KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/május
SÖTÉT VADNYUGAT
• Benke Attila: Kamerába lőni Western és önreflexió
• Varró Attila: Balladák a B-oldalról Western és revizionizmus
• Nevelős Zoltán: Deadwood A káosz urai
PSZICHO-FILMEK
• Pintér Judit Nóra: Az őrület mítoszai Pszicho-mozi
• Kovács Kata: Az eszképizmus lobotómiája Álomháború
• Iványi Zsófia: Horrorba hasadt lelkek Többszörös személyiségek
LATIN MOZI: KUBA
• Lénárt András: A Comandante mozija Új kubai filmek
• Bácsvári Kornélia: Titón szigete Tomás Gutiérrez Alea
• Bilsiczky Balázs: Kuba színei Beszélgetés Gödrös Frigyessel
• Gödrös Frigyes: A dolgok kezdete
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Melegítő fények Sós Ágnes portréjához
• Santa Dan: Egy meg sem született szerelem temetése Visszatérés – Retrace
• Harmat Eszter: Itt vagyunk YouTube-generáció?
INTERNET
• Kömlődi Ferenc: Webkameránk a világ szeme Online videókommunikáció
FILMEMLÉKEZET
• Harmat György: A realizmus csele Politika és művészet
TELEVÍZÓ
• Sepsi László: A rossz út Totál szívás
FILM / REGÉNY
• Lovas Anna: Törékeny életek Haruki Murakami: Norvég erdő
• Varró Attila: Ösvény vagy tisztás Norvég erdő
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Átjáróház Ki/Be Tawaret
• Báron György: Hunnia, a Paradicsom Két világ közt
MOZI
• Schubert Gusztáv: Férfit látok álmaidban
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer fenn egyszer lenn
• Alföldi Nóra: Seraphine
• Szabó Noémi: A lány és a farkas
• Vajda Judit: Instant dohány
• Nevelős Zoltán: Winter’s Bone
• Roboz Gábor: Élve eltemetve
• Kovács Marcell: Csúcshatás
DVD
• Varga Balázs: Nosztalgia
• Kovács Marcell: 8 millió halál
• Gorácz Anikó: A varázsló álma
• Nagy V. Gergő: Bronson
• Varga Zoltán: Magasfrász
• Benke Attila: Yentl
• Tosoki Gyula: TRON, avagy a számítógép lázadása
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tündérdomb

Umcá, umcá, umcáccá…

Báron György

Szőke-film, nyolc és feles kerettel, roma életképpel.

 

Szőke András kerek bohócfeje tölti be a vásznat a Tündérdomb nyitóképein – ez az ismerős, esendő és mulatságos arc, egyike a legelképesztőbbeknek, amelyek az utóbbi két évtizedben magyar vásznon feltűntek. Fél győzelem ez az arc és ez az alak, a zömök mackóformájával, a murisan kacsázó lépteivel, az ártatlan, csodálkozó szemével; gyerekarc és gyerektest nagyra nőve, vérbeli filmclown, a Chaplinek, a Tatik, a balga szentek családjából. Az arc – Szőke András, a filmbéli és a valódi rendező, amint éppen a filmet forgatja – a kamerába és a kamerának beszél, az operatőrt instruálja épp, követné, amint bemegy a szociális otthonba, ahová a főnöknő hívta, hogy bokros tévés tapasztalataival segítse munkáját. Csoportterápia-szerűséghez akarja használni, alighanem, a mozgóképeket, ám a nagyszájú rendező átveszi az irányítást, kioktatja a megszeppent hölgyet a művészet mibenlétéről, a filmes felelősségéről, majd leitatja, s azonmód meg is dugja. Aztán ahelyett, hogy segítene a rászorultakon, ráveti magát egy érdekes régi történetre, amit a lány mesélt egyik öreg cigány ápoltjukról, mert neki csak a nő kell meg a sztori, önző állat, ilyenek a filmesek.

A történet a harmincas években játszódik az újabb Szőke-filmek helyszínén, Taliándörögdön, hőse egy Balázs nevű romagyerek, aki a fejébe vette, hogy repülőgépet épít, amióta falujuk határában kényszerleszállt egy kétszárnyú propelleres. A prológot követően Balázs históriája elevenedik meg a vásznon – ahogy az idős cigányember, vagy szavai nyomán a hősnő, vagy kettejük emlékeit képekbe fűzve az ambiciózus filmrendező jeleníti meg, nem tudni.

Jó erős kezdés, mert arról szól, amiről minden Szőke-film: hogy a rendező-főszereplő megpróbál összerakni, elmesélni egy történetet, s ez nem sikerül neki.

Nos, ezúttal sem sikerül, de most nem azért, mert a történetek alapjában elbeszélhetetlenek, hanem azért, mert nincs történet. A történetmesélés kudarcát meggyőzően csak akkor lehetne ábrázolni, ha volna sűrű, erős, életteli történés (mint volt a Vattatyúkban vagy az Európa Kempingben). A Tündérdomb históriája azonban addig tart, amíg el nem kezdik mesélni. Onnantól kezdve a korabeli taliándörögdi roma közösség életéből látunk színes képeket, olyan mórikálós stílben és hangfekvésben, ahogyan azt a népszínművek írói és rajongói elképzelik. A cigányok koszban élnek, kiabálnak, káromkodnak, verekszenek, időnként meg muzsikálnak és ölelkeznek. Ez a tónus a Szőkét vélhetően megihlető Kusturicánál is eléggé émelyítő tud lenni (az Undergroundban, például), ám a nagyszerb-bosnyák rendező jobb műveiben mindezt erős irónia, s elvitathatatlan vizuális talentum ellensúlyozza. Szőke újabb filmjeiből mindenekelőtt ez utóbbi hiányzik; a Tündérdomb epizódjai ezért kínosan amatőr marháskodásokká lesznek, ugyanakkor hiányzik belőlük az amatőrizmusnak az az őszinte, gyermeki bája, ami a rendező korai filmjeit oly elragadókká tette. Jobb sorsra érdemes emberek hada ripacskodik itten, Fábry Sándortól Galkó Balázsig, az ugyancsak jobb sorsra érdemes Markert Károly érdektelen, unalmas képein. Maga Szőke volna, persze, elsősorban jobb sorsra érdemes (meg a néző, e sorok írója például, kinek Szőke felbukkanásakor remény töltötte el a szívét, hogy teremhet mégis filmkomédia a magyar ugaron, ezért is oly szomorú mostanság, a rendező újabb próbálkozásai láttán). Mert az arc, a „szőkeség” csak fél győzelem. Nem elég jópofáskodni a prológban, hogy most mi itten csináljuk a filmet, lesz, amilyen lesz, ha rossz, akkor majd arról szól. Nem elég beküldeni a képbe Marinkát, Merzát, Galkót, Fábryt, a régi haverokat, hogy gyertek, bolondozzatok, nyomjátok romába mostan, umcá-umcá-umcáccá, lehet bazsalyogni meg bazseválni, akár a kocsmai cigányviccekben – s aztán bevágni a felhők fölött szálló kétmotoros repülőgép esztétikus, hidegfényű képeit, hogy az majd fölröpteti az anyagot költői és filozófiai magasságokba; meg Szőkét, a filmest, amint nem tud semmit sem kezdeni azzal, amit csinált, mert tényleg nem lehet vele semmit sem kezdeni. Kínos nézni a nagyon tehetséges Szőke András egyre fakóbb önismételgetéseit: hogy nem tud kilépni „önköréből”, átlépni az árnyékát; hogy a korai vad marháskodások után, melyek meggyőzőek voltak, mert erő lüktetett bennük, invenció és ígéret, nem képes megtalálni azt az érett filmformát, amellyel beteljesítené az eddigi munkásságával ébresztett reményeket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3377