KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/július
SIDNEY LUMET
• Takács Ferenc: A rutin varázslója [RÉSZLET] Sidney Lumet 1924-2011
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Filmrendszerváltás Filmesek az új filmgyártási struktúráról
• Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik Kísérleti és kisjátékfilmek
• Gorácz Anikó: Rabszolgasors Csicska
SIDNEY LUMET
• Orosdy Dániel: Árnyékvonal Gyöngyszemek a Lumet-életműben
• Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben Sidney Lumet: A zálogos
CIRKUSZFILMEK
• Szabó Noémi: Sátor-ponyva Cirkuszfilmek
• Sepsi László: Teleapokrif Carnivale – A vándorcirkusz
LATIN MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Két golyót a tábornok úrnak! Mexikói vadnyugat
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Varró Attila: Homo Luchador Mexikói szuperhősök
• Nevelős Zoltán: Embervadászat Vagyunk, akik vagyunk
DIGITÁLIA
• Szabó Z. Pál: A filmidő A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése
ŐSESZTÉTIKA
• Bárdos Judit: A filmszem többet lát A korai filmelméletek
• Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése Karol Irzykowski
• Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős A tizedik múzsa
TELEVÍZÓ
• Szabó Dénes: Gaga Horror Picture Show Sztár-imázs
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Árral szemben Udine
• Varga Balázs: Társadalmi térben Wiesbaden – goEast
KRITIKA
• Horváth Eszter: A lélek antropológiája Attenberg
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Magányos és gyanakvó Saverio Costanzo: A prímszámok magánya
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Fair Game
• Pálos Máté: Amador
DVD
• Varga Zoltán: Wallace és Gromit: A teljes gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Francia szépség
• Sepsi László: Állj mellém!
• Tosoki Gyula: Veronika meg akar halni
• Alföldi Nóra: Tigrisek földjén
• Vincze Árpád: Manolete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country

A jóízlésű idomár

Köves Gábor

Frears röghöz kötött rendező. Ha elkalandozik, senki sem jár jól.

 

A Veszedelmes viszonyok (1988) és a Svindlerek (1990) dupla diadalát követően az angol Stephen Frears kartonjára Hollywood rávezette: „piacképes”. A következő bejegyzés ez lehetett: Mégis, melyik piacra?

Hamar bizonyítást nyert; a hazaira nem. A Mondvacsinált hőssel (1992) pedig mindkét nemet, valamennyi felekezetet és minden bőrszínt megcéloztak: repülőgép-szerencsétlenség, média-szatíra, Andy Garcia a lányoknak, Geena Davis a fiúknak, Dustin Hoffman a felnőtteknek – mindhiába. A „megamozi gigasztárokkal” se pénzt, se presztízst nem hozott a befektetőknek. Ha lehet, Frears Dr. Jekyll–Mr. Hyde parafrázisából (Mary Reilly, 1996) még nagyobb fiaskó született. Megtépázott renoméját a hazai földön forgatott víg meló(s)drámák, a Méregzsák és a Furgon hozta rendbe. Kisvárosi realizmus, a bennfentes szemével – az indokoltnál valamivel több derűvel, hrabali alapállásból – szemlélt mikroklíma: Frears ehhez konyít, s ez nem kevés. Röghöz – brit röghöz – kötött rendező, korlátai itt húzódnak, az ír, angol munkásnegyed-külváros határán. Titkos fegyvere Roddy Doyle, az író és Colm Meany, a színész.

A néző és a mecénás akkor jár rosszul, mikor Frears tévhite találkozik a kassza tévhitével. Az előbbit ambíciói, az utóbbit a művészet-pártolása, az „european touch” utáni vágy vezeti félre. E szerencsétlen csillagzat alatt született Frears két legutóbbi filmje, a Hi-Lo Country és a Pop, csajok satöbbi. A Hi-Lo Country elégikusra hangszerelt western két barátról (a vad: Woody Harrelson, a merengő: Billy Crudup), akik a második világháború különböző hadszíntereit megjárva visszatérnek a Vadnyugatra. Itt egy új üzleti rivális (Sam „már a szeme sem áll jól” Elliot) és a végzet közéjük furakodó asszonya (Patricia „már a szeme sem áll jól” Arquette) vár rájuk; a két sematikus karakter a kialakuló dráma mozgatórugója. Ígéretes felállás, természetes táptalaja az élvezetes, jótempójú giccsnek. Giccs nincs, fanyalgás van: egy kifogástalan ízléssel elkészített csodabogarat, egy angolosan arisztokratikus western-mutációt kapunk. Frears countryzenére keringőzik, túl finom kézzel nyúl a regényalapú matériához, elfinomkodja a természet és a benne élő emberek egyszerre kártékony és jótékony vadságát. Ahelyett, hogy bemutatná a vadat, inkább megszelídíti. Hasonlóan domesztikált Nick Hornby Pop, csajok satöbbi című regényének Frears-féle moziváltozata. A regénynek nagy rajongója vagyok, csakúgy mint John Cusack. Mivel utóbbit jobb kapcsolat fűzi a Disney-hez, kettőnk közül ő csinált filmet a regényből (Cusack producere és egyben egyik forgatókönyvírója a filmnek). A főszerepet is magára osztotta – vonakodva ugyan, de be kell ismernem, jól áll neki Bob figurája. Bob az az előttem sem ismeretlen lehetetlen alak, aki nem tud felhagyni gyerekes fantáziáival. Úgy gondolja, a nők minden bajának okozói. Ha megértés van, neki kaland kell, ha kaland van, megértés. Ha démoni a szerető, az a baj, ha együttélésre alkalmas, akkor az. Ha nincs baj, akkor van csak baj igazán. Szóval hálás a szerep, és Cusack él a lehetőséggel. A megfeneklett párkapcsolatot felbontó Laura szerepére is hiteles arcot találtak: Iben Hjejle kisírt szemei nehezen felejthetők.

A lényeg mégis kicsúszik Frears kezei közül. Éleslátása és maró, de sosem gúnyos humora mellett Hornby könyvének legfőbb erénye az a szövetség, amit a hasonló cipőben járó olvasónak felajánl: „Látod, én is elcsesztem, de azért még megvagyok, te is elcseszted, na fel a fejjel, barátom!” Optimizmusról szó sincs, megszenvedett derűről annál inkább. Ugyanez a szövetség Frears-nél erőtlen, elsikkadt a mentsvár-funkció, a lelki-segélynyújtás. Frears újra idomít, az alapanyag azonban ellenáll, a ráeresztett lúgoldatból saját grabancánál fogva is képes kirángatnia magát.

Frears ismét megúszta. Legnagyobb keresztje, kifinomult ízlése révén várhatóan sosem bukik akkorát, hogy megértse végre: az a kis ködös szigetdarab, az az ő egyetlen esélye.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3028