ilyen FaustNemcsak a goetheivel nem áll szellemi kapcsolatban (a németeknél ez okból kísérte enyhe sértettség illetve legyintő unalom), hanem Spengler gótikamániás főművével sem ( a franciák inkább emiatt fintorogtak és nyihogtak Murnau új munkáján; Spengler azért csak-csak rájuk tudott ijeszteni, az Untergang németségét respektálni kellett). Az USA-ban viszont sokaknak nagyon tetszett a Faust-mozi. Német legenda! Sötétes motívumok, a vaskos 16. századi fóliánsból kiemelgetve, ugyanakkor nagyvárosi-krimis beütésű szerződés az ördöggel! Miért ezen szerződés? Hát mert a poszeidóni szakállú, nagygógyis alkimista ráérez, hogy jó lenne azért megint megnyalni egy kis pipihúst, mitagadás. (A megifjult Faust már végképp minősíthetetlen ugrifüles a filmen, innentől a művet egyértelműen a digi-dagi Mefisztó-figura uralja, akit Emil Jannings a korabeli normák szerint is túljátszik.) És végül : ahogyan a felhős mennyből előremeg a „Liebe”-felirat, melytől Mephisto megtántorul! (Faust isteni szikrát hordozott, így hát mégiscsak megszerette Gretchent.) Szuperprodukció! A mű tartalmaz egy filmtörténeti jelentőségű, nagyszabású makett-jelenetet is, amelyben a vicces démon és az álember közös repülése jeleníttetik meg Némethon párázó tájai fölött.

Jó Faust-filmet 1945 után – érthető – még úgysem készített senki. Senki, ©vankmajeren kívül. Ahol ő forgatott, valahogyan megmaradt még udvarok mélyén, némely pincékben, háztöveknél valami levegő ehhez. A Moldvának mélye sziklákat elhordott, és temettek Prágában császárt is már.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/05 17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=857