KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/február
FILM / SZÍNHÁZ
• Gelencsér Gábor: Filmszínpad Mozi a színházban
• Muhi Klára: A hazug nagymama meg a többiek Apacsok
VARGAS LLOSA
• Ardai Zoltán: Buja, kényes, hideg Mario Vargas Llosa-adaptációk
BUNUEL
• Szabó Z. Pál: „Az aranykor” mítosza Dalí és Buñuel kapcsolata
• Tornai Szabolcs: Szürrealista előgyakorlatok az éberséghez Luis Buñuel
JOHN WAYNE
• Varga Dénes: A vadnyugat hercege John Wayne és a hatvanas évek
• Nevelős Zoltán: Karakán emberek A félszemű
ARONOFSKY
• Szabó Ádám: Őrjítő vágy Darren Aronofsky
• Kovács Kata: Pszichobalett Fekete hattyú
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Kétdimenziós manőverek Anilogue
• Margitházi Beja: Animáció, nem imitáció Sylvain Chomet: Az illuzionista
TELEVÍZÓ
• Sepsi László: A bennem élő gyilkos Dexter-sorozat
• Kemenes Tamás: Alpári unalom Való Világ 4.
• Deák Dániel: Veszteni tudni kell 40 milliós játszma
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Titkok, hazugságok Torino
KÖNYV
• Vincze Teréz: Láttatni a láthatatlant Marc Vernet: A hiány alakzatai
• Harmat György: Iskola a papíron Kelecsényi László: Álmodozók és megszállottak
KRITIKA
• Báron György: Téli mese A vágyakozás napjai
• Gorácz Anikó: A kripli Miklauzic Bence: Éji séták és éji alakok
• Vajda Judit: Csernobil és Isaura Az ügynökök a Paradicsomba mennek
MOZI
• Baski Sándor: Emberek és istenek
• Schreiber András: Három majom
• Vincze Teréz: A király beszéde
• Vajda Judit: Egy jobb világ
• Forgács Nóra Kinga: Szerelem, pasta, tenger
• Tüske Zsuzsanna: Az utazó
• Alföldi Nóra: New York I Love You
• Sepsi László: Párizsból szeretettel
• Vörös Adél: A dilemma
• Kovács Marcell: Zöld Darázs
• Csillag Márton: Gulliver utazásai
• Varró Attila: Boszorkányvadászat
• Pápai Zsolt: Követés
• Czirják Pál: Sodrásban
• Alföldi Nóra: Felhangolva
• Tosoki Gyula: Az élők és a holtak
DVD
• Martsa András: Pedig olyan csendes ember volt…
MOZI
• Kovács Marcell: Inferno – Pokol
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Giuseppe De Santis

Csantavéri Júlia

 

Két évtizednyi csendet véglegesített Giuseppe De Santis halála. Az olasz neorealizmus csak Zavattinivel összevethető Don Quijotéja, a Tragikus hajsza, a Róma, 11 óra rendezője ennyi ideje nem állt a kamera mögé. A 60-as 70-es években készített filmjeinek kudarca elkedvetlenítette, úgy érezte, nincs szükség rá ebben az elpolgáriasult reklám- és pénzszagú világban.

Kritikusként, az új, valóságközeli filmezés elméleti megalapozójaként kezdte a Cinema ma már legendássá vált hasábjain, amellyel kapcsolatban gyakran elfeledkezünk arról, hogy a lapgazda a Duce fia, a dicsőséges afrikai hadjárat hőse, Vittorio Mussolini volt. De Santis írásaiban, pontos, érzékeny, ma is érvényes kritikáiban talán a legsokoldalúbban, de bizonyosan a legérzékletesebben fogalmazta meg az igényt a közvetlenség megteremtésére, a tájak és a bennük élő emberek hétköznapjainak mint drámai valóságnak a felfedezésére. Az ő akkori írásait és visszaemlékezéseit olvasva megsejthetünk valamit abból az izgalommal, szeretettel és reménnyel teli légkörből, amelyben a neorealizmus született. Visconti Megszállottságának asszisztenseként is ő alakította ki a „háttereket”, a környezetnek azt a bonyolult hálóját, amelybe a főszereplők tragédiája visszahullik.

Az érzéki atmoszférateremtést aztán már saját filmjében, a Róma, 11 órában vitte tökélyre. A déli férfi minden nőimádatát belekomponálta a szegény kis római lányok történetébe, akik alatt leszakad a háború nyomait még magán viselő ódon lépcsőház, miközben tömegesen várakoznak egyetlen betöltendő állásra. A kor legvonzóbb ifjú színésznői, Lucia Bosé, Clara Del Poggio, Delia Scala és névtelen római szépségek nevetnek vagy sírnak, tülekednek, veszekszenek vagy csókolóznak érzéki ragyogásukkal ellenpontozva a történet keserűségét. Ez a szenvedélyes életszeretet különböztette meg őt a társaitól, meg az a különleges képesség, hogy meglátta az egyes és a közös, a közeli és tágas dinamikáját, ami a háború szorításában és az első békeévek reményei idején még megfogható erkölcsi kapaszkodónak is látszott. Legszikárabb, legkeserűbb filmjében, a Tragikus hajszában is ez kapcsolja össze a szerelmeseket, a banditákat meg a falu népét, gyönyörű közeliek és lassan kibomló totálok crescendójával.

Azt gondolom, makacs ember lehetett. Az illúziók szétfoszlása után – s ez bizonyára saját magára is vonatkozott – nem volt kedve beállni a sorba. Megelégedett egy régi pillanat emlékével.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1478