KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/július
SIDNEY LUMET
• Takács Ferenc: A rutin varázslója [RÉSZLET] Sidney Lumet 1924-2011
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Filmrendszerváltás Filmesek az új filmgyártási struktúráról
• Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik Kísérleti és kisjátékfilmek
• Gorácz Anikó: Rabszolgasors Csicska
SIDNEY LUMET
• Orosdy Dániel: Árnyékvonal Gyöngyszemek a Lumet-életműben
• Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben Sidney Lumet: A zálogos
CIRKUSZFILMEK
• Szabó Noémi: Sátor-ponyva Cirkuszfilmek
• Sepsi László: Teleapokrif Carnivale – A vándorcirkusz
LATIN MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Két golyót a tábornok úrnak! Mexikói vadnyugat
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Varró Attila: Homo Luchador Mexikói szuperhősök
• Nevelős Zoltán: Embervadászat Vagyunk, akik vagyunk
DIGITÁLIA
• Szabó Z. Pál: A filmidő A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése
ŐSESZTÉTIKA
• Bárdos Judit: A filmszem többet lát A korai filmelméletek
• Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése Karol Irzykowski
• Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős A tizedik múzsa
TELEVÍZÓ
• Szabó Dénes: Gaga Horror Picture Show Sztár-imázs
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Árral szemben Udine
• Varga Balázs: Társadalmi térben Wiesbaden – goEast
KRITIKA
• Horváth Eszter: A lélek antropológiája Attenberg
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Magányos és gyanakvó Saverio Costanzo: A prímszámok magánya
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Fair Game
• Pálos Máté: Amador
DVD
• Varga Zoltán: Wallace és Gromit: A teljes gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Francia szépség
• Sepsi László: Állj mellém!
• Tosoki Gyula: Veronika meg akar halni
• Alföldi Nóra: Tigrisek földjén
• Vincze Árpád: Manolete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Neruda postása

Takács Ferenc

Michael Radford mindig szívesen készít látszólag szabványos és nyilvánvaló indítékú-célzatú filmet, amelyet valójában igen szabálytalan, s egyáltalán nem nyilvánvaló indítékból és célzattal készít el: így játszott ellene például az Ezerkilencszáznyolcvannégy is minden sablonos várakozásnak, amelyet az ilyen Orwell-feldolgozás iránt szokás támasztani. Most is valami egészen különösre vállalkozott: olyan filmet készített, amelyet manapság – enyhén szólva – nem illik készíteni, s olyan témáról, amelytől manapság menekülni illik, mint a dögvésztől. Egyszerűen fogalmazva: Michael Radford ezúttal egy szocialista-realista filmalkotással rukkolt ki.

A film 1953-ban játszódik, valahol a legszegényebb Délen. Egyik hőse történelmi alak: Pablo Neruda, a chilei kommunista költő, aki ebben az időben európai száműzetésben volt. A másik hőse egy tanulatlan falusi fiatalember, aki alkalmi postásként kézbesíti a Nerudához érkező leveleket és csomagokat. Kettőjük története a film meséje, s valóban mese: a költészetről és a kommunizmusról, a szerelemről, a hűségről, a barátságról és a harcról szóló, bámulatosan naiv és lefegyverzően őszinte legenda.

Mindez közben valamiféle különös – és egyáltalán nem naiv – retro-keretbe illeszkedik bele. Radford a falusi történet helyszíneit-szereplőit (beleértve a helybeliek beszélte dialektust is), a korai ötvenes évek olasz filmnyelvét, a neorealizmust gondosan felelevenítve viszi vászonra., igen hitelesen és hatásosan. (Már tíz évvel ezelőtti filmjében, a Máshol, máskorban is látszott, mennyire érdekli Radfordot az olasz filmhagyomány: a Skóciában játszódó második világháborús falusi történetet a Taviani-fivérek nyelvén beszélte el. Ez a mostani film egyébként – a rendező és a Nerudát alakító Philippe Noiret kivételével – „színolasz” produkció.) A naiv „szocreál” mese így különös és rejtélyes fénytörést kap: mintha valami rafinált archeológiai mutatvány tanúi lennénk, kihüvelyezhetetlen indítékú, de talán éppen ezért izgató és érdekes visszarévedést látunk egy praktice véglegesen eltűntnek vehető tudatvilágra és ábrázolásmódra. Olyan ez, mintha valaki 1995-ben megírná az Odüsszeia második részét, mégpedig ógörög nyelven, hexameterekben. Ami, ugyebár, bizarr képtelenség, ám, ha jól meggondoljuk…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1001