KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/május
SÖTÉT VADNYUGAT
• Benke Attila: Kamerába lőni Western és önreflexió
• Varró Attila: Balladák a B-oldalról Western és revizionizmus
• Nevelős Zoltán: Deadwood A káosz urai
PSZICHO-FILMEK
• Pintér Judit Nóra: Az őrület mítoszai Pszicho-mozi
• Kovács Kata: Az eszképizmus lobotómiája Álomháború
• Iványi Zsófia: Horrorba hasadt lelkek Többszörös személyiségek
LATIN MOZI: KUBA
• Lénárt András: A Comandante mozija Új kubai filmek
• Bácsvári Kornélia: Titón szigete Tomás Gutiérrez Alea
• Bilsiczky Balázs: Kuba színei Beszélgetés Gödrös Frigyessel
• Gödrös Frigyes: A dolgok kezdete
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Melegítő fények Sós Ágnes portréjához
• Santa Dan: Egy meg sem született szerelem temetése Visszatérés – Retrace
• Harmat Eszter: Itt vagyunk YouTube-generáció?
INTERNET
• Kömlődi Ferenc: Webkameránk a világ szeme Online videókommunikáció
FILMEMLÉKEZET
• Harmat György: A realizmus csele Politika és művészet
TELEVÍZÓ
• Sepsi László: A rossz út Totál szívás
FILM / REGÉNY
• Lovas Anna: Törékeny életek Haruki Murakami: Norvég erdő
• Varró Attila: Ösvény vagy tisztás Norvég erdő
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Átjáróház Ki/Be Tawaret
• Báron György: Hunnia, a Paradicsom Két világ közt
MOZI
• Schubert Gusztáv: Férfit látok álmaidban
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer fenn egyszer lenn
• Alföldi Nóra: Seraphine
• Szabó Noémi: A lány és a farkas
• Vajda Judit: Instant dohány
• Nevelős Zoltán: Winter’s Bone
• Roboz Gábor: Élve eltemetve
• Kovács Marcell: Csúcshatás
DVD
• Varga Balázs: Nosztalgia
• Kovács Marcell: 8 millió halál
• Gorácz Anikó: A varázsló álma
• Nagy V. Gergő: Bronson
• Varga Zoltán: Magasfrász
• Benke Attila: Yentl
• Tosoki Gyula: TRON, avagy a számítógép lázadása
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Játszani kell!

Play Molnár

Székely Gabriella

 

A sokszor elmarasztalt koprodukciós vállalkozások, úgy látszik, néha lehetnek gyümölcsözőek is. Makk Károlynak, például, sikerült egy hamisítatlan amerikai filmet rendeznie. Olyat, amilyenről sok kollégája álmodozhat Hollywood környéki villájának frissen vágott gyepszőnyegén. Persze nem a bozontos fejű új hollywoodiak irigykedhetnének a Játszani kell láttán. Makk Károly nem merészkedett a végtelenül hosszú poros autóutakra, az országút menti bisztrók műanyag bárpultjához, a sajtos és csirkés szendvicseket majszoló borotválatlan kamionsofőrök meg az útonélők közé; sem a koszos New York-i bérkaszárnyák kivilágítatlan lépcsőházaiba. Nem kíváncsi a festett hajú, lerágott körmű magányos pincérnőkre, az inget, zoknit csak hébe-hóba váltó pecsétes farmeresekre, de a háborúzó csillagok csinnadrattás hullására sem.

Makk Károly bölcs és tapasztalt filmrendező. Tudja, hogy az utakon száguldozók között lemarad az autója, nem értheti a rágógumis akcentust, a fertőtlenítő szagú olcsó motelszobákban csak a bennszülöttek szemére jön álom, és az éjszakai New York sem kifejezetten biztonságos az idegennek. Tisztában van vele, hogy az amerikai finanszírozó, a Halmy Inc. nem azonos George Lucas vállalatával: színes tűzijátékot pedig televíziónk is közvetít minden augusztus huszadikán.

A Játszani kell! kockáin a békebeli Broadway fényei csillognak, mintha egy sikerdarab, mondjuk Molnár Ferenc A testőrének filmes változata peregne. Nagyvonalúan elegáns a környezet, jószagúak a díszletek, finom cigarettafüst keveredik a whisky, diszkrét parfőm és márkás borotvavíz illatával. A történet játszódhatna akár a negyvenes évek elején is, a Broadway színpadán, vagy a Vígszínház deszkáin. Makk Károly otthonosan és magabiztosan mozog a nemzetközivé stilizált porondon, ahol elsősorban stílusérzék, jóízlés, mesterségbeli tudás, ember- és színészismeret szükségeltetik – csupa olyasmi, ami bizonyítottan Makk Károly kisujjában van hosszú évek óta.

A Játszani kell! forgatókönyvírója, Frank Cucci szellemes szalonjátékot talált ki számára. Szerény bölcsesség sugárzik a történetből, akárcsak Agatha Christie krimijeiből, pontos részletmegfigyélések, villanásnyi jellemrajzok. A jelmezek mögé látó szemek persze nem sorsdrámákat, történelmi tragédiákat vizslatnak. Mindenki betartja a játékszabályokat: könnyű szórakozást ígérő estére szerződött. Kellem és szellem, egy csipetnyi konyhakész életfilozófiával – mintha maga az egyik főszereplő, Lily, a sikeres drámaírónő bonyolítaná az eseményeket, s mert úgy tartja kedve, nemcsak megírja, el is játssza megfáradt házasságának történetét. Vonzó feladat ez Maggie Smith-nek: egyszerre lehet intellektuális pazar New York-i dolgozószobájában, elegáns felesége a híres Marlowe-színésznek, Fitznek, ravaszul bölcs asszonya a férfihiúság palástjába burkolódzott férjének, és a forgatókönyv csavarintásai folytán belekóstolhat a félszeg középkorú nő frivol kalandjaiba is. Ennél hálásabb szerepet csak Christopher Plummer kapott. Kettőt, ugyanis. Ő Fitz, a rivaldafényben sminkbarnára sült férj, aki egy vágyva vágyott filmlehetőség kedvéért titokban parókát, maszkot és új nevet ölt, hogy eljátszhassa felesége új filmjében Roberto, a szőke, szívmelengető szavú latin szerető szerepét. A filmet természetesen Magyarországon forgatják (úgy látszik, a Halmy Inc.-n kívül más producerek is hallottak már a Mafilm külföldiek számára olcsó bérleti díjairól), Lily szerint jószemű budapesti rendezőt is találtak hozzá – ez már elég ürügy egy koprodukcióhoz.

A valóságos budapesti rendező azonban inkognitóban marad. Fanyar iróniával megjeleníti filmbéli kollégáját, aki régi öreg motorosként beleül a “rendező” feliratú székbe, kezébe veszi a forgatókönyvet és végigszundikálja a forgatást. Makk Károly tudatosan nem magyar, de mégcsak nem is félmagyar filmet készített. Sikerült olyan kívülállóként, idelátogató turistaként fényképeznie Budapestet, mint akármelyik vonzó nyugat-európai nagyvárost. A Lánchíd fényei impozánsan csillognak a Duna felett, az Atrium Hyatt csupaüveg ablakaiból, Fitz-Roberto lakosztályából remek kilátás nyílik a Hiltonra, ahol Lily lakik az amerikai stábbal. Forró drót köti össze a szállodai szobákat és a házastársi szíveket, és közben Fényes Szabolcs fülbemászó muzsikájának dallamára jeges whisky csilingel a pohárban. A csopaki parasztház is, ahová Lily szökik Robertóval, épülhetett volna bármilyen nemzetiségű lankán, vagy éppen egy filmstúdió műtermében. Mázas csuporban illatozik a sárgarózsa, de hideg-meleg víz folyik az antik mosdókagylóba, tisztára sikált hűtőszekrény várja a behűtendő italokat meg az előresütött libamájat, autópressz kávéfőzőből fújtat a reggeli gőzölgő fekete, s mert mégiscsak vidéken volnánk, hőseink zsírosbödönben hűtik a pezsgőt. Sehol egy pókháló, a szemtelen legyek is jólneveltek, messzire elkerülik a forgatás helyszínét, a régi bútorok, bezárt szekrények természetesen nem árasztanak dohszagot, a szupermarketek drogériaosztályának egyenillata lengi be a Balaton-felvidéket.

És jól is van ez így. Hiszen Fitz és Lily világához Hilton-lakosztályok, falambériás nappalik, biliárdasztalos dolgozók, és összkomfortos skanzen-parasztházak illenek. Jól szellőztetett szalonokban, gondozott parkösvényeken élik az életüket, bárhol a földön, ahol találnak fehérkötényes szobalányt, puhaszőnyeges appartmant, és a közelben villódzik hatalmas neonreklámjain a nevüket hirdető sikerszínház. A kényelemre tervezett fotelek mélyén, jól szabott estélyikben vagy puhakötésű sportpulóverekben harcolásszák végig a hétköznapjaikat. Az évezredes tét a házasság, amely, ugye, köztudottan olyan például, mint az egyfülű kosár: hol az egyik fél, hol a másik cipeli, egyedül. Az asszonyian okos Lily csendben viseli a zsenialitás szerepébe szorult Fitz hiú kakaskodásait, legfeljebb drámáinak dialógusába csempészi bele leleplező véleményét, de hiába, férje csak eljátssza, de nem érti meg a neki címzett üzenetet. A hálószoba lanyhuló levegőjét Lily Molnár Ferenc-i ötlettel próbálja felforrósítani, s mert művelt, remek stílusérzékű hölgy, férje lévén a reneszánsz mesterek megszólaltatója, a mintát a klasszikusok műveiből kölcsönzi. Fondorlatos módon szerepcserére készteti Fitzet, a dallamos nevű Roberto Terranova tüzes olasz szemeibe vágja a férjének szánt igazságokat.

Természetesen az egész stáb ügyel arra, hogy a helyzetek kellőképpen mulatságosak és tanulságosak legyenek, ám a házastársi küzdelem az illedelmes szórakoztatás határain belül maradjon. Itt nem véres a harc, a se-veled-se-nélküled drámája ügyes színpadi dialógusokban oldódik. A kölcsönösen ejtett sebek még könnyű testi sértésnek sem minősíthetők, ártatlan kis karmolások csupán, amelyeket elfed a jótékony púder. A lelkekben nem a strindbergi poklok kapuit döngető viharok dúlnak, hanem csúfondáros szellők támadnak, s legfeljebb a frizurákat borzolják össze.

Nem a fölfokozott szeretet és gyűlölet izzítja fel a kedélyeket, hanem a játékkedv. Játszani kell – elegánsan, kulturáltan, szellemesen. Akár a Vígszínházban, akár a Broadway-en, akár egy olajozottan pergő amerikai filmben. Amit, ha úgy hoz a sors, lehet Magyarországon is forgatni. Végül is, a vásznon láthatóan kellemes ország a miénk, egy rossz szavuk sem lehet Lilyéknek. Fitznek is mindössze egyetlen kellemetlen afférja támad itt-tartózkodása során. Nem tudott váratlanul hazautazni, mert Ferihegyről nem indulnak félóránként repülőgépek New Yorkba. Kínos eset. Csak nehogy elterjedjen a híre a szeszélyes filmsztárok között. Elriasztaná őket egy jó kis magyar koprodukciótól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 12-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6268