KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/december
PASOLINI / ANTONIONI
• Csantavéri Júlia: Ártatlanok Madarak és ragadozó madarak
• Pintér Judit: Botrányos őszinteség Nico Naldini: Pasolini élete
• Tornai Szabolcs: A meglepetés lépcsőfokai Antonioni filozófiája
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
TRANSZHUMÁN JÖVŐ
• Kömlődi Ferenc: Utak Utópiába Transzhumanista kultúra
• Géczi Zoltán: A Prométheusz-vádirat Transzhumán manga/anime
ARTHUR PENN
• Pápai Zsolt: Hollywood Kis Nagy Embere Arthur Penn
EXPLOITATION
• Baski Sándor: A kacsintás esztétikája
• Varró Attila: Térhódítás Exploitation és 3D
ANGOLSZÁSZ KÉPREGÉNY
• Kovács Marcell: A kolosszusok árnyékában Új amerikai képregényfilmek
• Sepsi László: A pusztulás képkockái Stephen King képregényen
PASOLINI / ANTONIONI
• Dobai Péter: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
• Pintér Judit: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
• Szkárosi Endre: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
ANGOLSZÁSZ KÉPREGÉNY
• Klág Dávid: A középszer ellen Scott Pilgrim a világ ellen
MAGYAR MŰHELY
• Varga Balázs: Tetten ért képek Új politikai dokumentumfilmek
• Gorácz Anikó: Szabadság tér Mindszenty-filmek
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Dalolva szép a tévé Zenei tehetségkutatók
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: És megteremté a Nőt Martin Munkácsi-kiállítás
KÖNYV
• Gyenge Zsolt: Román hullámlovasok Gorácz Anikó: Forradalmárok
• Szabó Ádám: Új utakon Fejezetek a brit film történetéből
MOZI
• Gyenge Zsolt: Menedék
• Fekete Tamás: Száguldó bomba
• Zalán Márk: Érzéki csalódás
• Sepsi László: Ördög
• Forgács Nóra Kinga: Sporthorgászat
• Baski Sándor: Call Girl
• Kolozsi László: Gyermekeim apja
• Vajda Judit: Szerelmes lettem
• Roboz Gábor: Megaagy
• Alföldi Nóra: Könnyű nőcske
• Vörös Adél: Ilyen az élet
• Varró Attila: Már megint te
DVD
• Gelencsér Gábor: Fotográfia
• Czirják Pál: Aranyember-gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Kisvárosi rock’n’roll
• Alföldi Nóra: W.
• Martsa András: Bobby

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szárnyas fejvadász

Nagy Zsolt

 

A sors különös szeszélye folytán csokorba kötve érkeztek el hozzánk egy olyan új irányzat filmjei, melyek a nyolcvanas években egyre jelentősebb részt foglalnak el a világ filmtermésében. A jövőidejű kalandfilmek mind népesebb családjáról van szó, azokról a művekről, melyek egyes – kifulladni látszó – tömegfilmműfajokat próbálnak oly módon új tartalmakkal megtölteni és feléleszteni, hogy a történetet a (közeli) jövőbe helyezik. Noha a tudomány és a képzelet jelentős szerepet kapnak, mégsem science-fiction filmekről van szó: a Mad Max-széria az erőszakfilm sajátosságait, a Nyolcadik utas: a halál (Scott előző alkotása) és A bolygó neve: halála, horror, a Terminator vagy a Blade Runner (ez a Szárnyas fejvadász eredeti címe) pedig a zsarufilm jellegzetességeit hordozza magán. Ami közös: a „posztmodernitás” és a jövőidejűség. Továbbá a pazar kivitelezés, a lenyűgöző látványvilág. És ami még fontosabb: egy alapvetően technicista szemléletmód, a Gép tökéletességébe, tévedhetetlenségébe vetett vakhit, a természetet leigázó és mesterségesen újrateremtő ember diadalának hirdetése. Ám éppen ezzel a győzelemmel vannak olykor bajok, működésbe lép a Frankenstein-szindróma, a Teremtmény önálló életre kel és az Alkotó ellen fordul. Létének értelmét kezdi keresni, annak meghosszabbítására tör.

Ezen a ponton emelkedik ki a Blade Runner a többi hasonló film közül, mert noha a tét a régi „élni és meghalni Los Angelesben” – a film másról és többről (is) szeretne szólni: honnan jöttünk, hová megyünk, kik vagyunk. Nehéz a feladat, amelynek a rendező nem mindig tud eleget tenni, a szokatlan ötvözet néha elemeire hullik szét. Marion Brandónak mint Missouri fejvadásznak nem voltak aggályai, gondolkodás nélkül, cinikusan végezte „munkáját”. Harrison Ford – egy színész- és filmnemzedékkel később – a XIX. század helyett a XXI. században bolyongva, magányos fejvadászként erkölcsi fenntartásaival is küzd. Már a feladatot – a távoli világűrből a Földre titokban visszaszökött Nexus–6 márkájú replikánsok végleges semlegesítését – sem akarja elvállalni. A dolog még nehezebbé válik, amikor ezek egyike segít neki társai ellen, sőt, mint „nő” is felkelti figyelmét. Különös, veszélyes „nexus”. Még veszélyesebb feladat a többi „meghibásodott” emberhasonmás megtalálása és azonosítása abban a nagyvárosi dzsungelben, ahol állandó eső öntözi a felhőkarcolók tövében bábeli nyelvzavarban tolongó tömeget, a Földről való kitelepülést propagáló rekláműrhajók villódzásaitól kísértetiesen megvilágított emberbolyt. Veszélyes, mert a replikánsok – mint a horrorfilmek különféle szörnyei – jellegüknél fogva vitálisak, sőt, erősebbek az őket alkotó embernél. Ezenfelül elkeseredettek és kegyetlenek a velük végeztetett rabszolgamunka, „életük” rövid és tartalmatlan mivolta miatt. Amikor Teremtőjük, a főgenetikus megtagadja tőlük létük meghosszabbítását, vezetőjük vele is végez. Felfeslik a mítosz szövete, a tékozló Fiú nem tér meg, hanem megöli Apját. Annak ellenére, hogy ezzel önmagát is pusztulásra ítéli. Az obligát „végső párviadal” során, halála előtt váratlan gesztussal – látszólag minden logika nélkül – mégis megmenti a legyőzött fejvadász életét, így az replikáns kedvesével kiszabadulhat a fojtogató városból és a – filmben először felbukkanó – természet oltalmába menekülhet. Az „androidok lázadása” kapcsán – mely tükröt tartott elé –, rádöbben saját kiszolgáltatottságára és arra, hogy őt épp úgy magasabb erők manipulálták, mint az általa elpusztított replikánsokat. Az áldozat után a gyilkos is szembesülni kénytelen az elmúlás gondolatával, saját végességének tudatával, azzal, hogy élete vegetálás, a vérre menő kalandok ellenére üres tengődés. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy egyszer s mindenkorra letett „szakmája” gyakorlásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4989