KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/április
ISZLÁM HÁLÓ
• Baski Sándor: Nem lehet kihúzni Arab twitter
DVD
• Tosoki Gyula: Eden Lake – Gyilkos kilátások
• Nagy V. Gergő: A furcsa srác
• Czirják Pál: Ismeri a szandi-mandit?
• Teszár Dávid: Yona, a pingvinek királynője
• Varga Zoltán: Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró
• Pápai Zsolt: A Mephisto-keringő
MOZI
• Alföldi Nóra: A gyerekek jól vannak
• Forgács Nóra Kinga: A HR-menedzser
• Vajda Judit: Kedves szomszéd
• Tüske Zsuzsanna: Hajszál híján úriember
• Sepsi László: Sorsügynökség
• Baski Sándor: A belgrádi fantom
• Pápai Zsolt: Eljő a napunk
• Kovács Kata: Ébredj velünk!
• Kovács Marcell: Ismeretlen férfi
• Parádi Orsolya: Anyát a Marsra
DVD
• Gelencsér Gábor: Az én XX. századom
ALIEN-MOZI
• Sepsi László: Valakik odafent Látogatók az űrből
MAGYAR TABU
• Bori Erzsébet: A velünk élő spicli Magyar ügynökfilmek
TÓTH ÉS TOTH
• Ruprech Dániel: A kétarcú rendező Tóth Endre // André de Toth
ALIEN-MOZI
• Varró Attila: Elidegenedés Testrablók az űrből
• Orosdy Dániel: Figyeld az eget! A sci-fi horror két klasszikusa
KRITIKA
• Kolozsi László: Békaperspektíva A zöld sárkány gyermekei
AUSZTRÁL FILM
• Zalán Márk: A kenguru ugrani készül Ausztrál új hullám
• Szalay Dorottya: A vágy motorja Jane Campion
KRITIKA
• Pálos Máté: Az elcsábított naplója Chloe – A kísértés iskolája
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Empátia és absztrakció Beszélgetés Fillenz Ádám operatőrrel
FILMISKOLA: A ZENE
• Géczi Zoltán: Ördög bújt a partitúrába Alternatív összhangzattan
• Hubay Gergely: A jóltemperált futószalag Így készül a filmzene
MAGYAR TABU
• Barotányi Zoltán: Az ügynök halála és feltámadása Gervai András: Fedőneve: „szocializmus”
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: És mégis mozog Új magyar film
TÓTH ÉS TOTH
• Sólyom András: Kalandtúra ’39 Varsói gyors
AUSZTRÁL FILM
• Szabó Ádám: Kertvárosi holttér David Michod Ausztráliája
ALIEN-MOZI
• Vajda Judit: Twilight Zone Pittacus Lore: A negyedik
ISZLÁM HÁLÓ
• Schreiber András: Perzsa cenzor A Panahi-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MOZI
• Varró Attila: A Föld inváziója – Csata: Los Angeles

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carlito útja

Báron György

Brian De Palmának a hatvanas években Godard és a nouvelle vague volt a példaképe, akárcsak Új-Hollywood minden jelentős alkotójának. A többiekkel együtt De Palma is otthagyta a nouvelle vague vezérlő csillagát, majd újabb példaképet talált magának: az újhullámosok mesterét, Alfred Hitchcockot. S ha Godard nem, Sir Alfred eladhatónak bizonyult Hollywoodban. A tékozló fiúk gyűrűjében De Palma hű örökösnek mutatkozott: Hitchcock halála után ő lett a suspense első számú mestere. Igaz, műveiből hiányzott a Mester angolos visszafogottsága, understatmentje, száraz akasztófahumora. Tombolt az erőszak, patakzott a vér a filmvásznon, csak éppen másképp volt, vagyis olyasvalamit birtokolt, ami igazi hiánycikk a hollywoodi stúdióiparban. Az utóbbi időben azonban elfeledni látszik a gazdag és nagyvonalú örökhagyót. Talán a producerek tömték tele a fejét: „Hagyd az öreget, fiam”, mondták. „Megállsz te a saját lábadon is. Kinek kell ma Hitchcock, suspense, osztott képmező, ilyesmi. Lám, Coppola is milyen önálló, s hogy bejött neki.” Gyönge maffiafilm lett a hűtlenségből, az Aki legyőzte Al Caponét, melynek csak néhány jelenetében villan meg a De Palma-stíl, aztán Vietnam-film, A háború áldozatai, jobb volt persze Oliver Stone-nál, de nem ért föl Brian De Palmáig, s most ismét egy maffia-történet, a Carlito útja. Már megint egy film, amelyben nem értjük, a szereplők miért közlik velünk, amit közölnek, miért teszik – közszemlére téve –, amit tesznek, mi közünk hozzájuk, miért kéne lassúdad történetüket – reményeik szerint érdeklődéssel – végignéznünk. Ilyenekkel vannak tele mostanában a mozik, álsorsokkal és áltörténetekkel, nagyszabásúvá fölfújva, színesben, szélesben, szagosban, sztárral a főszerepben. Lassanként megszokjuk őket, s elhisszük, hogy közünk van hozzájuk. Pedig miért izgulnánk akción, üldözésen, lövöldözésen, hallon, ha érdektelen, akivel megtörténik? Kínunkban legfeljebb azon álmélkodhatunk, Sean Penn az ügyvéd szerepében milyen lazán lejátssza az amúgy kitűnő Al Pacinót. Aztán van még a filmben kétszer két perc De Palmától, s a végén, a New York-i Central Station vad üldözési jelenetében egy idézet, szintén tőle, az Aki legyőzte Al Caponét, című filmjéből, amelyben ugyanitt – meghökkentő stílusficammal – a Patyomkint idézte. Nagyvonalúan számolva tíz perc: villanásnyi ecsetvonás a valamikori elegáns mozdulattal.

A film bő kétórás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1080